A „sajtószabadságért” tüntettek tegnap a Kossuth téren. Néhány fiatal dobolt, volt, aki sípolt, Bakács Tibor settenkedett, Busa Pista (ne kérdezzék, hogy ki ő, mert mi sem tudjuk) rappelt, Bródy János pengetett, Gryllus Dorka felolvasott, és úgy általában a több ezres tömeg (erősen felfelé kerekítve tízezer) együtt tiltakozott a „cenzúra” és az új médiatörvény ellen. Amelyet [...]
Úgynevezett antifasiszta szervezetek tüntetést szerveztek a kirekesztés, a gyűlölet és az erőszak ellen “Fasisztákkal nincs párbeszéd” jeligével. Ott voltunk. Nem is mondunk többet, csak mutatjuk. A filmen látható rendőrtiszt egyébként ugyanaz, aki két évvel ezelőtt parancsot adott a Bombagyár közösségi blog Clark Ádán téri tüntetésének törvényellenes feloszlatására. A törvényellenes jelzőt nem mi találtuk ki, hanem [...]
Drezda utcái jelenleg a pár évvel ezelőtti Budapestet idézik. Rendőrautók, vízágyúk, páncélos rohamdroidok, jelszavakat kiabáló csoportok, transzparensek és zászlók. Dől a Merkel-kormány? Dehogy, csak a város porrá bombázásának 65. évfordulóját ünneplik. 1945 február 13-án kezdődött meg a történelem egyik legnagyobb – politikai korrektséggel szólva – légi offenzívája, amely – ismét csak a politikai korrektség nyelvén [...]
Egy tudósítónak az a dolga, hogy tudósítson. Még a nevében is benne van. Tegnap sem jártam el más minőségemben, szerkesztő uram kérte, látogassak ki a Szabadság téri betiltott tüntetésre. Így is lett, de mikorra a helyszínre érkeztem nem volt ott más, mint kordonrengeteg. Izraeli vízágyús kocsi, kordonokkal teli IFA-k, rendőrök és a Hazatérés templomának távolról [...]
„Utolsó figyelmeztetés! Döntsön a nép!” Néhány száz civil összefogott. 2009. június 14-e, napsugaras vasárnap délutánján összegyűltek, hoztak néhány kempingszéket, napernyőt és ezekkel felfegyverkezve nem átallnak követelni a kormány távozását. „Döntsön a nép” – szólt a szlogen. Döntött is volna, ha ott lett volna. De mivel az utolsó figyelmeztetést csupán néhány száz nyugger hallotta meg, a [...]
A Magyar Gárda Devecserben emlékezett a város (1919-es) kommunista terroristák által meggyilkolt polgáraira. A rendezvényt – még a Himnuszt, és a Szózatot sem tisztelve -, mintegy 50 cigány zavarta meg.
Néha azt hiszem, nem tudok könnygáz nélkül létezni. Egyszerűen úgy érzem magam, mint önnön árnyékom, mint zombi, ki nem leli nyugvását. Estéről estére csak fekszem az ágyamban, s vergődöm… nagy nehezen elalszom, majd izzadságtól nedves testemmel üvöltve felriadok: SÜN! De ekkor rá kell döbbennem az iszonyatos valóságra, hogy csupán rettenetes vágyálmom volt az, mi felriasztott, [...]
Hatalmas demonstrációt hirdettek a civilek április 5-re a Hősök terére, Fricz Tamás ezt azzal indokolta: meg kell változtatni azt a bevett gyakorlatot, hogy az elit zárt szobákban dönti el, mi legyen az országgal. El kell felejteni a “megint a fejünk felett döntöttek” kádári attitűdöt, s véleményt kell alkotnia a társadalomnak is. Olyat – folytatja a [...]
Gigademonstráció az előrehozott választásokért! 2009. április 5. Budapest: Hősök tere 14.00 – 18.00 Hatalmas demonstrációt hirdettek a civilek április 5-re a Hősök terére, Fricz Tamás ezt azzal indokolta: meg kell változtatni azt a bevett gyakorlatot, hogy az elit zárt szobákban dönti el, mi legyen az országgal. El kell felejteni a “megint a fejünk felett döntöttek” [...]