Holokauszt-influenza

Bármennyire is akarja az ember, egyszerűen nem tud szó nélkül elmenni egy olyan esemény mellett, mint a minapi zsidó konferencia.

E jeles alkalom meghívott vendége Elie Wiesel Nobel-békedíjas író volt, aki mi egyebet is tett volna, minthogy ujjal mutogatott a magyar parlament soraiban ülő politikusokra, akik – szerinte – tétlenül nézik az antiszemitizmus és a fasizmus újjáéledését. Persze egészséges országok parlamentjeiben egy ilyen beszédet nem tudna végig mondani senki, mert az első képviselő lerúgná az illetőt a pulpitusról, majd a következő mozdulattal, testületileg, határozott eleganciával toloncolnák ki az országból, jelezvén, az alaptalan vádaskodásoknak, a szülőföldünk és az országgyűlés sértegetésének itten nincs helye. Nálunk azonban senki nem esik efféle túlzásokba, hiszen hová is lenne akkor a politikailag korrekt viselkedés?

Szóval a magyar parlament ingjét szaggatva, nyálcsíkot húzva maga után hozsannázott, csüngve az író szavain. Tették mindezt úgy, mintha itthon naponta kéne küzdeni a rasszista, fasiszta, holokauszttagadó tömegekkel, akik ráadásul úgy szaporodnak, mint a baktériumok.

Hát, naná! Minden hitelét vesztett, országot tönkretevő politikus – miután egyéb erényekkel nem dicsekedhetnek – így tenne, és igyekezne a féktelen rasszizmustól megmentő hősöknek tűnni a nemzetközi közvélemény szemében, eltakarván mindazt, amit eddig tettek és tesznek pillanatnyilag is. Esetünkben ez a zsidóüldözés nem létező fantomjában testesül meg. Porhintés ez a javából kérem, ahogy a Nobel-békedíjas író szavai is azok.

Wiesel úr beszéde lényegében arról szólt, mint az összes többi hasonló. A Nobel-békedíjas író szerint az egyre erősödő gyűlölködők, és a rasszisták tábora szégyent hoz Magyarországra, a holokauszt tagadását törvényekkel és börtönnel kellene büntetni, minél jobban és erőteljesebben el kellene ítélni az antiszemitizmust és a rasszizmust mind a közéletben, mind az egyéb megnyilvánulásokban, így például a publikációkban is. Ez utóbbival tisztelettel egyet is értenék, de a wiesel-i javaslatok hallatán kétségeim vannak. Honnan szedi mindezen csacsiságokat a jó Wiesel?

A magyar közéletben régóta téma a holokauszt államvallássá tétele (egyébként az antiszemitizmus, hogy az Office Word 2003 program harmadszorra húzza alá a „holokauszt szót” azzal a címmel, hogy „nincs ajánlás”?). Mindezt egy Nobel-békedíjas író, mint az Utolsó Pecsét, a parlament falai között újfent megerősíti, amitől szinte az összes képviselő kifordul a padból, és könnyek között csapkodja arcát, önfeledten őrjöngve, hogy „IGEN, IGEN, BŰNÖSÖK VAGYUNK”. És igen. Tényleg bűnösök, csak nem abban, amiért olyan színpadiasan mea culpáznak.

E fejre olvasás pedig alighanem újabb löketet ad majd a holokauszttagadás törvény általi büntetésének. Annál is inkább, hiszen valamivel el kell terelni a figyelmet más, fontosabb törvények meghozataláról, így például az államnak és az állampolgároknak súlyos károkat okozó bűnöket vizsgáló számonkérésről. S mi is lehetne kézenfekvőbb, mint e generált és nem létező probléma adta lehetőségek kiaknázása a cél érdekében?

Kérdés: melyik ember az, amelyiknek ettől nem nyílik ki a bicska a zsebében?

Tegyük fel, hogy betiltják és büntetik a holokauszt tagadását, kétségbevonását. Nem nyíltan rasszista jogalkotás lenne ez kérem? Ha a holokauszt dogmatizált interpretációján kívül eső történelmi vélekedések, fölfedezések bűncselekménnyé nyilváníttatnak, az praktikusan azt jelenti, hogy az ilyesfajta tilalomfákat felállító törvénykezők magukat felsőbbrendűeknek tekintik és meg sem hallgatják a kétkedőket. Hova lesznek így az objektív történelmi kutatások intézményei?
Persze nem lesz könnyű törvénybe foglalni e dogmákat, Elie Wiesel több forgalomban lévő különböző születési időpontjából például nyilván csak egyet lehet kanonizálni, a többi logikusan Wiesel-tagadásnak minősül, tehát büntetendő. Nehéz ügy…

Hölgyeim és uraim, napjainkban más sem zeng, mint, hogy a múlt gyűlöletkeltő hangjai újraélednek. Nos igen. Cenzúra, vélemény- és szabadságjogok korlátozása. Full kommunizmus. De börtönbüntetés kiszabása, szabadságjogok korlátozása helyett talán sokkal meggyőzőbb lenne felsorakoztatni az egyértelmű bizonyítékokat. Abba aztán már nem lehet belekötni. Vagy ez valamiért nem járható út?