Lehet, ez lesz az a bejegyzés, amivel egyszerre sértem meg keresztény, muszlim, és zsidó barátaimat, hasonlóképpen azokat, akik a demokráciában hisznek, és azokat is, akik nem. Egyiptomról van szó , illetve az éppen ott zajló kormányváltásról-polgárháborúról, bárminek is nevezzük, ami most ott van. Hogy gyorsan a lovak közé csapjak: olyan mindegy nekem, hogy Egyiptomban most [...]
Magától értetődik, a demokrácia fiai sem voltak restek, rögvest jött valami Kalmár Szilárd, aki valami Zöld Baloldal nevű gittegylet ügyvezető elnöke és jól feljelentette a nácit, mintegy példát statuálva, hogy a náci rezsim megvédi-e házi tollnokát.
2010. november 8-án egy rendkívüli fontosságú gazdasági esemény történt, amelyre azonban alig vesztegetett szót a nemzetközi média. Pedig ezen a napon csődvédelmet kért (vagyis gyakorlatilag fizetésképtelenné vált) az AMBAC Financial amerikai hitelbiztosító, egy minden valószínűség szerint példátlan gazdasági katasztrófa előjeleként. A cég ugyanis az USA második legnagyobb ilyen típusú vállalkozásaként a biztosítási logikára alapozott hitelkötvényesítési [...]
Manapság már alig vannak baloldaliak, akik Marx mintájára a burzsoázia által a proletariátus lefegyverzésére és domesztikálására feltalált osztályprocedúraként bírálnák a demokráciát, mint ahogy kevés jobboldali állítja az ellenforradalmárok mintájára, hogy a demokrácia egyenlő a „nagy számok törvényével” és a „tehetségtelenek uralmával” (anélkül egyébként, hogy valaha is képesek lettek volna pontosan megmondani, mit is szeretnének a [...]
Gyurcsány elment, Orbánról nem tudni, mit akar, Bokros pedig nem vállalta. 200001 szabad, demokrata szavazó szakértői kormány felállítását akarja. Ezen rendkívül felelősnek hangzó fizetett politikai hirdetéseket lehet olvasni szerte a városban. Különösebb elemzést a dolog nem érdemel. A kérdés viszont, hogy milyen szakértőkből kívánja felállítani azt a bizonyos szakértői kormányt a szeretve tisztelt SZDSZ, megér [...]
Keserűség és értetlenség keríti hatalmába az embert, mikor nekrológot ír, vagy hall. De sajnos a fájdalmas kötelességnek eleget kell tenni, s bár ne kellene. Mindannyian ismertük III. Magyar Köztársaságot. Védett, óvott, féltett és etetett mindenkit, ki hozzá fordult. Nemesi család sarja volt, sokan küzdöttek világra jöttéért, sokan szerették és sokan haltak meg érte. III. Magyar [...]
A neoliberális baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje az előrehozott választásokat. Gyurcsány „lemondásának”, pontosabban háttérbe vonulásának oka egészen nyilvánvaló, a józan eszű laikus számára tökéletesen átlátszó manőver.
Elegem van a kormányból! Elegem van abból, hogy dilettáns a hazudozások és a nép szembeköpésének ellenére még van pofája a hatalomban létezni. Elegem van abból, hogy gátlástalanul rombolja Nemzetemet, atomizálja a társadalmat gyalázza őseim jelképeit, hamis történelmi "magyarázatokkal", nyilvánvaló ferdítésekkel.