Nincs okunk az örömre

Nem szerencsés egy publicistának nem kiforrt és még alakuló hírekből véleményét papírra vetnie, de e helyzet olyannyira régen aktuális, hogy azt hiszem ez esetben kivételt lehet tenni.

Reggel betértem a boltban, hogy megvegyem ami kell, s a boltos hölgy közölte velem: Gyurcsány lemondott. A hír nem ért váratlanul, ettől hangos az Internet, tényként kezelik, hogy Gyurcsány lemondott. Mint oly’ sokszor, most is az elhamarkodott szenzációhajhászásnak köszönhető a pánikszerű várása a megerősített információnak, miszerint Gyurcsány lemondott. Mást sem hallani. Öröm, boldogság, Gyurcsány lemondott, Gyurcsány lemondott, Gyurcsány lemondott!

De mielőtt elájulnánk a gyönyörűségtől…

Ferencünk egyebet sem tett a választmányi kongresszuson, mint ostorozta magát kissé (odalett a szavahihetőségem stb.), majd a konstruktív bizalmatlansági indítvány szándékát jelentett be önmaga ellen, illetve bejelentette, hogy a parlamentben ezt be fogja nyújtani.

Gyurcsány tehát nem mondott le. Jogilag nem. Ugyanis ha ez megtörtént volna, akkor az alkotmányjogi szempontból teljesen más helyzetet teremtett volna. Ha valóban lemondott volna, akkor a köztársasági elnöknek kellene új miniszterelnököt jelölni, így viszont a kormány, vagyis az MSZP jelöl új kormányfőt. Így a kecske is jól jár… stb.

A Parlamentben egy konstruktív bizalmatlansági indítvány úgy működik (nagyon tömören), hogy az indítványt benyújtóknak meg kell nevezniük az új miniszterelnököt, és ha a képviselők többsége elfogadja azt, akkor automatikusan megtörténik a váltás.

Jelen helyzetben két dolog lehetséges:

1. Úgy alakul, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány nem megy át. Tegyük föl, hogy nem sikerül megegyezni az új kormányfőről vagy a programról sem az MDF-fel, sem az SZDSZ-szel. Ez esetben a mi Kegyes Vezérünk megvonja a vállát és újfent körbe röhög mindenkit. Egy ilyen verziót Fletó bátran kommunikálhat úgy, mint megerősítést (A kongresszuson beláttam a hibáimat, nem találtak helyettem jobbat, akkor maradok).

2. Feri megy. Ekkor új kormány alakul, nem kisebbségi mint a mostani, hanem világos parlamenti többségű. Ez a kormány legalább részben új arcokból állna, elkezdheti kommunikálni, hogy mennyire megújult az MSZP, elindulnak az új utakon és hasonló dicshimnuszok. Eredmény: az MSZP és a másik két kormánypárt népszerűségének növekedése. Ez akár egészen nagy mértékű is lehet. Ennek a következménye lehet, hogy az EP választásokon kikaphatnak ugyan, de egy relatíve kis vereséget akár győzelemként is elő lehet adni.

Tehát tökéletesen az a forgatókönyv került ismételten elő, mint ami lezongorázta a Medgyessy – Gyurcsány cserét 2004-ben, amiből a baloldal kimondottan jól jött ki.

Ha minden flottul megy, még április elején a médiagőzhenger nekilát a 2010-es választási kampánynak, az EP választás után és “lesz láss csodát világ,” meg nemulass, és megtisztult européer MSZP, meg az igazság szobrai…

Eközben Feri ott marad a hatalom közvetlen közelében, MSZP elnökként, felügyelve minden mozdulatot…

Egy helyzet viszont adatott az elégedetlen nép számára, mondhatni történelmi rés keletkezett a pajzson.

Fritz Tamásnak tökéletesen igaza van! Ha mást nem, akkor az utcáról kell nyomást gyakorolni a kormányra, illetve a parlamentre. Ez a mostani lépés tökéletesen beleillik Gyurcsány eddigi politikájába. Az ő és az MSZP egyetlen célja, hogy elkerüljék az előre hozott választásokat. Ez a szánalmasan átlátszó húzás lélektanilag is hatást kíván gyakorolni a közvéleményre, amivel Gyurcsány az “új kezdet” illúzióját adná el. Ebben az a veszély is benne rejlik, hogy a korábban éppen a már nemzetközileg is politikai kalandornak számító Gyurcsány miatt szétszéledt szocialista tábor újra összejön, a korábbi elfordulók visszatalálnak a párthoz. Gyurcsány Ferenc lemondásával tehát az MSZP előre menekül a hatalom megtartása érdekében. Nyilvánvaló céljuk, hogy országpusztító tevékenységüket immáron valaki más vezetésével 2010-ig tovább folytathassák. Az egyetlen békés és demokratikus megoldás az előrehozott választások kiírása lehet, tekintve, a jelenlegi kormánynak és parlamentnek semmiféle morális alapja nincs arra, hogy a nép megkérdezése nélkül jelöljön új miniszterelnököt.

Ehhez azonban nem elég újfent parlamenti önfeloszlatást indítványozni. Utcára kell hívni az embereket és onnan nyomást gyakorolni a politikusokra. De ezt csakis a legnagyobb ellenzéki párt teheti meg hatékonyan, amihez az összes nemzeti szervezetnek és mozgalomnak csatlakoznia kell. Ha ez nem következik be, bizonyosan állandósulni fognak a 2006-os októberi események, talán hatványozottan is.

Örömre tehát nincs okunk, viszont most lehetőségünk van a bizonyításra, amit ha hagyunk elúszni, azzal végleg beverjük az utolsó szöget is a civil szféra koporsójába.