Tükörvilág

Szokták mondani, hogy csak az hős, aki jelleme szerint cselekszik, még akkor is, ha sorsa mást követel tőle.

Ha valakitől, akkor most Ante Gotovinától követel mást a sorsa. A jövő héten ugyanis véget ér a tárgyalási szakasz a háborús bűnökkel igazságtalanul megvádolt horvát tábornok és két társa ügyében, amit később az ítélet kihirdetése követ majd.

Azt hiszem, nincs értelme belemenni abba, mi is volt, hogy is volt akkor, 1995-ben a Balkánon. Azért nem, mert teljesen világos. A vége pedig jogosan zárult: Horvátország független lett. Aki mást állít, hazudik. De, ahogy a minap távozó, köztörvényes főpolgármester mondta: a történelemben nincs happy end. És tényleg nincs. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Gotovina hamarosan börtönbe, Demszky pedig nyugdíjba vonul.

’95-ben kitört egy függetlenségi háború, amely példátlan példa volt. Egy kis nemzet fellázadt elnyomói ellen. Fellázadt, mert nem tűrte a kizsákmányolást, hogy saját földjének gyümölcseiből lát el egy idegen népét. Rozsdás puskáikkal fellázadtak a legnagyobb Jugoszláv haderő ellen, s harcoltak még úgy is, hogy a „fejlett Nyugat” ölbe tett kézzel nézte mindezt, hova tovább: fegyverembargót hirdetett a térség területére. Érintett ez bennünket, magyarokat is, hiszen a szerb állatok százas nagyságrendben gyilkolták le testvéreinket. Csak azért, mert magyarok voltak. Robbantak a magyar templomok, égtek a magyar zászlók. Eduardo is ekkor fogott fegyvert. Hogy mit szólna most? Neki kellene ide írnia. Én csak a háború végét láttam.

De ne kerülgessük: Gotovina meghurcolásának oka a megfelelési kényszer. Egyrészt. Mert a horvát politika szervilizmusában elfogadta azt a feltételt, amit az EU szabott ki: „háborús bűnösöket” akarnak. Gotovináékat, különben nem csatlakoznak. Másrészről a globalizált Nyugat nem engedheti meg magának, hogy egy tőle független, prosperáló állam működjön a kontinensen. A hősök pedig ideálok, az ideálok emlékek, az emlékek köteleznek. Horvátországot a függetlenségre. Gotovina ennek a példaképe. Mai mércével tehát veszélyes. Az igazság pedig nem számít. Mert amiért a tábornok felelőssé tehető, az legfennebb a horvát függetlenség.

Mi azonban tudjuk: az igazság egy és oszthatatlan. Gotovina hős! Csakhogy az embereknek nem ez kell. Ők beérik sajtburgerrel, lottóval és a tévével. Ám én e körülmények ellenére is biztosra veszem: Gotovina tábornok emelt fővel, tiszta lélekkel vonul majd börtönbe és erre minden oka megvan. És hisszük – mert hinnünk kell -, hogy végül a történelem ítél, nem holmi koncepciós bíróság. És hiszem azt is, hogy a horvát tábornok sorsa így válik idővel legendává.

Tanulság? Maga a világ, amiben élünk. Hogy az önfeláldozásért, a hősiességért, azért ha valaki jelleme szerint cselekszik, ma szobrok helyett cella jár. Hogy becsület, hűség, hazaszeretet ma nemzetközi bíróságok elé citálja az igazszívűeket. Hogy ma a fehér fekete, a rossz jó, hogy a közöny és a konformizmus az úr mindenütt. A gyávák és árulók? Busás nyugdíj jár nekik a fillérre váltott becsületükért. És ezek azok, akik boldogan élhetnek az általuk épített Tükörországban… Egészen addig, amíg meg nem halnak.