Soá-biznisz és bankszterizmus

Ha valaki esetleg még nem hallotta volna: chicagói zsidók pert indítottak a MÁV, tehát a magyar állam, tehát mindnyájunk ellen.

Holokauszt-túlélők és mispóchéjuk egy kb. száz fős csoportja 1759 milliárd forintnyi dollárt akar kárpótlásként, azon az alapon, hogy a háború alatt a magyar vasút szerintük „önként és dalolva” végezte a magyarországi zsidóság Auschwitzba szállítását. Az élelmes haszonmaximalizálók 175.900 forintot követelnek fejenként minden magyartól, hogy fejenként 17.590.000.000 (tizenhétmilliárd ötszázkilencvenmillió) forintot zsebelhessenek be. Ügyes.

Ez az információ, mondhatni, szervesen kapcsolódik egy másikhoz, amelyről én speciel a Le Monde-ból értesültem három hónappal ezelőtt (2009. november 16.). A „Három izraeli bank visszaadja a soá-áldozatok javainak egy részét” című cikkből a címnek megfelelően az derült ki, hogy az érintett öt bank közül három hosszas egyezkedés és szégyentelen időhúzás után végre valahára hajlandó átadni a holokauszt túlélőit illető vagyon (földek, ingatlanok, részvények és bankszámlák) egy részét, miután több mint hatvan éven keresztül „fülsüketítő csöndet” tanúsítottak, magyarul lapítottak ez ügyben.

Ha a cikk nem a vezető és ráadásul baloldali francia napilapban jelent volna meg, még azt hihetnénk, hogy csupán hagymázas antiszemita inszinuációról van szó. De nem! Valóban a Le Monde „követte el”, a jogi eljárás pedig Tel-Avivban zajlott, az izraeli parlament által felállított vizsgálóbizottság keretében és a túlélők nyomására. Többször is el kell olvasnunk, mert különben még azt hihetnénk, hogy svájci vagy német bankok akartak hasznot húzni a zsidók üldözéséből. De nem! A legnagyobb izraeli bankok kivétel nélkül belekeveredtek a botrányba, amely 1948 óta, vagyis a cionista entitás létrehozása óta tart. És hogy még csúnyább legyen a rüfke fekvése, a cikk szerint az inkriminált bankok igyekeznek békés egyességre jutni sumákolásuk áldozataival, elkerülendő a negatív reklámot. Tehát a zsidókat megrövidítő izraeli bankszterek legfőbb gondja még most sem az igazság érvényesülése, hanem az „imázsuk” fényezése a közvélemény körében. Hallatlan!

Mindez több megállapítást is indukál. Tudjuk, hogy az európai zsidók második világháborús üldöztetése az egyik leggyakrabban hangoztatott érv a cionisták részéről, hogy igazolják palesztinai gyarmatosításukat, és hogy folyamatos erkölcsi és anyagi természetű zsarolást gyakoroljanak a világ maradéka fölött. Érvelésük azonban egyrészt hamis, hiszen a cionizmus és a palesztinok kifosztása már jóval a háború előtt elkezdődött, másrészt pedig most az is egyértelművé vált, hogy az izraeli bankok már a cionista entitás létrejöttétől kezdve megrövidítik a holokauszt túlélőit, egyszerűen az idő múlására apellálva.

Ez az epizód egyébként arra is alkalmas, hogy ítéletet mondjon a cionizmus és támogatói valódi erkölcséről, vagyis totális erkölcstelenségéről. Ha arra gondolunk, hogy Németországnak, Ausztriának, Svájcnak és más országoknak nyomban engedelmeskedniük kell Izrael minden kárpótlási igényének, megérthetjük, hogy az európai zsidók által elszenvedett háborús megpróbáltatások valójában csak propaganda-módszert és zsarolási alapot szolgáltatnak Izrael számára. Emlékezhetünk, hogy nemrég a svájci bankoknak is engedelmeskedniük kellett, hacsak nem akarták azt kockáztatni, hogy betiltják működésüket az amerikai piacon.

Az apartheid-falról beszélve, amelyet a cionisták Palesztinában építenek, nemrég az is elhangzott, hogy a cionizmus a zsidókat is morális és ideológiai gettóba zárja. Most az izraeli sajtó és a francia lap révén megtudjuk, hogy azon túlmenően, hogy bezárja őket, a cionizmus és bankjai még nyerészkednek is az Izrael legfőbb legitimációs alapjának számító soá túlélőin. A Le Monde cikke ezzel a rettenetes és a cionizmust súlyosan diszkvalifikáló mondattal zárul: „Izrael államnak tehát meg kell magyaráznia, hogy miért őrizte a fülsüketítő csöndet több mint hatvan éven keresztül a holokauszt-túlélők javairól.”

Eszerint egyesek kivonják magukat az emlékezés kötelessége alól, pedig a cionista lobbi éppen ennek a nevében kényszeríti az összes többi népet arra, hogy zokszó nélkül alávessék magukat uralmi és bitorló politikájának. Ezzel kapcsolatban a legcsekélyebb szkepszis hangoztatása is börtönbe juttathat sok országban, ahogyan rémuralmuk méltó betetőzéseként a szocialisták nálunk is erre törekedtek. (Törekvésüket a tegnapi napon siker koronázta: immáron nálunk is bünethetővé vált a holokauszttagadás, a demokrácia legnagyobb dicsőségére – a szerk. megj.)

Ugyanakkor mostanában egyre több zsidó érzi magát áldozatnak, csak éppen mindezen erkölcsi és anyagi szélhámoskodás áldozatának, és egyre többen vannak, akik Noam Chomsky, Israel Shamir, Gilad Atzmon, Marek Edelman, Edgar Morin és mások példáját követve felemelik szavukat az állítólag az ő nevükben is beszélő bűnözők ellen. Egyikük, Norman Finkelstein igen alapos és jól dokumentált esszét szentelt a témának (A Holokauszt-ipar. Gondolatok a zsidó szenvedés tőkésítéséről, Kairosz, 2003). Csupán az anekdota kedvéért említendő, hogy könyvéért, amelyet 2001-ben, tehát még a nyíltan cionista politikát folytató Nicolas Sarkozy regnálása előtt fordítottak le franciára, az emberi jogok szülőhazájában „fajgyűlölet szítása” címén beperelték, más kérdés, hogy végül a Franciaországban hivatalosan nem létezőnek nyilvánított lobbi minden erőlködése ellenére is a bíróság felmentette.

Mára a cionizmus politikailag és erkölcsileg is olyannyira kompromittálódott, hogy Norman Finkelstein igazát már Tel-Avivban is kénytelenek elismerni, miután bebizonyosodott, hogy a cionisták a zsidó szenvedés kezelésében is kettős mércét alkalmaznak: másoktól állandó bűntudatot és folyamatos anyagi áldozatokat várnak, miközben ők maguk csak cinizmust és kapzsiságot tanúsítanak, még a saját véreik kárára is.

A fentiek ismeretében csak remélhetjük, hogy pernyertességük esetén a „chicagói százak” százszor is meggondolják, mielőtt izraeli bankokra bízzák fialtatásra a tőlünk kipréselt milliárdokat, mert ha netán rosszul járnának, a végén még azt is a mi kontónkra írnák. Ugyanazon a „jogalapon”, mint amelyen a MÁV elleni követelésük nyugszik…

Gazdag István