Esernyő

Csak egy nyél, csak egy váz, és a ráfeszülő, vízhatlan anyag. Egy kacat a sok közül, amiről tudomást se veszünk, ha ragyog a nap. De beborult és zuhog.

Ha nincs Ninive, ahol i.e. 860-ban még arcukat árnyékolták vele az előkelőségek és nincs reneszánsz, amikor halcsontra húzott, nehéz bőrtetőként hurcolták magukkal a gazdagok, Sir Jonas Hauway se veszi a bátorságot, hogy könnyű, vízhatlan változatát olyan kitartóan viselje a folyton szemerkélő esőben. Pedig a pocsék időjáráson gazdagodó bérkocsisok még tüntetést is szerveztek ellene, mégis, 1750-től haláláig rendületlenül sétált vele London utcáin. Szidták és gúnyolták miatta, aztán utánozni kezdték. Így indult az esernyő európai karrierje.

Ha nincs evolúció és fejlődő intelligencia, nincs hüvelykujjunk, ha nem így fejlődik ki a két kezünk, esernyő sincs. Nálam se. Ha nem hagytam volna otthon, most a fejem fölé tarthatnám és nem áznék bőrig. De nem így esett. Kezünk és eszünk eszközhasználatra sarkallt bennünket, intelligenciánk pedig munkára. Ez aztán “felszabadított” minket, sőt az élővilág csúcsára repítette az embert, aki kreatív módon feltalálta az esernyőt . Nélküle nem lenne se Szent Péter esernyője, se “Singing in the rain”, megfosztva maradt volna a világ a jó Demszky Gábor őrző-védőinek poszt-modern táncelőadásától 2007. március idusán, és fogalmunk nem lenne arról, mi az a “bolgár esernyő”.

Pedig érdekes dolog. Mármint a bolgár esernyő. Georgi Markov, a bolgár kommunisták ellen küzdő emigráns tudna róla mesélni. De nem tud, mert meghalt. Megölték. 1978. szeptember 8-án a BBC stúdiójában felolvasta a Todor Zsivkov rezsimét élesen elítélő jegyzetét, majd hazatérőben a londoni Waterloo hídnál akart felszállni a buszra. Alkonyodott, a megállónál tömeg várt. Egy fájdalmas szúrás Markov combján, egy elnézést kérő esernyős férfi, majd néhány óra múlva köhögés, hányás, lázroham, véres köpet, kiszáradás és végül a halál.

A bolgár ellenzéki combjában az orvosok egy másfél milliméter átmérőjű üreges golyócskát találtak, ami 450 mikrogramm ricint tartalmazott. Hatszorosát egy közepes termetű férfi halálos adagjának. Hiába, ilyenek a kommunisták. Nem bírják a kritikát. Pedig az úgy hullik rájuk, mint az eső, de viaszos ernyőjükről lepergetik, és szárazon megússzák. Ötven éve, napról napra, estéről estére.

A zsebből is előhúzható vagy táskába rejthető esernyő ártalmatlan, hétköznapi változata különben magyar találmány. A máig népszerű összecsukható, “automata” esernyő szabadalmi leírását 1921-ben egy számlakönyv hátoldalaira gépelt papíron nyújtották be a Balogh fivérek. A szombathelyi királyi közjegyző által 1923-ban aláírt szerződés szerint az összecsukható ernyő nemcsak Magyarországon, de külföldön is zöld utat kapott. Reméljük, nem fejlesztik belőle tovább az automata bolgár esernyőt.

Büszkén, de ázva, fázva most egy olcsó, kínai változatának is örülnék.