Az új generáció és a „fiatalok” problémájáról sokat írtak már, sőt, túl sokat. A témában született felvetések túlnyomórészt nem érdemelnek figyelmet, s a jelentőség, amit manapság a fiatalságnak általában tulajdonítanak – bizonyos mérvű lebecsülésével annak, aki „nem fiatal” – egyszerűen abszurd. A feloldódás korában élve, kétségtelenül egyre inkább azok érvényesülhetnek, akik „gyökértelenek”, akik számára a [...]
Az anarchizmust – akárcsak a mai alternatív politikai mozgalmakat – igen nehéz elhelyezni a baloldaliság és jobboldaliság hagyományos politikai skáláján. Ennek oka éppen az anarchizmus sokszínűsége; ahogy a zöld-mozgalmakban egyaránt találkozhatnak az újbaloldallal érintkező bázisdemokratikus irányzatokkal, az individuális autonómia vagy a konzervatív értékőrzés politikai áramlataival, úgy az anarchizmus is – mint láttuk – részben eltérő [...]
Teganap azt mondták nekem: Kuss!
Fogjam be a szám, ne mondjam ki a véleményem, ne firtassam a világ abnormalitását, azt, hogy milyen mocskos, hazug és álszent az a rendszer, amit "szabad világnak" csúfolnak.