Háború után rombolás, rombolás után “terror”
Mikor nekilátok egy cikk megírásának, soraimat mindig intuitív reakciókból, friss érzelmekből, ösztönből táplálom. Nem volt ez másképp a palesztin-izraeli konfliktus kezdetekor sem. Mikor megtudtam a híradásokból, hogy a cionista rezsim mit művelt a Gázai övezetben, dühödt együttérzést és mélységes felháborodást éreztem. Ennek következtében született meg az a számtalan cikk és a felhívás a Palesztina iránti szolidáris tüntetésre még az ellenkultúra blogon. Előre leszögezem, nem visszavonni kívánom a korábban leírtakat, mi több véleményem továbbra is határozottan fenntartom, de feltétlenül szükségesnek érzem, hogy újra kivesézzem a kérdést, immáron már átgondoltan és több véleményből merítve. Írásom apropója a minapi hír, miszerint Az ENSZ a folyamatban lévő kelet-jeruzsálemi palesztin otthonok lerombolásának felfüggesztését kéri Izraeltől egyik új, május elején megjelent jelentésében.
Tudva levő, hogy az izraeli hatóságok számos palesztin tulajdonban lévő épületet rombolnak le minden évben arra hivatkozva, hogy azok a szükséges engedélyek nélkül épültek meg. A palesztinok szerint azonban Izrael mindezt azért teszi, hogy kiszorítsa őket Kelet-Jeruzsálemből, amelyet a palesztinok a leendő palesztin állam fővárosának szánnak. Elnézve a nemrégiben esett izraeli agressziót és a sorozatos zsidó támadásokat az őslakos palesztinokkal szemben, ez utóbbi álláspont tűnik reálisabbnak. Miért? Mert Izrael nem ma kezdte agresszióját és annak is oka van, hogy ilyesmi gazságot engedhet meg magának. Előbb azonban járjunk a hír végére…
A jelentés szerint Kelet-Jeruzsálem területének csupán 13 százalékán engedélyezett az építkezés a palesztinok számára, ráadásul ennek a területnek a nagy része már be van építve, amely igencsak megnehezíti a szükséges engedélyek beszerzését. Ugyanakkor 1967 óta Kelet-Jeruzsálem területének több mint egyharmadát sajátította ki Izrael építkezési célokra. Miközben a területek 22 százaléka van kijelölve zöld övezetek kialakítására és az infrastruktúra fejlesztésére, 30% esetében még nem született döntés a terület hasznosításáról.
A zsidó állam az 1967-es (harmadik) arab-izraeli háború során szerezte meg Kelet-Jeruzsálemet Jordániától, majd miután a város határait kitolta a Nyugati Part (Ciszjordánia) felé, megszállta. Bár Izrael Jeruzsálem egészére kiterjesztette szuverenitását, az ENSZ vagy annak bármely tagja a megszállást sosem ismerte el. A zsidó állam agresszív telepespolitikája mindig is vitatott téma volt.
Érzékeny pont ez még a mai napig is, s míg az ENSZ számon nem kéri a cionista államot a fenti, illetve a korábbi sok száz halottat követelő legutóbbi palesztin támadásokat, helytállónak vélem, ha emlékeztetőül ismét szóba hozom mindazt, amit legutóbb Izrael művelt a gázai övezetben.
Több barátommal is beszéltem az akkor kibontakozó háborúról, általában mindegyikükkel hasonló véleményen vagyok, de sok kérdésben nem értünk egyet, ami nem is baj. Egyikük azt állította, hogy a dolog nem olyan egyszerű és fekete-fehér, mint, ahogyan azt én gondolom, hiszen ne legyenek kétségeim: a palesztinok sem riadnak vissza a legrosszabb eszközöktől. És valóban. Hányszor hallottuk, hogy öngyilkos merénylők babakocsit toltak be egy üzletközpontba, hogy ott robbantsák fel a több kilónyi robbanóanyagot megölve sok-sok ártatlan civilt? Hányszor hallottuk, hogy terroristák azzal a hittel robbantották fel magukat, hogy ettől jobb életük lesz a paradicsomban és megigazulnak? Sokszor hallottuk.
Egy másik barátom azt mondta, hogy őt nem érdekli az, mikor, miként ölik egymást zsidók és arabok. Szerinte egyik népet sem kell félteni, mindkettőnek megvan a maga sara, egyik kutya, másik eb, 19 és egy hiányában húsz. Szerinte a palesztinai helyzet bőven köszönhető annak is, hogy az ottani gazdag réteg, amely a civil népesség feje fölött osztja el a különböző javakat, ugyanúgy meglopja a saját népét, mint akármelyik másik. Még ezt sem tartom kizártnak. A dolog ettől kezdve, ebben a perspektívában valóban nem lehet csupán fekete és fehér.
Én azonban máshonnan közelítem meg a kérdést, és ez az amiért feketére és feketére “színezem” a háborút.
Muhammad Abdallah azt mondta: Nem boncolgatni kell a cselekedeteket, tetteket, perceket, pillanatokat, hanem teljességében meg kell élni.
Ennek megfelelően állítom azt, amit állítok. Palesztina, élén a Hamásszal jogos önvédelmet és harcot folytat a saját országáért, amit a cionista világhatalom egyoldalúan alapított meg saját magának, mindezt nemzetközi asszisztenciával, figyelmen kívül hagyva mindenféle emberi, jogi és emberi jogi szempontot. Még akkor is jogos ez a harc, ha eszközeik nem éppen kifogásolhatatlanok. Ha csak egy pillanatra is beleképzelem magamat abba a helyzetbe, mikor egy tőlem idegen nép önkényesen betelepszik a saját országomba, kiszorítva a saját életteremből és megalázva mindazt, ami engem jogosan megillet őseim lévén, máris igennel, vagy nemmel tudok felelni arra kérdésre, hogy támogatom-e a palesztinokat a háborúban. Igen! Maximálisan.
Világos, hogy vannak gondok az arabokkal. Ugyan úgy, ahogy a cigányokkal, a cionista zsidókkal és a magyarokkal is. De ez nem erről szól! Egy enyomott, kisemmizett, és megalázott nép küzdelméről van szó, akik kínkeserves harcot folytatnak a a világ ellen (értsük ezt a szó legszorosabb értelmében). Izrael mögött ott áll az általuk bekebelezett nyugati világ, annak minden vezetője, pénze, paripája és fegyvere. Izrael a legmodernebb fegyvereit felhasználva támadja a Gázai övezetet, amit attól a Németországtól kapott, amit még most is II. világhágháborús bűneivel zsarol. Mit tehet ez ellen a palesztin nép? Követ, botot, kapát és kaszát ragad és bombákkal teletömött babakocsikat tól be Izrael területére, hogy felrobbantsa azokat. Gerillaháború a válasza, mivel mást nem tehet. Én is ezt tenném. Fegyvert fognék és az összes környékemen járó izraeli tankot lőném, vagy molotov koktéllal dobálnám. Nem azért, mert nekem ez jó, hanem, mert olyan dologba rángattak bele, amelyet nem akartam. Elvették tőlem azt, ami az enyém volt, megölték azokat, akiket szerettem, falakat építettek oda, ahol egykoron a nagyanyám lakott és állatként kezelnek ott, ahol szabdnak kellene lennem!
Mindkét komám felemlegette, hogy ennek a háborúnak a legnagyobb vesztesei a civilek. Igazuk van. Gyermekek, nők és idősek halnak meg napról napra, percről percre, holott mást sem érdemelnének, mint az életet. De valamiért ez történik. És jól tudjuk, hogy ennek mi az oka.
Sokaknak lehet sokféle véleménye a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban. Igazság azonban egy van és az nem a cionista, népirtó kormány oldalán van, hanem azok a szabadságharcos hős palesztinok oldalán, akik csak azt követelik, ami őket jogosan megilleti: szabadságot, jogokat és saját, jogos örökségüket. Fekete-fehér, igen-nem: én együttérzek a palesztinokkal és harcukban mellettük állok! A világ pedig (talán) kezdi észrevenni mindazt a végtelen igazságtalanságot, ami ma Gázában történik, azt, hogy az egyetlen ország, ami egyenlőbb a többinél, az Izrael. Az igazság győzni fog, én ebben bízom!
Barikád.hu nyomán – Ellenkultúra.info