Letörölni Ahmadinezsádot a térképről. Mission impossible?

“Le kell törölni Izraelt a térképről!”

Azok számára, akik gondolkodnak, már önmagában annak gyanúsnak kellene lennie, hogy a nyugati újságírók és politikusok milyen következetesen szajkózzák az előbbi mondatot, ahányszor csak Ahmadinezsád iráni elnök szóba kerül. Gyanújuk egyébként teljesen megalapozott, hiszen a sokat idézett mondat – legalábbis ebben a formában – sohasem hangzott el. Propagandacélokra viszont kiválóan alkalmas.

Mahmúd Ahmadinezsád 2005. október 25-én elmondott beszédének az egyik mondata bejárta a világot. Miközben egy fordítási hiba következtében a nyugati közvélemény arról értesült, hogy az iráni elnök „le akarja törölni Izraelt a térlépről”, valójában szó szerint az alábbi hangzott el: „Az imám azt mondta: ennek a Jeruzsálemet megszállva tartó rezsimnek el kell tűnnie az idő lapjáról”.

Beszédében Khomeini ajatollah egyik régebbi kijelentésére célozva Ahmadinezsád elismerte, hogy egyesek számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy meg lehet szabadulni az USA nyomasztó befolyásától, amelyet (Izraelen keresztül) a régióra gyakorol, de arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy Khomeini előre megmondta: korábban más legyőzhetetlennek tűnő birodalmak is eltűntek, és ma már csak a történelemkönyvekben léteznek. Ezután felsorolta az utóbbi harminc évben eltűnt, összeomlott vagy szétesett rezsimek három típusát, az iráni sah államát, a Szovjetuniót és Szaddám Huszein diktatúráját. Az első és az utolsó példánál Ahmadinezsád Khomeinire utalt, aki megjósolta ezen rezsimek bukását, majd érvelésének konklúziójaként megemlítette az ajatollah (mindeddig) nem teljesült jóslatát Izraelre vonatkozóan.

Azt mondta tehát, hogy a cionista rezsimnek ugyanúgy el kell tűnnie, ahogyan a szovjet rezsim vagy a sah rezsimje eltűnt a történelemből. Egyáltalán nem említette viszont az e célból alkalmazandó eszközöket, sem azt, hogy a megoldásnak politikainak, katonainak vagy esetleg nukleárisnak kell lennie. Ezzel kapcsolatban semmit nem mondott. Ebből a nagyon homályos mondatból, amelyet sokféleképpen lehet értelmezni, legtöbben arra a merő, ámde célzatos következtetésre jutottak, hogy Ahmadinezsád „le akarja törölni Izraelt a térképről”, és ha ehhez hozzávesszük a jóember nukleáris szándékait, akkor vannak, akik hajlamosak azt mondani, hogy nyilván szándékában is áll alkalmazni az atomfegyvert. Közéjük tartozik Paul Martin kanadai miniszterelnök is, aki szerint „ez a fenyegetés Izrael létezésére, ez az emberirtásra való felhívás Irán nyilvánvaló nukleáris ambícióival párosítva egy olyan tény, amelyet a világ nem hagyhat figyelmen kívül”. Az „egy bolond százat csinál” tipikus esete.

A korábban Bush ölebeként leszerepelt, majd háborús uszítóként lelepleződött Tony Blair kifejezte „undorát”, amely azt is magába foglalta, hogy talán meg kellene támadni Iránt. A pozíciójánál fogva elvileg pártatlan Kofi Annan (akkori) ENSZ-főtitkár lemondta Iránba tervezett látogatását. Ariel Saron azt követelte, hogy Iránt zárják ki az ENSZ-ből, mert úgymond Izrael megsemmisítésére készül. Simon Peresz többször is azzal fenyegetőzött, hogy Iránt le fogják törölni a térképről. Legutóbb Benjamin Netanjahu azzal járult hozzá az apokaliptikus hangulatkeltéshez, hogy Irán „egy másik holokausztot készít elő a zsidó államnak”, és ezért Ahmadinezsádot háborús bűnösként el kell ítélni emberirtásra való uszításért.

Időközben maga az inkriminált idézet is némi kozmetikázáson esett át, mintha felhasználói nem találták volna azt eléggé kompromittálónak Iránra nézve. Az amerikai funkcionáriusok és média-skriblerek a „letörölni a térképről” kitétel helyett a még fenyegetőbben hangzó „letörölni a Föld felszínéről” verziót preferálták. Újságcikkek és kormánytisztviselők egymással versengve tódították, hogy Ahmadinezsád „Izrael elpusztítására hívott fel”. (Az MTI alapján a Magyar Nemzet az alábbi változatban közölte az Ahmadinezsádnak tulajdonított mondatot: “Ahogy az imám (Khomeini) mondta, Izraelt le kell törölni a térképről.”)

Mindehhez az iráni hivatalos hírügynökség téves fordítása adott alapot, amelyet a nyugati médiumok többsége átvett, majd anélkül kezdték el terjeszteni, hogy ellenőrizték volna a hitelességét. Idáig a hiba még mentegethető, az viszont már nem, hogy azóta bőven lett volna idejük és lehetőségük az önkorrekcióra, és mégsem tették.

Egyesek persze azt mondhatják, hogy nincs sok különbség a téves és a hiteles fordítás között, lévén ugyanaz a cél, vagyis „a zsidó állam és lakóinak megsemmisítése”, az iráni elnök „antiszemitizmusa” és „holokauszttagadása” ismeretében ugyanis kétség sem férhet hozzá, hogy mire gondolt. Ahmadinezsád valóban megkérdőjelezte a gázkamrák létezését, és az ő szempontjából teljesen logikus, ha a revizionizmussal flörtöl, de nem annyira antiszemitizmusból, mint inkább politikai helyezkedésből, hiszen az izraeli politika erkölcsi fedezetként használja a történelmet és a holokausztot támadó akcióihoz, leszámolásaihoz, házrombolásaihoz és a palesztin lakosság gettósításához. „Visszaszorítjuk az arabokat, mert többé nem vagyunk hajlandók a történelem áldozatai lenni”.

Ráadásul azt is tudni kell, hogy Ahmadinezsád sohasem képviselt egyértelmű és világos álláspontot a holokauszttal kapcsolatban, amelyet néha mítosznak titulált ugyan, máskor azonban megelégedett azzal, hogy azt mondja: „Ha valóban megtörtént, mi köze ehhez a palesztinoknak, és miért nekik kell fizetniük érte?”

Következetes holokauszttagadó állásfoglalás helyett sokkal inkább úgy tűnik, hogy ő is csupán kihasználja a zsidó „vészkorszak” problematikája körül tapasztalható nyugati érzékenységet és média-figyelmet, hogy a lehető legnagyobb visszhangot kapjanak a palesztin kérdéssel kapcsolatos politikai érvei.

Márpedig ha Ahmadinezsád nem antiszemita, hanem csak a cionista rezsim ellenfele, és pusztán politikai érdekből kacérkodik a holokauszttagadással, akkor érvényét veszti a neki tulajdonított „vad zsidógyűlölet”, amely igazolhatná, hogy szavait Izrael tényleges megsemmisítésére irányuló szándékként interpretálják. Sokkal inkább az látszik valószínűnek, hogy Hugo Chávezhez hasonlóan Mahmúd Ahmadinezsád is azon politikusok közé tartozik, akik antiimperialista álláspontjuk miatt állandó célpontokká váltak, és akik ellen minden húzás megengedett.

Egyes kommentátorok szerint egyébként az iráni elnök az oroszok miatt „hibázott”, akik kihasználják, hogy provokálja a Nyugatot. Kétségtelenül ebben az értelemben kell értelmezni az Ahmadinezsád védnökségével szervezett nemzetközi holokauszttagadó konferenciát, akárcsak a genfi Durban 2 konferencián elmondott beszédét Izrael rasszista és népirtó politikájáról, az USA-ban és az EU-ban tapasztalható cionista befolyásról, a világ javainak zsidók általi kisajátításáról és a cionizmussal való leszámolásnak az egész emberiség jövője szempontjából életbevágó és történelmi szükségességéről.

A holokauszt megtörténtével kapcsolatban világszerte hangoztatott szkepszis a lehető legtűrhetetlenebb cselekedet a cionisták szemszögéből, akik számára a második világháborús zsidógenocídium dogmává emelt narratívája egyrészt Izrael létének a legitimációs alappillére, másrészt az egyedül rendelkezésükre álló érv mindazon bírálatok megkontrázásához, amelyek a cionista entitás által a palesztinokkal szemben folytatott rasszista és népirtó politika kapcsán fogalmazódnak meg.

Nyilván okkal feltételezhető, hogy az iráni vezetők nem ostobák, tehát tisztában vannak az oroszok játékával, és felmérik, hogy mit kockáztatnak azzal, ha ily módon veszélybe sodorják Izrael ideológiai bázisát. Magatartásuk nem hagy más választást Izraelnek, mint a perzsa állam vagy jelenlegi rezsimje megsemmisítését. Ez ugyanis elengedhetetlen Izrael és a cionizmus túléléséhez, sőt még ezen is túlmenően a judaizmus jövőjéhez, amelynek az egészen addig gondosan titkolt valósága egy 1947-es napnak, Izrael létrehozása dátumának a fényében immáron morbid neurózisként, életveszélyes szellemi devianciaként lepleződött le, Izraelen, a cionizmuson, valamint a cionisták és a cionisták zsoldjába szegődött gojok politikai megnyilvánulásain keresztül.

Ha az iráni vezetők így cselekednek, akkor nyilván birtokában vannak azoknak a katonai eszközöknek, amelyek ahhoz kellenek, hogy válaszolhassanak egy esetleges agresszióra az izraeliek vagy amerikai szövetségeseik részéről, ami azt jelenti, hogy már rendelkeznek atombombákkal és a célba juttatásukhoz szükséges eszközökkel. Az oroszok elemi érdeke, hogy a közel-keleti csatatér kiterjedjen Irakon, Afganisztánon, Pakisztánon és Palesztinán túlra, és hogy ehhez az amerikai-izraeli tábor konfliktusba kerüljön Iránnal, amelyből aztán jelentősen meggyöngülve kerülne ki.

Az amerikai vezetők realistábban gondolkodó része felméri, hogy az Irán elleni háború a világ fölötti amerikai dominancia végét jelentené. Éppen ezért minden megtesznek, hogy elkerüljék ezt. Az amerikai, amerikai zsidó és izraeli vezetők fanatikusabb része viszont azt gondolja, hogy technológiai fölényüknek köszönhetően képesek lesznek preventív atomcsapással lerombolni Iránt, mielőtt még az bevethetné a saját atomfegyvereit, és így ráadásul erős jelzést küldhetnének az oroszoknak, ahogyan a múltban tették a Japánra ledobott két atombombával, amikor pedig a távol-keleti ország már éppen a megadásáról tárgyalt.

Az oroszok nem azt hitették el az irániakkal, hogy támogatni fogják őket ebben a konfliktusban (az irániak nem ostobák, hogy ezt elhiggyék nekik), hanem azt, hogy konfliktus esetén az irániak technológiai képessége elégséges lenne Izrael megsemmisítéséhez, és hogy ez a perspektíva egyedül is elveszi az izraeliek kedvét a háború kirobbantásától, tehát az izraeli vezetők kardcsörtető kijelentései nem többek puszta blöffölésnél.

Mindezt a legrosszabb perspektívájában kell értékelni, amelyet jelenleg a világhatalmak vezetői egyöntetűen osztanak, tekintettel a Föld energiakészleteinek (olaj, gáz, uránium) gyors és elkerülhetetlen kimerülésére, az éghajlati válságra, az élelmiszertermelés globális visszaesésére, a népességrobbanásra, amelyek következtében a világuralomért folytatott harc mindeddig még sohasem tapasztalt mértékben kiéleződött. Olyannyira, hogy az atomfegyverek bevetése már nemcsak elfogadhatóvá, hanem elkerülhetetlenné, végiggondolttá és előre megfontolttá válik.

Az amerikai hegemónia hanyatlása maga után fogja vonni Európa világpolitika szerepének csökkenését, Kína és Oroszország pozíciójának megerősödését és mindezek következtében Izrael eltűnését, amely Ahmadinezsád szerint csak a zsidóknak az amerikai és európai hatalmi központokba való intenzív beépülése miatt tartja még magát.

Gazdag István

(antidogma.hu)