Somlyó-hegyi Tündérnapok

Ragyogó napsütés és gazdag kézműves programok, szellemi előadások várták mindazokat, akik Szeptember második hétvégéjén kilátogattak a Pilis délnyugati csücskén található kis település, Pilisjászfalu fölé magasodó Nagy-Somlyó hegy egykori mészkőbányájába. A rendezvény az AMAMA Alapítvány Alkotótelepének alapkőletétele köré szerveződött. A rusztikus, méltóságteljes környezetben sajátos hangulatot teremtett a sziklákról visszhangzó kovács üllők zaja éppúgy, mint az ősi magyar szablyák csattogása Hidán Csaba és tanítványainak bemutatója közepette. A bányaudvarban az ősi mesterségek árusainak kirakodása mellett a családok nagy örömére a kicsiket gazdag programok várták: volt bronzkori agyagozás, tűzzománc készítés, üvegfestés, fajátékokkal való foglalatoskodás, jurta bemutató és íjaztatás, mindeközben igen érdekes előadásokat hallhattunk a Pilisről, az őshagyományról (Netye Zoltán, Szántai Lajos), az alternatív energia civil hasznosításáról (Véghely Tamás, Zavaczki Andrea) és az önszerveződés fontosságáról. A szombati nap egyik fontos eseménye volt, hogy megalakult a Somlyó-hegyi Ifjú Alkotók Lovagrendje, amelyet az AMAMA Alapítvány a régió fiataljainak alkotói közösségi szerveződése érdekében hívott életre. Késő délután pedig sor került az AMAMA Alkotótelepének alapkőletételére és szimbolikus szalagátvágására, melyet követően Kotics József kulturális antropológus és Rostás László – az Alkotótelep főépítésze – előadását hallhattuk az organikus közösségi szerveződések fontosságáról, az Ég és a Föld összhangjáról szóló organikus építészet és tájrendezés gyógyító szerepéről, valamint az Alkotótelep lehetőségeiről.

A szombat esti órákban az ókori római színjátszás hangulatát idézte a bánya csodálatos akusztikájú terében felállított színpad, ahol tehetséges fiatal színészek egy könnyed ókori komédiát adtak elő – Plautus A hetvenkedő katona című színművét, Dávid Zsuzsa rendezésében. A Szilaj dobosok által teremtett természetes zenei aláfestés tette még különlegesebbé az AMAMA színpad első premier előadását.

A vasárnap is folytatódó előadásokat Papp Lajos professzor emlékezetes beszéde zárta. A Pilisi Királyi Íjászok Örömíjász versenyének eredményhirdetése és díjátadását követően az AMAMA háromnapos rendezvénye a Kurul dobosok sikeres koncertjével ért véget.
A rendezvényen megjelent az Árpád Rendjének Jogalapja Tradícionális Egyház is, kiknek az ősi magyar „hit” és a zöldenergia kapcsán megfogalmazott gondolataikat többen érdeklődéssel olvasták.

Az AMAMA Alapítvány egyik célkitűzése egy olyan Mesternegyed létrehozása, mely nem pusztán egy hétvégi művésztelep, sokkal inkább egy önellátó közösség lehetőségének megteremtése, ahol a pedagógia a természettel, az anyaggal való személyes viszony felélesztésén alapszik. A hagyományos foglalkozások mesteri szinten való művelése ugyanis az egyes elemek egyre mélyebb megértését teszik lehetővé. Az eszmeiség része a környezettudatosság. Ezért megújuló, bio- és alternatív energiával kívánják működtetni a tervezett Mesternegyedet. A hétvégi rendezvény részét képező szakmai konferencián megjelent igazságügyi, erdőbiológiai, ökológiai, valamint az alternatív energiák területének szakembereivel e tekintetben megkezdődött a közös munka. A tervezett Alkotótelep tehát nem a múlt skanzenszerű felélesztése. Az uralkodó globális „manager-központúság” és a „fenntartható fejlődés” természetellenessége helyett az élhető jelenre mutat rá. Szükségszerűvé vált ugyanis fontossági sorrendet váltani és az üres gazdasági, politikai, ideológiai pótcselekvések helyett az önszerveződés lehetőségeit vizsgálni. A hipnózisból nem egy újabb hipnózis, hanem az önálló gondolkodásra, az éberségre való ösztökélés támogatja az egyént és a közösségeket is. Az előbbi ugyanis az a mókuskerék, melyben a szédület a „haladás” illúziója. A kábulaté, melyben az emberi tudat fókusza a fejlődés, az egyre többre, magasabbra jutás a szakadatlan növekvés káprázatának fogságába kerül. A „fenntartható fejlődés” önhipnózisa természetszerűleg kergeti bele az embert a mértéktelen anyagi és érzelmi habzsolásba.

Az Alkotótelep színhelyén a Nagy-Somlyó hegyen a bányaművelés által a múltban okozott agresszív beavatkozás több mint szimbolikus. Ahogy a Kárpát-medence népeinek szívét rágó kór az irigység és a gyámoltalanság egyre inkább eltávolította a magyarságot az ősök mértéktartó létszemléletétől. Hasonló analógia fedezhető fel, a magyar nemzet és a Pilis közti viszonyban is, amely egyre anyagiasabbá és egyre inkább tudatosság nélkülivé vált.
A figyelem és a cselekvés tárgyává a haszon vált, s ennek igézetében a személy egyre inkább elvesztette a lét lényegének látását. A lelki kufárkodás ugyanis az egyetemes szellemi látást lehetetleníti el. A Pálosok tevékenységében is kicsúcsosodó szellemi minőség, amely a Pilishez, mint centrumhoz kötődik, a gyökér és a lomb, a föld és az ég közti viszony mértékében keresendő. A helyes mérték, mint szakrális állapot ugyanis átszellemíti az anyagot.

A Kárpát-medencében számos Somlyó nevű hegy található. A közös bennük, hogy egykoron valamennyien jósló, látó helynek számítottak, s a hegy „által nyújtotta lehetőségeknek” legalább annyira a szellemi semmint csupán anyagi oldalát látták eleink. A Somlyó hegyek nem pusztán jó „kilátással” bíró őrhelyek, s az onnan származó kő, vagy fa energiaforrásai voltak. Az esetleg ott meg termő szőlő (Veszprém megyei Somlyó száraz tüzes, komoly férfias boraira gondolva) pedig semmiképpen nem a mértéktelen kalmárszellemnek és öncélú fogyasztásnak volt alávetve. A Piliscsaba után található kis település határában lévő Nagy-Somlyó mai képe kétségkívül szimbolikus. Mintha a tájseb-gyógyítás lehetőségében két világ találkozna: a természetre csupán energiaforrásként tekintő, azt csak kihasználó, önös anyag-központú szemlélet és az ember természettel való kapcsolatát holisztikus egységben látó, szellem-központú gondolkodás. Az előbbi lényegében a steril kiszolgáltatottság „sok(k)szerű” egyhangúsága, míg az utóbbi a teljességben rejlő szabadság összhangzattana.

A szervezők nem hiába adták rendezvényüknek a tündér nevet sem. Ezzel is egy mélyebb organikusabb szemléletre, a tüneményszerű látás fontosságára akartak utalni. Arra a látásra, mely őseink létszemléletében természetesen megvolt. Abban az „időtlen” ciklikus létszemléletben, ahol a hangsúly a konkrétságba-sült történelem dogmái helyett a mesék dinamikus képei által hordozott univerzális igazságok szimbólumain volt. Ahol a „vallás” nem kimondott vallás, mint inkább a léthez való viszonyról szólt. Valami hasonló, amiről a Tündérnapokon is megjelent Árpád Rendjének Jogalapja Tradícionális Egyház is beszél, s amit – tőle függetlenül, de hasonló szellemben – az AMAMA megvalósítani kíván a cselekvés útja által, a természetes önszerveződés létfeltételeinek magszerű megteremtésével – fokozatosan leválva a „mátrix” tápcsatornáiról.

A láncok nélküli rabszolgák korában nehéz mindezt szavakba önteni, főleg ott, ahol a piacképesség szolgálatában álló kommunikáció nemcsak a kézzelfogható tárgyakból, de szavainkból, fogalmainkból is egyre inkább kicsalja, kiszámolja az életerőt és a józanságot pénzre váltja. Azonban egyre többen ismerik fel, hogy a szabadság és biztonság nevében egyre inkább elidegenítő globális közösségi humanista-gépi statisztikákon alapuló összeborulás helyett az organikus szerveződések jelenthetik az alternatívát. Önellátó helyi csoportok, közösségek, a vállalt „rend” nyelvközösségéhez tartozó csoporttudatért való cselekvései által nyílik meg az a kulturális és értékrend alapú dimenzió, amely megoldásokat nyújthat a mai társadalom számokkal rácsozott tömlöceiből való kiszabadulásra.