Holokauszt-kirakós játék (+ videók)

A gondosan felépített, erőteljes, zsidó propagandának köszönhetően a holokauszt a mindennapjaink részévé vált. Beépült a köztudatba, beleivódott az emberek agyába, akár a kilöttyintett vörös bor, a tiszta, fehér abroszba. Átjár mindent és mindenkit, nem lehet tőle szabadulni, nem lehet kikerülni, nem lehet hanyagolni, képtelenség nem szembesülni vele, hiszen a holokausztra a zsidók törvénye szerint a nap minden percében emlékezni kell. Kötelező. Mindenkinek.

Könnyzáporos ünnepségek, emléktáblák, filmek, televíziós műsorok, könyvek, újságok figyelmeztetnek mindenkit, hogy emlékezni kell a múltra. Érted? Emlékezz, emlékezz, vésődjön bele az agyadba kitörölhetetlenül a holokauszt története.

Arról viszont már mélyen hallgatnak, hogy mit mondanak azok, akik őszintén és nyíltan próbálnak beszélni a holokausztról. Az igazi, úgynevezett holokausztról, a valós eseményekről, és nem a propaganda gépezet által legyártott, fiktív, helyenként szirupos, másutt horrorisztikus meséről. Ezzel el is érkeztünk az első, legegyszerűbb, ám mégis sokatmondó, meglehetősen gyanús mozaikdarabhoz ebben a nagy kirakós játékban.

Ugyanis a holokauszttal kapcsolatban valódi, mélyreható, tényfeltáró munkába meglehetősen kockázatos vállalkozás belevágni. Nagyon sok veszély leshet ugyanis az emberre, ha egy poros, pókhálókkal tűzdelt pince sötétjében kutakodik régi, elfeledettnek hitt iratok és dokumentumok között. Csupa olyan holmi, amelyeket okkal rejtettek el bizonyos zsidó érdekcsoportok. Csupa olyan bizonyíték, amelyeket nagyon nem szeretnének közszemlére tenni, jól vannak azok ott lent, a dohos pince sötétjének mélyén.

Aki mégis ellenszegül a zsidók törvényének; kutatómunkába kezd, és utána megpróbálja tájékoztatni az embereket arról a rengeteg hazugságról, amit a holokauszttal kapcsolatban talált, azt azonnal perbe fogják, ellehetetlenítik, és billogként rásütik az antiszemitizmus bélyegét. A legjobb esetben megússza megaláztatással és megszégyenítéssel. Rosszabb esetben börtön vár rá.

Ennek tükrében viszont felvetődik a logikus kérdés: ha a zsidóknak nincs takargatnivalójuk a holokauszttal kapcsolatban, akkor mi az oka ennek a példátlanul kemény fellépésnek és titkolózásnak? Miért nem mondják azt, hogy „tessék, nyugodtan kutakodjon maga bizalmatlan Tényfeltáró Úr, próbáljon csak megcáfolni minket! Ám végül úgyis be fogja látni, hogy az egész csak paranoia, és minden úgy történt, mint ahogy az a történelemkönyvekben szerepel!” Hogy miért nem hangzanak el ezek a mondatok? Erre egyszerű a válasz: a holokauszt abban a formában sohasem létezett, mint ahogy azt az emberek agyába szorgos munkával beleültették.
Tehát a nagy kirakós játék újabb, szintén fontos és lényeges darabja a következő: az egész holokauszt történetének rekonstruálása a kihallgatottak és a szemtanúk beszámolói alapján ment végbe. Nem számított, hogy sok esetben vallomások ellentmondtak egymásnak, mint ahogy azt is figyelmen kívül hagyták, hogy semmilyen tárgyi bizonyítékot nem találtak, amely alátámaszthatta volna a zsidók tömeges legyilkolását. Se képeket, se terveket, se dokumentumokat. Semmit.
És ezzel elindult egy megállíthatatlan lavina, amely során megalapozták, majd felépítették a holokauszt vérengzős mítoszát, őrjöngő nácikról, terrorizált zsidó gyerekekről, és azok szüleiről, haláltáborokról, kínzásokról, kísérletekről, gázkamrákról, Ciklon-B-ről, emberi zsírból készült szappanról, emberi bőrből készült lámpaernyőről, krematóriumokról, és hamuvá égett 6 millió áldozatról.
Arról persze már tilos beszélni, hogy semelyik náci dokumentumban nem szerepel utalás a zsidók tömeges lemészárlására, mint ahogy a haláltábor kifejezés sem létezett a holokauszt propaganda megkezdéséig. Továbbá arról sem igen hallani, hogy az auschwitzi táborban helyet kapott egy színház terem, és egy úszómedence is, az egyetlen létező gázkamra mellett, ahol viszont nem embereket gázosítottak el, hanem a Ciklon-B elnevezésű szerrel fertőtlenítettek ruhákat, matracokat, ugyanis azokban az időkben vonult át Európán egy masszív tífuszjárvány.

A többi, utólag gázkamrának kikiáltott épületben, ahol állítólag több millió zsidót gyilkoltak meg, nem találtak ciánnyomokat, sem pedig bármiféle olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a szemtanúk zavaros beszámolóit. De hogyan is találhattak volna, hiszen 1992-ben az Auschwitzi Holokauszt Múzeum igazgatója, Dr. Franciszek Piper egy gyengébb pillanatában bevallotta, hogy azok az állítólagos gázkamrák, a háború után épültek, feltehetően Sztálin utasítására.

Az áldozatok számában is erőteljes ellentmondások figyelhetők meg: a köztudatban és egyes könyvekben 6 milliós szám szerepel, míg az auschwitzi emléktáblán kezdetben 4,1 millió állt, amit később átírtak 1,1 millóra. A hivatalosan elismert szakértők és történészek szintén más és más adatokat hangoztatnak. Valójában egy előkerült, Vörös Keresztnek készült dokumentumban, amelyben a nácik a koncentrációs táborok áldozatainak számát összesítették, 271 304 fő szerepel. Természetesen elképzelhető, hogy pontatlan ez az adat, és ennél valamennyivel több áldozat volt. Az általában hangoztatott 6 milliótól mindenesetre nagyon messze van.
Persze a fentebb leírt ellentmondások és hézagok mit sem számítanak, hiszen a holokauszt propaganda mára, egy komplex iparággá nőtte ki magát. A gyárban zakatolnak a gépek, ontják magukból a sunyi, hazug füstöt, amely beszivárog mindenhová, és összekoszolja, elmaszatolja, befeketíti az igazságot. Ezért nem tűnik fel szinte senkinek a világtörténelem egyik legnagyobb, legaljasabb átverése, amelyből eddig sok száz millió dollárt profitáltak holokauszt-kárpótlás címén, a különböző zsidó szervezetek, alapítványok, és természetesen Izrael Állam. Jól látható tehát, hogy ennek az egész fikciónak egyetlen mozgató rugója van, és ez nem más, mint a pénz. Mégpedig rengeteg pénz. És ezzel a mozzanattal, végül a nagy kirakós játék utolsó darabja is a helyére került. Kész van, teljes kép. Most már csak annyi vele a teendőnk, hogy minél több embernek megmutassuk…

(forrás)