A hajdani, szinte jelképpé vált, nehezen megszerezhető narancsok, a nagycsalád, a jóságos, szigorú nagyszülők, az idillikus (illetve azzá szelídült) kis haza, a Házsongárd és a székelyszentmiklósi ház, a gyerekkor, a hit, a hagyományok, a szikárságában szép, és ki nem mondott érzelmekkel telített erdélyi-székely világ: mindössze „csak” ennyiről beszélget Farkas Boglárka
Hetven éve, a Csíkszeredában megjelenő Csíki Lapok 1940, szeptember 15-i számából tallózok: - “Gróf Teleki Pál magyar miniszterelnök a bécsi döntés után azt mondta: Valahányszor eredményeket értem el, lelkiismeretvizsgálatot szoktam tartani. És arra szólítok fel minden magyar embert, vizsgálja meg lelkiismeretét, hogy ebből a lelkiismeretvizsgálatból fakadó önismeret fokozott kötelesség- és felelősségérzetre taníthasson bennünket. Huszonkét hosszú [...]
A Centrális Galéria mostani kiállításának fotóján (melynek apropója Erdély visszacsatolásának hetvenedik évfordulája) egy rabbi áll egy emelvényen, előtte mikrofonállvány, a háta mögött pedig egy horogkeresztes zászló látható. A fotó 1940. szeptemberében, a székelyföldi Kézdivásárhelyen készült. A kép láttán pedig sokakban merülhet fel a kérdés: WTF?
Madagaszkár természetesen nem kis falat. Madagaszkár egy legalább ötfogásos vacsora, még nekünk, székely íróknak is. Madagaszkárt még a pingvineknek sem volt könnyű meghódítani, pedig erről még rajzfilmet is készítettek.
Székelyföldnek nincsen gyarmata, pedig lehetne… Legalábbis ezt gondolja az erdélyi írók egy része. Madagaszkár például ideális hely lenne, Benyovszky Móricot ugyanis a 18. században az afrikai kontinens mellett elhelyezkedő, nagy kiterjedésű szigeten a helyi bennszülöttek királlyá is koronázták. Ő volt a sziget első és utolsó egyeduralkodója – tudtuk meg György Attila írótól, a Székelyföld folyóirat [...]
Őszintén mondom, amikor pár nappal ezelőtt arról olvastam, hogy Szegedi Csanád, Jobbik EP-képviselő irodát nyit Marosvásárhelyen, a hír el sem érte az ingerküszöbömet. Ha elérte volna – de mondom, hogy nem! – akkor is csak azért, hogy miért nem Székelyudvarhelyen, vagy Csíkszeredában, merthogy a jobb sorsra érdemes Marosvásárhely magyarnak megmaradt, sajnos már kisebbik része is [...]
Most éppen Kézdivásárhelyen történt meg. Néhány részeg senkiházi, rendőrkölykök és katonatisztek pereputtyai – ismerjük ezt a fajtát, ezek, akik kitagadva, frusztrálva, zsoldosfattyakként nőnek fel itt a Székelyföldön – megvert pár magyar fiatalt Kézdivásárhelyen. Mert magyarul beszéltek. Ez időszakosan megtörténik Kolozsvárott, Csíkszeredában, Ungváron, Dunaszerdahelyen és Becskereken. Kézdivásárhely azért furcsa, mert ott a román azért mutogatni való [...]
Van egy emberfajta – ciklikusan, időnként magam is hajlamos vagyok ilyen lenni- : akinek már tényleg semmi nem jó. Ahogyan idéztem már egyszer: “oly sokáig voltunk lenn/ hogy nem is tudjuk milyen fenn“. Nehéz eltekinteni a klasszikus anekdotától, ugye, amikor a pesszimista és az optimista gyereknek is egy nagy adag lószart hoz a Mikulás, de [...]
