Pszichiátert a pszichológusnak!

Én őszintén nem akartam hozzászólni Posta Imre változó korszakához. Mikor megjelent a tévék képernyőin, mint a Köztársasági Őrezred egykori szakpszichológusa és elővezette, hogy ő szakemberként Gy. Ferencet egy huszáros mozdulattal bevágná a legközelebbi elmegyógyintézetbe, örömmel konstatáltam, hogy végre van egy újabb jó arc a magyar közéletben. Érdekes, néha meghökkentő dolgokat mondott, különös és elgondolkodtató összefüggéseket, [...]

paranoiaÉn őszintén nem akartam hozzászólni Posta Imre változó korszakához.

Mikor megjelent a tévék képernyőin, mint a Köztársasági Őrezred egykori szakpszichológusa és elővezette, hogy ő szakemberként Gy. Ferencet egy huszáros mozdulattal bevágná a legközelebbi elmegyógyintézetbe, örömmel konstatáltam, hogy végre van egy újabb jó arc a magyar közéletben.

Érdekes, néha meghökkentő dolgokat mondott, különös és elgondolkodtató összefüggéseket, mindezeket pedig azzal támasztotta alá a néző, hogy aki a Köztársasági Őrezrednél dolgozott, így nyilván nem mond hülyeségeket. Tulajdonképpen egy ideig nem is mondott. Aztán csakhamar rá kellett jönnöm, velem együtt megint a naivitás áldozata lett a tisztelt közönség. Még a 2006-os rendőri túlkapások, az azonosító nélküli szabadcsapatok és Mossad közötti összefüggéseknél csak-csak elhitte a hallgatóság a mondottakat, de a makói földgáz ügyénél már csupán a legkitartóbb injekciósok maradtak hívek gyanánt Posta Imrének. Ezen megnyilvánulásai, kirohanásai pedig gyorsan, szisztematikusan hiteltelenítették el hősünk korábbi állításait, még ha azok igazak is voltak.
Na, ennél a pontnál úgy gondoltam, nem szólok hozzá a történethez a továbbiakban, volt már részünk csalódásban, ez sem lehet akkora truváj, hogy ne tudjunk túllépni rajta (többeknek később sem sikerült, s néhányan csak most jönnek rá, hogy talán ki kéne pattintani e kínos tényezőt a közéletből).

Akik eleinte érdeklődéssel figyelték a volt szakpszichológus „tényfeltárásait”, azoknak többsége mostanra már szilárdan hiszi, hogy a volt szakpszichológusnak utalnák ki egyik kollégáját. Az általa gyártott összeesküvés-elméletek halmaza – egyebek mellett – mára odáig súlyosbodott, hogy Posta Imre mindent tud, ami a nagypolitikai háttérben játszódik, mindenhol izraeli ügynökök lesik a poor little magyarokat, akikre a legkevésbé gyanús pillanatban lecsapnak, hogy aztán mindenféle borzalmakat csináljanak velük. Jó-jó, tudjuk, hogy Izrael felvásárolja Magyarországot, ezt a mai cionista, izraeli vezetés egyik legautentikusabb figurája közölte a világgal, de mikor már hajszálra vagyunk attól a verziótól, hogy belépnek a képbe az ufók, mint háttérbefektetők, nos, akkor kiált az ember orvosért.

De Imre nem engedi elfelejtetni magát! Szorgosan dolgozik, hogy a búskomor magyarságot hajmeresztő konspirációival mulattassa! Legújabb publikációja pedig tényleg csak a jetit és Fox Mulder ügynököt nem vonultatja fel, aztán meg jó érzésű publicista legyen az, amelyik nem osztja meg ezt a szórakozni vágyó olvasóközönséggel!

Posta Imre legfrissebb információi alapján tudni véli, miért is hozták létre a Magyar Gárdát. A szervezet megalakulása óta megy a találgatás, hogy a Gárdát vajon miért is hozták létre, hiszen az úgy túl egyszerű, hogy csak sima provokációról, vagy civil önszerveződésről, nemzeti önvédelmi mechanizmusról, vagy ezek együtteséről van szó. Mindezidáig érdemi válasz nem érkezett a kérdések kérdésére, erre tessék, itt van újra Imre, aki megmondja a tutit!

Posta tudni véli, a Gárda azért jött létre, hogy Sorosék nácizhassanak, Bencsik András pedig Szegedi Csanáddal kéz a kézben gazdagodhasson meg a gárdisták egyenruháiból, amiket Csanád a boltjában potom negyvenezerért kínál a kadétoknak, amiket egyébként zsidókkal varrattak (nyilván a gárdisták Calvin Klein egyenruhákban grasszálnak). Minderre akkor jött rá a Posta Imre, mikor egy, a tompai határátkelőhely melletti falucskába igyekezett egy táltos szertartásra.

Nehéz ilyenkor megszólalni. Egy szimpatikus és reménykeltő fiatalember még életében történő elvesztése fájdalmas dolog. Azt végignézni pedig még fájdalmasabb, mikor a Köztársasági Őrezred néhai szakpszichológusa már önmagán sem tud segíteni, nem veszi észre cselekedeteit, s szakemberből Molnár F. Árpáddá avanzsál. Első emlékeinket Posta Imréről azonban megőrizzük, a Lipót visszaszerzéséért pedig minden erőnkkel küzdeni fogunk!

Posta Imre látlelete emitt olvasható: http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?extend.496