Kurucosan kierőlködött infó

Ezúttal essék néhány szó a Kuruc.info-ról! Annak ellenére, hogy korábban megfogadtam, nem bosszantom magam feleslegesen, s nem foglalkozom eme hírportálnak csúfolt képződménnyel és annak ökörségeivel. Nem csak azért, mert az útszélen nyújtózkodó kakit értelmes, magára valamit is adó ember még bottal sem piszkálja meg, hanem azért is, mert a fél életem rámenne arra, hogy a kurucos ostobaságokat pellengérre állítsam, annyi van belőlük. Most azonban mégiscsak tollamra tűzöm a napokban megjelent, egyik csodálatos alakításukat, amellyel megint ékesen bizonyították, hol van az ő szintjük. Igen, ott lenn, a jól ismert brekegő állatka ülepének alját épphogy súrolva.

Bizonyára önök is, kedves olvasók, találkoztak már életük során úgynevezett hoax-szal, magyarul álhírrel, amelyet a roppant felvilágosult plebs túlbuzgó okoskodói előszeretettel küldözgetnek szerteszét körlevelek formájában vagy éppen fontoskodva tesznek közzé különböző internetes fórumokon.  Eme álhírek sajátossága, hogy rendszerint valamiféle titkos - de valójában nem is létező - összeesküvésről lebbentik le a fátylat, ezért az egyszerű emberfia nagy-nagy izgalom közepette harap rájuk, s máris beavatottnak, bennfentesnek gondolván magát osztja meg büszkén ismerőseivel az egyébként nyilvánvaló, agysejtpusztító ökörségeket.

Néhány hete nagy örömömre és csodálatomra egy újabb fantasztikus gyöngyszem bukkant fel az Internet szennyvizének hullámait meglovagolván. Minden bizonnyal a baloldalról indította útjára néhány, egyre erőtlenebbül hörgő komcsi, hogy aztán sikeres karriert futhasson be a jobboldalon is. Természetesen a fentebb már fejtegetett tények ismeretében nem meglepő, hogy a plebs azonnal belécsimpaszkodott, s azóta sem hajlandó elereszteni, de hogy még egy magát függetlennek és hitelesnek aposztrofáló portál (a jelzőkön én is mosolygok) szintén bármiféle kétkedés és kritika nélkül tálalja, az több mint katasztrofális.

De nem baj, a drága jó kurucoknak ez is sikerült! Megoldották. Emlékeszem, néhány hónapja a Mandiner szerkesztői viccelték meg őket egy, általuk beküldött, szaftos, zsidó összeesküvéses álhírrel, amelyet szintén lelkesen lehoztak. Röhögtek is rajtuk eleget. Most meg itt van ez. Bár értem én, hogy egyszerűbb önkényesen nap nap után zsidónak, zsidóbérencnek, árulónak, spiclinek és a jó ég tudja még minek kikiáltani embereket, mint gondolkodni és igazi újságíróként ténykedni. (S akkor azt a lehetőséget most nem is feszegetem, hogy mindennek ők is a tudatában vannak, és szándékosan kábítják az olvasóikat ilyen ócska és primitív álhírekkel. Bár ez sem lenne meglepő, hiszen a balliberális módszerek eddig sem álltak távol tőlük.)

Szóval az álhír, azaz a nagy leleplezés három napja került ki a Kuruc.info oldalára. Gondoltam, várok egy picit, hátha észbe kapnak, vagy esetleg akad a szerkesztők köreiből valaki, aki jelzi nekik, hogy van itt egy kis probléma, gyerekek. Vártam türelmesen, hátha. De nem történt semmi. A hoax továbbra is ott virít a hírek között a következő címmel: „Kommunista együttműködés - a Szabad Nép 1952-es cikkét írta át Orbán.”

S mint egy jó történet végén a csattanó, én is az írásom lezárásába tuszkolom bele a lényeget, amely tulajdonképpen egy akkor ostobaság, hogy tán két mondatot sem érdemelne meg. Tőlem sem kap háromnál többet. Tehát arról van itt szó, hogy a legújabb, vírusként terjedő agyrém szerint a Fidesz Orbán Viktorral az élén a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának szövegét nemes egyszerűséggel kimásolta egy 1952-es Szabad Nép cikkéből, majd kisebb-nagyobb változtatásokkal a mai korhoz igazította, és így tette közzé, ezzel bizonyítván, hogy az új kormány valójában a Rákosi-korszak szellemét kívánja feléleszteni. Mondanom sem kell, hogy eme nagy leleplezéshez az eredeti cikk szkennelt verzióját nem mellékelték (nem is mellékelhették, hiszen a cikk nem létezik), holott csak annak lehetett volna minden kétséget kizáró bizonyító ereje. Így viszont nem több ez az egész egy szánalmas ostobaságnál, amelynek hitelessége mellett egyesek jobb híján azzal érvelnek, hogy a Fidesz gyanúsan hallgat az ügyről, mert biztos szóról szóra igaz…

Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak nincs kedve néhány prüszkölő óvodással birkózni a homokozóban.

Én magam ez utóbbira voksolok.

Válaszolás

Kell bejelentkezve hogy hozzászólást írj.