November négy

...a civil forradalmat, szabadságharcot a gigantikus Szovjet birodalom vérbe fojtotta és kegyetlen megtorlásokkal pecsételte meg a magyarok sorsát.

Vegyesek az érzelmeim november negyedikével kapcsolatban. Persze nem az ’56-os szabadságharc leverését illetően, hanem azért, ahogy a magyar nép hozzááll ehhez a naphoz. 52 évvel ezelőtt, éppen a mai napon vetettek véget annak a népfelkelésnek, amivel a magyar nép gyökeresen megváltoztatta a Szovjetunió politikáját, kiállt saját szabadságáért és óriási áldozatokat hozva védték a magyar hazát! A mai napon azonban ezt a civil harcot, szabadságharcot a gigantikus Szovjet birodalom vérbe fojtotta és kegyetlen megtorlásokkal pecsételte meg a magyarok sorsát. A mai nap volt az, amikor a szovjet csapatok megszállták Magyarországot, Nagy Imre a jugoszláv követségre menekült, Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségre, a Parlamentben Bibó István maradt egyedül, ő képviselte a Magyar kormány jogfolytonosságát. Elhangzott Kádár felhívása az ungvári rádióból, Nagy Imre rádiószózata a nemzethez, Bibó István kiáltványa a néphez, Bibó István üzenetet küldött Dwight Eisenhower amerikai elnöknek az amerikai nagykövetségen keresztül, a szovjetek utasítására az ungvári rádión keresztül bejelentették a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását Kádár János, Münnich Ferenc és Marosán György vezetésével, melynek elnöki tisztségét Kádár János töltötte be.
A szabadságharc véget ér és kezdetét vette az “emberarcú” szocializmus.
Mindezek tudatában, még a mai napig is akadnak olyan sötét lelkű állatok, akik fasiszta lázadásként emlegetik ’56-ot, megpróbálják bemocskolni olyan, a kommunizmusban beléjük sulykolt mesékkel, hogy a lázadók a lábuknál fogva akasztották fel és belezték ki a szegény, szerencsétlen szovjet katonákat. Minden poszt-kommunista birka ugyanezt a szöveget mantrázza ’56 ellenében immáron 52 éve. Mindezt meggyőződéssel és végtelenül ostoba és üres tekintettel. A parlamentben nyugodtan lehet antiszemitának, nácinak nevezni a hősöket és nyilas-lázadásnak nevezni magát a népfelkelést.
Teszi mindezt egy olyan ember (ha a tudomány nem téved, akkor sajnos az), aki képviselői fizetését attól a III. Magyar Köztársaságtól kapja, amely magát egyenesen az 1956-os forradalomból eredezteti önmagát. De ez a hozzáállás jellemző az egész parlamentre, még ha nem is hangosak az elítélő és méltatlan szavak.
Tiszteletben tartom a szabad véleménnyilvánítást, és hiszem, hogy mindenkinek meglehet a maga véleménye, de nem egy olyan esettel kapcsolatban, mint ’56. Pont olyan, mintha a valaki a holokausztot jogos tisztogatásnak tartaná, vagy a nyilas uralmat demokratikus napközinek. Becstelen, tisztességtelen, aljas, hitvány és vérforraló, hogy léteznek ilyen emberek ezen a földön, és kétségbeejtő, hogy ezek egy jelentős részét képzik a magyar társadalomnak.
1956-ban a magyar nép egy diktatúra, egy elnyomó rendszer, gyilkosok és hazaárulók ellen lázadt fel, amelyet a túlerőben lévő hatalom, az Apró-félék árulásának köszönhetően gátlástalanul és kegyelmet nem ismerve eltiport, mindezt a nyugati világ tétlenségének égisze alatt, a “szabad világ” szeme láttára.
2008. november 4-én azonban vagy senkit nem érdekel ez a nap, nem is emlékszik rá, vagy a legnagyobb esemény annak az országnak az elnökválasztása, amely némaságával asszisztált az 1956-os küzdelem  leveréséhez.
A magyar nép utoljára 52 éve, ezen a napon volt bátor. Ezen a napon volt utoljára öntudatánál, nem úgy mint ma…
A mai nap méltóvá válásáért (ami egyébként a minimum lenne) talán egyetlen nagyobb hangsúlyt kapott kirakat-kezdeményezés történt a parlamentből, az is a Fidesz részéről. Orbán felszólította Németországot, illetve Európát, hogy nyilvánítsák november 4-ét, az 1956-os magyar forradalom véres leverésének napját, a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
A Fidesz elnöke a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány 1956-tal foglalkozó rendezvényén kijelentette, hogy ha nem lett volna 1956, az Európát kettéosztó vasfüggöny még mindig létezne, és állna az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint szétválasztó fal is. “Eddig még soha nem kértünk semmit ezért cserébe, most azonban azt kérjük, hogy november 4. legyen a kommunizmus áldozatainak emléknapja”
Leshetjük, hogy az EU mikor fog egy szalmát is keresztbe tenni az ügy érdekében…
Az ellenkultura.info az alábbi, nagyon jó minőségű, de kevésbé ismert képekkel kíván megemlékezni a mai napról, hálával gondolva azokra az embereker, akik életükkel fizettek Magyarország szabadságáért, remélve, hogy haláluk nem volt hiábavaló… mert a szabadság még közel sem érkezett el hozzánk.

Tömeg egy Kossuth-címeres magyar tank körülvalószínűleg a Lenin körút 17. sz. előtt; 1956

A Sztálin-szobor maradványai a Körút és a Rákóczi út kereszteződésében 1956. október 25. Nagy József felvétele

A Sztálin-szobor maradványai a Rákóczi úton, a Rókus kórház mellett1956. október 25. körül; Eötvös Gyula felvétele

A Sztálin-szobor maradványainál 1956. október 30; Nagy József felvétele

A Sztálin-szobor maradványainak bontása a Rákóczi út és az Akácfa utca sarkánál; 1956. október 30.