Akik ma az iszlám és a muszlimok ellen hadakoznak, immár több mint tíz éve, azok általában megtévesztett emberek, kevés tárgyi tudással, de felvértezve a keresztény/keresztyén filoszemita iszlamofób szekták agymosásával.
Mert hivatalos Nemzeti Oldal™ nyelven a „stratégiai partner” ugye azt jelenti, hogy Vona Gábor Hu Csin-tao-val közösen koszorúzná meg a Tiananmen téren a tankot, Hegedűs Tamás pedig eközben lopná ki a Koronát a Parlament kupolatereméből
A hazánkhoz hasonlóan a versailles-i békediktátum igazságtalan döntéseit elszenvedő Törökország a szemünk láttára válik a világ egyik legbefolyásosabb országává. Mára visszafizették korábbi nemzetközi hiteleiket, a gazdaság prosperál, külpolitikailag pedig egyre inkább vezető szerepre törekszik világpolitikai szinten is. Korábbi szövetségesükkel, a népirtó Izrael állammal minden együttműködésüket felmondták. A török kultúra igen színes és sokrétű, köszönhetően az [...]
Ha nagy leszek, lehet, török leszek. Nemcsak azért, mert így jobb hangulatban gondolok majd Mohácsra, nemcsak azért, mert akkor sikerült volna megvédenem az első világháború elvesztése után is területeimet, és nemcsak azért, mert akkor tiltakozni mernék az izraeli arrogancia ellen. Hanem azért is, mert akkor most lehet, mehetnék Mongóliába, megélhetési alapon férfinak lenni. Olvasom ugyanis [...]