Magyar Gárda Repülő Cirkusza
Azért mindig van min csodálkozni! Lassan már azon gondolattal perverzkedik az átlag választópolgár, nehogy lemondjon ez a kormány, hiszen ki látott még olyan szürke, átlagos, unalmas és hétköznapi világot, mint amik azok lesznek, midőn az MSZP távozni méltóztatik a hatalomból?!
Olyan lenne az, mintha egy egyhetes Monty Python Repülő Cirkusza maraton után holmi kétnapos Rém rendes családra ítélnének bennünket. Hát kellene nekünk ilyesmi? Ami azt illeti igen, praktikus szempontból legalábbis mindenképpen. Ugyanis aki végigesett már egy heti adag Monty Pythonon, az a hetedik napon olyasféle furcsaságot konstatálhatott önmagán, mintha az agya a fülén kívánna sürgősen távozni, miközben a poénokon az illető már nemcsak, hogy nem nevetet, nem hördül fel, hogy “hahaha”, hanem soványan, csupán csak annyit közöl a képernyővel, hogy “heh…”.
S bár a Rém rendes család jó, lássuk be, kissé lábszagúnak és erőtlennek tűnhet egy ilyen fent említett, meglehetősen intenzív program után.
Hosszú távon és masszív adagolás esetén tehát látványos szellemi sérülést okoz az ilyesmi szórakozás. Szerénységem komoly rajongója a brit abszurdnak, de tudom, nagy dózisban rapid tempójú Alzheimer-kórt eredményez. Idővel tehát érdemes visszaállni a gyengébb szerekre, így az amerikai Rém rendes családra, avagy az Így jártam anyátokkalra. Jót fog tenni a változás. Függőknek, csepegtetett adagokként pedig elég a heti egy Monty Python, vagy Douglas Adams alkotás.
De véssük eszünkbe: e függőség csak kezelhető, de meg nem szüntethető!
Megvonásának szükségessége azonban elkerülhetetlen, a megvonás pedig azonnali lesz, így számítanunk kell arra, hogy a politikai és közéleti abszurdumok ilyen minőségű, és mennyiségű szériája rövidtávon meg fog szakadni.
The show still goes on
De ne temessük még pártunkat és kormányunkat, a választásokig van még majdnem fél év, elvtársaink pedig nem fukarkodnak az abszurdabbnál abszurdabb ötletekkel, mi pedig, akik perverz módon, némi maradandó hatás következtében már csak (így, vagy úgy) szórakozunk a látottakon, addig is “élvezhetjük” a show-t! E tekintetben egyébiránt a kormány ösztönös tehetségét bizonyítja, hogy az efféle ötleteken és attrakciókon nem gondolkodnak, nem áll rendelkezésükre egy külön kreatív team, hogy azok ötöljék ki az elképzelhetetlenebbnél elképzelhetetlenebb intézkedéseket. Nem! Hazánk kormányának első emberei szimplán, a maguk természetes és meztelen valóságában, kollektíven, mondhatni, csuklóból pattintják ki agyukból ezek a hihetetlenül kretén elmeszüleményeket (pikantéria, hogy ezen intézkedések számukra egyáltalán nem esnek a vicc kategóriájába, de másként aligha kezelhetők, így alighanem fogalmuk nincs, miért így reagál a társadalom a kunsztjaikra). Ha tehát nem zuhantunk e fekete, abszurd bohózatok okozta károk végett a totális depresszió feneketlen mélységeibe, akkor a mindennapok nehézségei mellett figyelemmel kísérhetjük a matiné újabb előadását.
Íme a legújabb: “Kormányrendelettel tiltotta be a Magyar Gárda egyenruhájának viselését a kormány. A hétvégi sajóbábonyi incidens után döntöttek így.”
Megjegyzés: A mainstream média (hagyjuk az előtagokat és a jelzőket, legyen elég csak ennyi: mainstream, hiszen ez mára önmagában is súlyosan sértő szitokszóvá aljasodott) következetesen pumpolja a nézőkbe, hogy pl.: “Sajóbábonyban felvonult a betiltott Magyar Gárda”, holott a “betiltott Magyar Gárda” nem vonult fel, lévén, a nevében is benne van: be van tiltva. Tehát, ha akart volna sem tudott volna felvonulni a “betiltott Magyar Gárda”. A sajóbábonyi esetnél az Új Magyar Gárda tagjai sorakoztak fel, ami jogilag és formailag egy új szervezet, vagyis nem egyenlő az egykori, ténylegesen betiltott Magyar Gárdával. Ez van. De Átlagpolgár szerencsére mindezt nem tudja, így pompásan etethető mindenféle rágós, mócsingos dezinformációval. A mainstream média így gondolkodik. Hogynemondjam, jellemző.
Tehát a legújabb, hogy a kormány betiltotta a Gárda egyenruha viselését.
Átlagpolgárul ez a következőt jelenti: a demokratikus kormány a fekete-fehér egyenruhákban masírozó szélsőségesek korlátozása végett betiltja azok egyenruháját, azért, hogy az elnyomásban és rettegésben élő roma kisebbségeket ekképpen is védelmezze.
Magyarul viszont: a kormány súlyosan értelmi fogyatékos, dilettáns idióták gyűjtőhelye, akik mindezek következtében, folyamatosan csorbítják az állampolgárok szabadságát.
Gondolj, gondolj, gondolj!
Rohanó világunk tendenciáit egy pillanatra sutba vágva álljunk meg, és olvassuk el újfent a fenti hírt, majd gondolkodjunk el rajta, így keresve állításom miértjére a választ: “Kormányrendelettel tiltotta be a Magyar Gárda egyenruhájának viselését a kormány. A hétvégi sajóbábonyi incidens után döntöttek így.”
Ha végeztünk a végiggondolással, és nem vagyunk a súlyosan értelmi fogyatékos kormány dilettáns idiótái által megvezetett, súlyosan értelmi fogyatékos, funkcionális analfabéta idióták, akik véresen komolyan gondolják a kormányzati intézkedéseket, illetve az intenzív abszurdum-kúra következtében nem vagyunk még tökéletesen ingerszegények, ergo, képesek vagyunk még felháborodni, akkor tegyük fel a nevetségesen kézenfekvő kérdést: hogy képzelik ezt?
Mármint ne úgy tegyük fel a kérdést, mint felháborodott költőit, hanem úgy, mint, bár ironikus, de mégis válaszra váró kérdést.
Egyáltalán milyen alapon tiltanak be egy egyenruhát (és nyilván ez a kérdéskör alfája)? Feloszlatják a pusztaottlakai Velosolex elsőkerék-dörzskerék hajtású kismotor baráti társaságát, mivel az egyenruhaként használt fekete bőrkabátjaik félelmet keltenek a sástói fakutyázókban, innentől kezdve pedig tilos lesz fekete bőrkabátot, vagy arra emlékeztető ruhadarabot hordani? Graham Chapman valószínűleg sírjában zokog az irigységtől…
Mert, ugyanis bekúszott a képernyőre minden idők legtenyérbemászóbb fejű és legarrogánsabb kormányszóvivője, akit többen már reptéri működése alatt is egy repülő után akartak kötni, és vigyorogva közölte, a kormány törvényt alkot arra, hogy azokat is 50.000 forintra büntethessék, akik nem szimplán a Magyar Gárda egyenruháját viselik egy az egyben, hanem az ahhoz hasonlatos öltözékek viselőit is! Tessék mondani, hogy képzelik el mindezt a gyakorlatban? Talán inkább ne is kérdezzük, mert a végén még holmi válasszal is megerőszakolnának bennünket.
“Huss, fohászom száll feléd, kedvelátos zümmögényem!”
Látom magam előtt a jelenetet, mikor a nyári meleg idők ballagásainál, a Keletinél megjelennek a fekete-fehér ruhácskákban ballagó ifjú diákok, amire is 150 rohamrendőr rohanja le őket, zárja le a környéket és kezd igazoltatásba, elvíve a teljes fiatal társaságot, majd 50 rongyra bevasalják őket, mint elkövetőket.
Van még tehát min csodálkozni! S bár ingerküszöbünk látványosan emelkedik a magasba, a kormány mindig tud valami olyasmit produkálni, amire ha mást nem is, de legalább elcsodálkozunk. De bármilyen is lesz a változás, valóban nem lesz ártalmunkra. Egyszerűen kell! Még négy ilyen év és már csak az okozna valamicske álmélkodást, ha Szent Lopótökkel a kezükben, kalózhajókon vonulnának padlizsánlila uniformisban a Hősök tere felé a sarutlan Vogon Gárdisták, akik kozmokürtökkel, verses formában skandálják Brian nevét, így emelve szót azért, hogy ők mind egyéniségek.
Szóval, ahogy tanult Python rajongó barátom mondani szokta a 45. rész után: ELÉÉÉÉÉÉG!!!