Zsidónak a földet eladni nem kell félnetek jó lesz!

Hiába vált szinte közhellyé, nem lehet eleget idézni Simon Pereszt, miszerint „felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”. E kínos elszólást azóta számos diplomata, közszereplő, politikus próbálta át-, ki-, el- és megmagyarázni, hogy valójában nem is gyarmatosításról van itten szó, kérem, hanem csupán a tőke szabad áramlásáról. A kimondott szavakat azonban aligha lehet félreértelmezni.

Nem különösebben kedvelt liberálisaink jóformán vért öklendezve tépik cserpíros, politikailag végtelenül korrekt ajkaikat, ha arról szó esik, hogy a zsidók jelentős előnyökre szert téve, azokat kihasználva, gyakorlatilag felvásárolják Magyarországot a magyarok elől. Mondanom sem kell, a média ezekben az esetekben sem harsogja túl a különböző főzőműsorokat, s talán még a dögkutakban sincs akkora csönd, mint a sajtóban a földvásárlási ügyekkel kapcsolatban. Csupán a radikális sajtóban fordulnak elő tényfeltáró írások e témával kapcsolatban, de ezek hitelére persze nem lehet adni, mert azok ugyebár „szélsőséges és elfogult” vélemények.

Az izraeli földvásárlással kapcsolatban talán a legnagyobb visszhangot a King’s City címen hírhedté vált gigantikus kaszinó-beruházás váltotta ki – e balhét egyébként Budaházy és a Hunnia Mozgalom robbantotta ki -, ami project kulcsfigurája Joav Blum izraeli vállalkozó volt. A kaszinóvárost közpénzből felépíteni szándékozó üzletembert azóta közokirat-hamisítással vádolják. A történet mindenki számára ismert.

De ahogy mondani szokás, Sukoró csupán a pofátlanság és a nonszensz jéghegyének csúcsa.

Egy közkézen forgó dokumentum szerint egy suttyomban, még 2006-ban megalkotott törvény (2006. évi XLVII. törvény) kimondta: új kárpótlási jegyeket kizárólag a II. világháború során (1940. június 27. – 1945. május 9. közötti időszakban), faji, vallási, politikai okból teljesített munkaszolgálat után lehet kapni.

Természetesen rögtön adottá vált a kérdés: ki dönt a kárpótlásról? Válasz: a kárpótlási hatóság, de hogy ez kit takar pontosan, az egyik törvényben sem volt megtalálható, egy 1992. évi törvény is csupán továbbutalt egy 1991. évire, azonban az is csak kárpótlási hatóságról írt. Hosszas kutatás után sikerült csak kideríteni, hogy egy másik 2006-os kormányrendelet az Igazságügyi Hivatalt jelöli ki kárpótlási hatóságként.

A közkézen forgó tájékoztató azonban tévesen utalt a munkaszolgálatosokra vonatkozó törvényre, hiszen amit a dokumentum idéz, az a 2008. július 4-én megjelent, és az Igazságügyi Hivataltól származó közlemény. Nevezett közleményt azonban megelőzi egy másik korábbi, amely 2006. november 15-én, azaz a 2006. évi törvény megjelenésének az évében született. Ez utóbbi dokumentum két oldalas, és héberül íródott.

Mi történt tehát jogilag? A 2006-os törvény megerősítette, hogy összesen négy kategóriába tartozó károsultak kaphatnak újból kárpótlást. Ez alapján kárpótlásra jogosultak a politikai indíttatású önkény által sújtottak, a deportáltak, azok, akiket a szovjet szervek kényszermunkára vittek el, illetve akikkel a II. világháború alatt kényszermunkát végeztettek. Azonban a kárpótlási hatóság, azaz az Igazságügyi Hivatal 2008. július 4-i közleménye a kárpótlást újjáélesztő törvényt felülírta, és a politikai indíttatású önkény által sújtottakat, a deportáltakat, és a szovjet szervek által kényszermunkára elvitt személyeket nemlétezőnek tekintve, csak a munkaszolgálatosoknak biztosított újból kárpótlási jegyeket.

A közkézen forgó tájékoztatás szerint 2009. október 1-ig összesen hét magyar megyében, illetve Budapesten a munkaszolgálatosok összesen 2. 431, 2 hektárnyi termőföldet szereztek meg, melynek összes aranykorona értéke 45. 419. Ez utóbbi szám azonban irreális, mivel a kiosztott területek felénél az aranykorona érték ismeretlen maradt.

A rendelet adta lehetőségek következtében pedig Magyarország egész területén folynak az árverések. A kiosztások azonban „sajátos árverések” keretében mentek végbe, ergo titokban, amik ősgyepekről, védett erdőkről is szóltak, amelyeket majd később belterületté fognak nyilvánítani. Érdekesség, hogy a diszkréció megőrzése végett a földárveréseket nem is ott tartják, ahol a földterület található, hanem az ország egy teljesen más pontján, így például a Szigetvári Állami Gazdaság földterületeit Nyíregyházán árverezik.

Szinte természetes és nyilván senki nem lepődik meg, hogy az árverési dokumentumok nem hozzáférhetőek, mert maguk az árverések is titkosan voltak.

(A cikk megjelent a Barikád hetilap március 11-i számában)