Közvélemény. Kutatás?!

Nincs furcsább a népléleknél. És a közvéleménykutatásoknál. És Közép-Kelet-Európánál. Én a magam részéről maradnék a magyar szomszédnál és magyar házastársnál, aztán majd utálom otthon, tükör előtt a nacionalista lelkemet.

madarakKezdem azzal, a közvéleménykutatásokkal úgy vagyok, mint Churchill, csak azt hiszem el, amit én hamisítottam.

Különösen egy olyan “közvélemény”-kutatással, amely a román IRES intézet szerint 1231 válaszadót érint, a Jóisten lenne a megmondhatója, miért nem 1200, vagy 1300. Magyarázza majd ezt el egy hivatásos statisztikus, miért van így. Illetve ne magyarázza el.

Lényeg az, hogy ez a vidám statisztika a románság befogadókészségéről szólna, vagy miről. Egyből kiderül belőle, hogy “A megkérdezett románok 37 százaléka ellenezné, hogy roma szomszédja legyen, 32 százalék még saját településén belül sem szeretne cigányokat látni, 23 százalékuk még munkatársnak sem fogadna el közülük senkit.

A vicc csak annyi, hogy (ez eddig 92%), ennek ellenére, a lakosság 23%-a elképzelhetőnek tartja a házastársi-rokoni viszonyt a romákkal, további 10% enyhe fenntartásokkal szintén…

Hoppá.
Vagy az én alapvető matematikai számításaimmal van baj, vagy a román néplélek eredendő furcsaságaival. Tehát se szomszéd, se polgártárs, se munkatárs… de rokon: hát az más…

Ezek után már alig releváns, hogy ezen közvéleménykutatás szerint “alig” 58%-ban utasítanak el bennünket, magyarokat derék románjaink (a megkérdezett románok 15 százaléka nem tűrne el magyar szomszédot, 18 százalékuk saját településén is ellenezné jelenlétüket, 14 százalékuk kollégának sem fogadna el magyart. A válaszolók 11 százaléka Románia területén sem szeretne magyart látni.)

Viszont ugyanakkor a megkérdezettek 53 százaléka szerint kifejezetten jó ötlet magyarrral házasságot kötni, no komment.

Nincs furcsább a népléleknél. És a közvéleménykutatásoknál. És Közép-Kelet-Európánál.
Én a magam részéről maradnék a magyar szomszédnál és magyar házastársnál, aztán majd utálom otthon, tükör előtt a nacionalista lelkemet.

Mert a szomszédaimat ismerem. A családomat is, de azt szeretem.