Machete: Szalonképes rasszizmus

(A cikk frissítésre került mivel a filmet ma éjjel, november 24-én vetítik premier előtt a magyar mozikban. Az írás eredeti dátuma szeptember 17. volt – Á. D.)

Robert Rodriguez legújabb filmjének negatív visszhangja természetesen nem hallatszik át a hazánkat körbezáró, masszív PC-vasfalon. Nem újdonság ez, hiszen az idegen nyelveket kevéssé és ritkán beszélő magyarokhoz a külföldi hírek általában alig – ha pedig mégis, akkor meglehetősen szűrten – jutnak el, hiába éljük az Internet korát.

Pedig a 2007-es Tarantino-Rodriguez páros által rendezett, a ’70-es évek B-filmjeinek emléket állító „Grindhouseból” ismert kamu előzetesek között szereplő „Machete” egészestés verziója komoly vitákat váltott ki az Új Világban, azon belül is leginkább Arizonában és Mexikóban.

Előzmény: Arizonában nemrégiben lépett életbe egy bevándorlási törvény, amely lehetőséget ad a rendőrségnek arra, hogy megalapozott gyanú esetén igazoltassanak olyan embereket, akikről feltételezhető: törvénytelenül tartózkodnak az államban. Akinél pedig a rendőrség nem talál bevándorlási és/vagy munkavállalói engedélyt, azt a törvény értelmében őrizetbe lehet venni, mivel a jogszabály megköveteli a bevándorlóktól, hogy mindig legyenek náluk a tartózkodási iratok. Tiszta sor.

Az arizonai republikánus szenátorok korábban közölték: azért döntöttek a szigorítás mellett, mert a szövetségi kormány nem tudja megállítani az illegális bevándorlók áradatát, nem képes gátat szabni a kábítószer-szállítmányoknak, nem tudja biztosítani a déli állam mexikói határszakaszának védelmét. A republikánusok szerint a határ térségében élő arizonai lakosság attól tart, hogy a mexikói drogháború, az erőszak átcsaphat az Egyesült Államok területére, épp ezért a törvényt életbe léptetik. Ahogy Jan Brewer kormányzó fogalmazott: „A szövetségi hatóságok több évtizedes tétlensége elviselhetetlen helyzetet teremtett”.

Az Egyesült Államokban mintegy 11 millió illegális bevándorló él, nagy részük a Mexikó és Arizona közötti hosszú határon át jutott be az országba.

Következmény: A déli állam szenátusa által áprilisban megszavazott, és a republikánus párti kormányzó által aláírt jogszabály a bevándorlás terén a legszigorúbbnak számít az Egyesült Államokban, s természetesen rendkívüli ellenszenvet váltott ki a bevándorlás támogatói között nem pusztán országszerte, de az Arizonával szomszédos Mexikóban is. A törvény ellenzői szerint az új szabályok alkalmat adnak a „külföldinek látszó” személyek elleni diszkriminációra és sértik az alkotmányt azáltal, hogy túl nagy hatalmat adnak a rendőrök kezébe. Egyes bírálók szerint pedig a törvény egyenesen legalizálja a „vadászatot a latin-amerikaiakra”.

Következmény 2.0: Rodriguez megrendezte (minden bizonnyal a fentiekre is reflektálva) legújabb trancsírozós, belezős, kardozós-baszós filmjét „Mechete” címmel. Nyugati értelemben vett demokrata szemével nézve ez jogosnak is tűnhet.

Oké, van valami romantika abban, amint egy törpe mexikói gyilkológép a vastagbelénél fogva rángatja ellenfeleit föl, s alá, majd gerincre hány néhány dögös mesztic macát, míg nem legnagyobb példaképemre Steven Segalra kapom fel a fejem, meg Robert DeNirora (hogy a damilos fűnyíróval arcon kaszált Antal Nimródot ne is emlegessem), de miként kerülhet vászonra egy olyan film, amely nyilvánvalóan és tréfán kívül fajgyűlölő? A válasz persze kézenfekvő, hiszen a film vegytiszta fehérgyűlölet. Az pedig ugye szalonképes.

A film fehér karakterei kivétel nélkül a bevándorlás megállítását szorgalmazó, korrupt, alkoholista fajgyűlölőkként vannak bemutatva, akik vagy passzióból, vagy pénzért (vagy a kettőért együtt) gyilkolásszák az ártatlan, terhes mexikói nőket és védtelen gyerekeiket. A film fehér női karakterei közül mindegyik egy rossz, narkós, vérfertőző kurva, a katonák, a határőrök pedig, mint hidegvérű, öncélú, brutális gyilkosok lövöldözik le a bevándorlókat. Velük szemben állnak a dolgos, becsületes és törvénytisztelő mexikóiak, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, tudván, hogy ez egyébként mennyire nehéz számukra.

Természetesen arról, hogy egyáltalán megközelítőleg előfordultak e filmben látható, hasonlóan erőszakos esetek az amerikai határokon, semmiféle adat, vagy bizonyító dokumentum nincs. Ezzel szemben a világsajtót a hetekben bejárt mexikói drogkartellek rendszeres, módszeres és brutális gyilkosságairól a határok mentén, valamint az idén, illegális mexikói bevándorló által meggyilkolt arizonai farmer Robert Krentzről nagyon is vannak adatok, hogy a számos közép-amerikai határvidéken lévő bűnözési statisztikáiról szóló kimutatásokról szó se essen. Mindezek – racionálisan – nagyon is alátámasztják az arizonaiak aggodalmait, illetve a szenátus döntését. Rodriguezék egyébként több finom, s gyöngéd utalást is tesznek a bevándorlási törvényre, lásd az Arizona államban bemutatott előzetest.

A háttérkonfliktus tehát adott, jöhet a történet:

„Úgy nézett ki, mint bármelyik munkás az utcán, a tökéletes balek, aki elviszi a balhét. Csakhogy ő volt Machete, a legenda, gyilkos ösztönnel és páratlan képességekkel”. Miután Machete összetűzésbe került egy Torrez nevű hírhedt mexikói drogbáróval (egyben a film egyetlen gonosz mexikóijával), Machete Texasba költözött, ám a korrupt fehérek elit hálózata utolérte, és tőrbe csalta: egy szenátor lelövése miatt körözni kezdik (e szenátorról érdemes megjegyezni, hogy merőben bevándorló ellenes, jólfésült, kőgazdag és persze fehér, kinek esetében így joggal élhetünk a gyanúperrel, hogy Jan Brewert hivatott szimbolizálni). Machete tisztázni akarja nevét, de többen is az útjában állnak: Benz, a könyörtelen üzletember, az őrült Von és kisebb hadserege, és Sartana, a gyönyörű bevándorlási hivatalnok. Azonban akadnak Machete-nek segítői is: a lázadó szellemű, szexi taco árus, Luz, Padre, a pap, aki az imádság mellett a pisztolyforgatásban is otthon van. Golyózápor, véreső és széttört szívek övezik az utat, melyen Machete elindul, hogy leszámoljon Torrezzel egy utolsó, mindent eldöntő összecsapásban. Izgi.

A liberális és antirasszista jogvédők természetesen a film bemutatása után semmiféle tüntetést nem szervezetek a fehérek védelmében, akiket nyilvánvalóan előnytelen, diszkriminatív és a gyűlöletkeltésre alkalmas színben tüntetnek fel. Persze a tüntetések nem maradtak el.

Andrew Yeoman barátom, a San Franciscói Bay Area Nemzeti Anarchisták szervezetének alapítója múlt héten interjút adott az RT Americának, ahol arról beszélt, hogy a legnagyobb probléma a filmmel az, hogy gyakorlatilag az európai származásúakkal szembeni népirtást szorgalmazza. „Ha megnézzük az Arizonában bemutatott előzetesét a filmnek, rögtön az elején kiderül, hogy az nem más, mint felhívás Arizona számára, mégpedig, hogy ha az arizonai hatóságok életbe léptetik a bevándorlási törvényt, az olyan emberek, mint Machete bosszúból meg fogják támadni a fehér amerikaiakat”. Azzal kapcsolatban, hogy miért érezte szükségét annak, hogy felszólaljon a film ellen, azt mondta, hogy „Nemzeti Anarchistaként kötelességem képviselni a népemet és a közösségemet, mivel ez a film átlépi azt a bizonyos határt, és tudatosan uszít a fehér amerikaiak és a fehér emberek ellen”. A Nemzeti Anarchisták több demonstrációt szerveztek már a film ellen, sikerrel elérve, hogy az ügy még nagyobb sajtóvisszhangot kapjon, valamint bojkott-kampányt is indítottak a Facebookon.

A film pikantériája egyébként, hogy a Machete a Rick Perry republikánus kormányzóhoz köthető Texasi (!) Filmgyártó Vállalat segítségével, adókedvezményekkel és állami támogatással valósulhatott meg. Mindezt a vállalat munkatársai újságírói kérdésre meg is erősítették, hozzátéve, hogy Rodriguez és az általa alapított Troublemaker Studios Texasban forgatott filmjeinek mindegyikét támogatták.

Mindez a „direktszar” stílus mögé rejtve, nyilvánvalóan életszerűtlen dramaturgiába ágyazva szimpla paranoiának tűnhet. De ameddig a Tarantino-féle Becstelen Brigantyk egyáltalán nem volt zsidóbarát, cionista nyálverés (az érvelést lásd: itt), addig a Machete egy nyilvánvalóan fehérellenes, perverz, öncélú és végletesen fajgyűlölő onanizálás. Persze afelől nincs kétségem, hogy mindez a közönséget egy pillanatig sem fogja zavarni, s éppen a fehérek fognak jókat tapsolni a film után. Szokásuk ez, hiszen ők is jól tudják, hogy feketét, tarkát, barnát ölni egy filmben csakis drámai körülmények között lehet, nehogy az a rasszizmus színében öltsön formát, míg fehéreket lazán és tökösen lehet halomra gyilkolni, mert az mindig jópofa műsor, ráadásul annyira elnyomnak mindenkit, hogy egyébként is rájuk fér. Nincs ez másképpen a Machetében sem. Persze az is lehet, hogy én látok már mindenben démont. Lehet, hogy Rodriguez ott kúrta el, hogy belekeverte a politikát. Mert ne szépítsük: tucat számra vannak olyan filmek, amelyekben a mexikóiakat mutatják be, mint ócska, léhűtő, drogterjesztő- és fogyasztó bandát. Lehet, hogy ezt próbálta meg a visszájára fordítani Rodriguez, csak rosszul sült el. De a kérdés számomra mégis az örök költői: mi történne, ha valaki fordított szituációban rendezné meg ugyanezt a filmet?

(Ősbemutató: 2010. szeptember 1., Velencei Filmfesztivál
Amerikai premier: 2010. szeptember 3.
Hazai premier: 2010. november 25.)

Ha tetszett az írás, csatlakozz az Ellenkultúra Facebook-csoportjához!