Mossuk kezeink

(Férfitársaimhoz, kik talán jobban értik)

Tévedésekkel és felfordulással teli világunkban stabilan tartja magát az a malőr, miszerint pisilés után kezet kell mosni. Ezt az alapszabályt szüleink még gyerekkorunkban nevelik belénk, mi pedig rendes gyerekekként mindennek eleget is teszünk.

Azon viszont később sem gondolkodunk el, hogy e jelentéktelennek, ámbár végtelenül hasznosnak tűnő szokásnak és alapvetésnek van-e értelme egyáltalán! E meggondolatlanságból pedig két dolog következik.

Pro primo: A (még) tudatlan embernek megmondják, hogy mit tegyen, s a tudatlan ember (ti. a tudatlanság az esetek többségében felnőttkorban sem változik) mindezen parancsokat gondolkodás nélkül elfogadja és teljesíti.

Pro secundo: Ha el is gondolkodik rajta az illető, vajon helyes-e a pisilés és a kézmosás ezen sorrendje, s megállapítja, hogy nem, ennek ellenére még is így tesz napról napra, abból arra következtethetünk, hogy vagy lepisilte a kezét, vagy valami rút nemi betegség tulajdonosa. Ez utóbbi két esetben minden tisztelet megilleti a mosakodót, lévén nem kívánja megosztani senkivel adott esetben figyelemreméltó, szerves, ám pénzre nem váltható ingósságát.

Kézmosást ilyeténképpen pisilés előtt kell preferálni (már, ha nem esünk a fenti kategóriák másodikjába), hogy még mielőtt megfognánk a nemes tagot tartóelemként funkcionáló végtagunkkal, megszabadítsuk azt az időközben rátelepedett kosztól, s egyéb szennyeződéstől. Tiszta kézzel megfogni a bájdorongot ugyanis pont olyan, mintha - teszem azt -, a fülcimpánkat fognánk meg (sőt, még higiénikusabb is, tekintve, hogy a lingam fedett helyen van, feltéve, ha nem vagyunk radikális nudisták).

2010 választási év. S még mielőtt fenemód belelendülnénk a választások és az azt megelőző kampány generálta mámorba, siessünk leszögezni: attól, hogy a Fidesz kormányhoz jut, a Jobbikkal pedig a kétharmados többség is létrejön, semmi okunk nem lesz hátradőlni április 26-án. A probléma ugyanis nem szűnik meg azzal, hogy balról jobbra fordítjuk a parlamentet, hiszen a baj jóval régebbre nyúlik vissza, sokkal mélyebbre ásta be magát, semmint azt egy kormányváltás és új parlamenti összetétel megváltoztathatná.

A rendszer ugyanis fertőzött, amit tüneti kezeléssel nem lehet csak úgy ukmukfukk orvosolni. Kiszolgáltatott helyzetünkben, valamint sajátos történelmi fordulatainknak köszönhetően, az érzékeny magyar politikai rendszerbe jelentős számú baktérium jutott, ami az ország teljes (és minden) területen elszaporodott. A probléma nyilvánvaló!

‘89-ben bizony elfelejtettünk kezet mosni pisilés előtt. Koszos kézzel rámarkoltunk a bránerre, most pedig visítva könyörgünk néhány cseppért a reterát felett, arra esküdözve, hogy akció előtt eztán mindig kezet fogunk mosni. A baj ettől viszont nem fog elmúlni. A bajra orvos kell, az orvostól pedig fertőtlenítés és antibiotikum. Ha csak ráfeszülünk a fajanszra és várunk a csodára… nos, akkor most megígérem, hogy a baj még nagyobb lesz, mint eddig volt.
A tüneti kezelés ugyanis nem pótolja a megelőzést.

Ágoston Dániel