Tessenek nekem ezeket megválaszolni, mert ahogy a mértékadó, európai értelemben vett demokratikus és baloldali lapokból tudom, Magyarország az autoriter rezsimek fertelmesen bűzlő mocsarai felé száguld, én pedig itt ülök kétségeim között, válaszok nélkül
Mert hivatalos Nemzeti Oldal™ nyelven a „stratégiai partner” ugye azt jelenti, hogy Vona Gábor Hu Csin-tao-val közösen koszorúzná meg a Tiananmen téren a tankot, Hegedűs Tamás pedig eközben lopná ki a Koronát a Parlament kupolatereméből
Mióta vagy újságíró? Újságírónak készültél? Már gyerekkoromban újságíró akartam lenni. Munkáskolóniában nőttem föl a Lenin kohászati művek közelében, s azt hajtogattam játszótársaimnak, hogy főszerkesztő leszek. Kiröhögtek. Gondoltad volna 1989-ben, a lap indításakor, hogy megéri a húsz évet? Ilyennek képzelted el? És az országot? Biztos voltam, hogy a lap megéri a húsz évet és még talán [...]