Meleg-menet, avagy nem a felvonulók kérték
Az úgynevezett liberális demokráciákban bevett dolog a különböző vélemények egymás mellett élése, mégis vannak olyan nézetek, melyeket valamifajta közmegegyezés alapján nem szabad, illetve tilos hangoztatni, és ugyanígy, van, amiről beszélünk és van, amiről nem.
Sőt, van, amiről úgy gondoljuk, hogy igen hozzáértően taglaljuk, szinte tudományosan, valljuk azonban be, a modern ember hajlamos mindenről azt gondolni, hogy ha már szabadsága van, akkor mindenről hozzáértőn tud nyilatkozni. Nyílt utcákon, csoportokba verődve szoktunk olyan komoly problémákat is megvitatni, melyek egyáltalán nem oda valók. Így téma a nemiség, heteroszexualitás és homoszexualitás is, de kérdem én, vajon lehet-e az utca zajában beszélni a nászi ágyak neszéről? Természetesen nem lehet, mert a nemiségről, mint az egyik legmélyebben emberi dologról nehéz beszélni, viszont megfelelő körülmények között nem lehetetlen. A rikácsoló utcazaj azonban egyáltalán nem helye a szexualitásról való feltáró beszédnek és komoly gondolkodásnak. Ha valakik úgy vélik, hogy „így minél több emberrel megértetik a homoszexualitás lényegét”, akkor nagyon tévednek. Jó úton vannak a megbotránkoztatás felé, viszont a megbotránkoztatás, habár manapság divatos dolog, a legprimitívebb módja egy üzenet közvetítésének. De talán ők nem is ezt akarják. Kik ők, mik ők és mire való ez a szombati magamutogatás?
Az elkövetkezendőkben a nemiség egy formájáról, a homoszexualitásról szeretnék beszélni, nem az utca szintjén, de nem is a tudományos teljesség igényével. Csak azt szeretném megtudni, mi a homoszexualitás.
Korunk nehezen fejezi ki magát, makog, de leginkább ugat. A leegyszerűsített, állati szintű gondolkodási formák adják a keretét a szeretetről való gondolkodásnak is, amely leginkább a testi viszonyra korlátozódik. A lebutított képlet szerint a szeretet egyetlen kifejezési formája a szexualitás. Így van ez a homoszexualitással is, s maguk a homokosok azok, akik hallani sem akarnak szex nélküli életformáról – persze, hogy nem, hisz ezáltal a lényegét vennénk el a homoszexualitásnak. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a mai homoszexualitás lényege a nemi aktus, egy durva élvezeti viszony. Ennek a fajta homoszexualitásnak azonban nincs semmi köze az ókori görög férfi (és természetesen női)-barát viszonyhoz. Platón Lakomájának Alkibiadésze vagy Szapphó szerelmei magasztalják a mély emberi szeretetkapcsolatot, melynek megannyi gyönyörű árnyalata, mélysége és magassága van. Alkibiadész, a gyönyörű athéni ifjú, a kevésbé jóképű Szókratésszel naponta együtt étkezett, sportolt, és a harctéren hű bajtársa volt. Amikor 432-ben Potideae alatt megsebesült, a tanító testével fedezte tanítványát, nyolc év múlva viszont Deliumnál ez mentette meg amannak az életét. Barátságuk, szerelmük inkább volt szellemi, mester-tanítvány viszony, melyben ugyan volt primer nemiség, de nem csak az volt kizárólagosan!
Egy olyan szellemi közegben azonban, ahol minden szeretet-kapcsolat csak a szexualitásra van kiélezve, hogy is lehetne megérteni az egyház(ak) és a társadalom egy részének azon kívánalmát, hogy a homokosok, felismerve cselekedeteik bűnös jellegét, felfüggesszék azt? Egy alapjaiban és céljaiban individualista világban hogyan lehet azt megérteni, hogy az ember nem csak akkor lesz boldog, ha kiéli nemi vágyait? Ameddig nincsenek meg a társadalom vérkeringésében olyan fogalmak, mint lemondás, önmegtartóztatás, áldozat, önfeláldozás, önmagunk odaadása, sőt vértanúság, és ameddig ezek nem értékként állnak előttünk, addig nem sok esélyt látok a homoszexualitás kérdésének érdemi megválaszolására.
A homoszexualitás ellenzői szerint létezik egy olyan jelenség, amelyet helyes szexualitásnak hívunk, és minden attól való eltérés nem a helyes szexualitás erkölcsileg releváns tulajdonságait mutatja, tehát deviáns, bűnös, stb. Adhatunk neki azonban bármely nevet, a lényeg, hogy egy határvonalat húzunk, hogy meddig tart egy jelenség és mettől nem tekinthető annak. Különbséget kell tenni azonban a homoszexualitás különböző fajtái között, de ez a distinkció nem a homoszexualitáson belüli különbségtevéssel kell, hogy kezdődjön, hanem a helyes és helytelen szexualitás közötti megkülönböztetéssel. Továbbmenve viszont azt mondhatjuk, hogy még csak nem is a helyes, vagy helytelen szexualitással kell kezdenünk, hanem a szeretet fogalmával. Miért? Mert alapvetően téves lenne, ha pusztán a nemiségből indulnánk ki, ugyanabba a csapdába esnénk, amire az előbb figyelmeztettem az olvasót. Így megközelítésünk pozitív lesz, mentes bármifajta rosszindulatú és felesleges negatív attitűdtől.
A szeretettel kezdjük tehát, a szereteten belüli különbségtevéssel. Egy ilyesfajta elemzésnek (melynek most csak körvonalait adhatjuk) fel kell mutatnia a szeretet-fogalom különböző megjelenési formáit (istenszeretet, barátság, házassági szeretet, szerelem, hazaszeretet, önmagunk helyes szeretete, stb.), és rá kell mutatnia a szeretet fogalmának olyan jellemzőire, melyek elválaszthatatlanul, lényegszerűen tartoznak a szeretet fogalmához. Így arra fogunk választ kapni, hogy mi a szeretet. Ezen a vonalon elindulva abszolút pozitív módon, a szeretet jegyeit kutatva, elmondhatjuk a homoszexualitásról, hogy benne is találunk olyan vonásokat, melyek más szeretet-cselekményekre is jellemzőek (pl. gyengédség, odafigyelés, egymás segítése, stb., vagy éppen a homophilia, mely önmagában nem rossz, hisz például a barátság is tartalmaz homophil elemeket; olyan dolgokat szeretek a barátomban, melyek bennem hasonlóak), de a különböző szeretet-típusokat összehasonlítva arra a következtetésre jutunk, hogy az, amit homoszexualitásnak nevezünk, nem a valódi szeretet egy fajtája, hanem egy téves szeretet. Más szavakkal nem egy a szeretet-fajták között, mint mondjuk az Isten-szeretet, vagy a jegyesek szereleme, hanem annak téves formája, ahogyan téves forma a pedophilia és a nekrophilia is.
Ilyen értelemben téves az az általános vélekedés, miszerint meg kell különböztetni a homoszexuális hajlamot a homoszexuális cselekedettől. A homoszexuális hajlam ugyanúgy, mint ahogy a homoszexuális cselekedet, az emberi szeretet és szexualitás elleni hajlam. Természetesen azt nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy a cselekedet mindig több mint a puszta hajlam, hisz a cselekedet anyagot ad a hajlamban lévő bűnnek, egyszerűen azért, mert megtörténik.
Azt hiszem, ilyen nézőpontból érthetjük meg azt, hogy a homoszexualitásnak van egy erős utánzó jellege, ti. azt utánozza, ami lenni és amire hasonlítani szeretne. A homokos szexuális érintkezés, mivel eltekint a férfi és nő biológiai, antropológiai és lelki-szellemi különbözőségétől, mely a személyek teljesen nyitott önátadását követelné, tulajdonképpen utánzása lesz a valódi szexuális kapcsolatnak. Azt utánozzák, amit úgy soha el nem érhetnek. A homoszexuális férfiak anális közösülése szánalmas utánzata a valódi közösülésnek. Még inkább látszik ez a leszbikusoknál, akik műpénisszel fegyverzik fel a másikat, s el is játszatják vele a férfi szerepét. Mindkét esetben azonban az eredmény: a valódi szerelmi aktus helyébe egy sajátos kettős maszturbáció lép.
Az utánzás és a kapcsolat nem valódi jellege lepleződik le abban is, ahogy a homoszexuális személyek a mindennapokban a másik nem szerepét erőltetik magukra. Nincs nevetségesebb annál, mint amikor a férfi eljátssza, hogy ő nő, és fordítva. Egy homoszexuális férfi soha sem fog tudni egy igazi, teljes női életet élni, nem fog szülni, de foganni sem, még kevésbé csecsemőt szoptatni. Tudom, nevetségesek ezek a képek, de vigyük csak végig a homoszexualitás belső logikáját, hogy megértsük annak tarthatatlanságát.
Nem szabad attól eltekintenünk, hogy minden egyes ember a maga személy mivoltát, mely önmagában közölhetetlen, a maga neme szerint éli meg. Egy női személy, habár személyi mivoltának belső lényege közölhetetlen és megismerhetetlen, a maga személyiségét női mivoltában éli meg. Még egyszerűbben, egy nő nőként éli meg magát, a férfi pedig férfiként valósítja meg önmagát. Ebből a struktúrából való kilépés kísérlete a homoszexualitás, az, hogy egy férfi nőként élje meg saját lényegét, a nő pedig férfiként.
Nagyon fontos szempont viszont, hogy ne tévesszük össze a homoszexuálisokat a homoszexualitással. Ez alatt azt értem, hogy a homoszexuális személyt lehet és kell is szeretni, mint személyt, Isten képmását, a homoszexualitást viszont, mint téves életformát, nem. A helyes keresztény viselkedés (mely a nem keresztények számára is a cselekvés optimuma lehet) a megértő szeretet a homokosok iránt, mely magába foglalja az intést is. Jézus is odament a kor leprásaihoz, nyomorultjaihoz és bűnöseihez és próbálta a személyt megszabadítani bűneitől, a bűnt azonban soha nem helyeselte.
Ezért álságos manapság az egyéni szabadságjogokra hivatkozva utcára vinni a homoszexuálisokat. Annak a tizenvalahány országnak a nagykövetsége (!), mely erre hivatkozva áll ki a szombati meleg-menet mellett nem a homoszexuális egyén saját nemi identitásának szabad megnyilatkozását támogatja, hanem magát a homoszexualitást. Úgy ahogy van ez az egész felhajtás egy durva szexuális propaganda, és mint ilyen megengedhetetlen. Magyarországon az elmúlt húsz évben soha nem üldözték, nem nyomták el a homoszexuálisokat. Mindenki számára világos, hogy látványosan politikailag motivált akció a szombati felvonulás, éppen ezért viszont érthetetlen, hogy a magukat keresztény-konzervatívnak nevező magyar formációk miért nem tesznek meg mindent ennek a megakadályozására. A hallgatásba burkolódzó megengedés, amit a legnagyobb ellenzéki pártnál látunk éppen, nem más, mint a homoszexualitásnak, tehát egy deviáns szub-szexualitásnak az elősegítése. Nem hivatkozhat senki a szabad véleménynyilvánításra, mert nagyon jól tudjuk, a homoszexuálisok maguktól nem mennének ki az utcára saját nemi identitásuk mutogatására. Őket aljas politikai célok mentén viszik ki azok, akik örömüket lelik a rombolásban. Már csak ezért is meg kellett volna szólalnia a más kérdésekben elég hangos keresztény-konzervatívoknak. Ugyanis ez is rombolás, csak itt nem termőterületeket és vízbázisokat tesznek tönkre, hanem emberi lelkeket.
A primitív botrányokozás megengedése után senki se csodálkozzon azon, ha egyesek a szexualitás ilyen provokatív látványára az erőszak primer nyelvén fognak válaszolni. Erre a fajta értelmetlen szexuális erőszakra ugyanis nincs értelmes válasz. Jobb tehát nem megengedni.
Hoppál Bulcsú