Diktatúra?!

Ugyanígy kifüggesztették, ugyanilyen "diktatúra" eredményeként. Ugye, azzal semmi baj nincs? Hát ezzel sem. Ugyanarról szól.

egerAmióta csak tudatosítom környezetem: tekintélyelvű vagyok.

Ma már azt mondom, a senecai, szentágostoni, urambocsáss: marktwaini elv alapján, hogy az ideális államforma a tekintélyelvűség – ha úgy tetszik: diktatúra – amennyiben a tekintély, avagy a diktátor tökéletes.

Persze ez illúzió. Tökéletes diktátor nincs.

De van olyan államberendezés, ami egy népcsoportnak vagy nemzetnek üdvös, tükrözi hitét, lelkületét, és ebből néha csodák születnek. Néha katasztrófák is, igen: de hát a történelem már csak ilyen, és olykor a határozott fellépés igenis történelmet ír. Ki emlékezne a punokra Hannibál nélkül? Spártára katonai diktatúra nélkül? Athénre Periklész nélkül?

De ez most nem is erről szól. Egyszerű, hétköznapi intézkedésről beszélünk. A legújabb hírek szerint a közintézményekben kifüggesztik – illetve kérik őket, mármint az intézményeket! – a Fidesz és Orbán Viktor országmegváltási programját. (Na jó, legyen ez vízió a szkeptikusok szerint.)

És hogy ez rettenetes, észak-koreai, és borzalmas kommunista, totalitárius gyakorlat, azt elsőként a jobboldali(bbnak tartott) sajtó kürtöli szét, enyhe vuvuzela aláfestéssel a vérszegény ellenzék részéről.

Na persze. Hogyne, utáljuk a ránk erőszakolt programot, a tacepaokat, a lózungokat. Ha másé.

Ez azért, ne tévesszük szem elől: a mienk. Illetve, bárhogyan is utáljuk egymást: Magyarország majdnem 70%-áé. A határontúliakat nem mérhették – eddig! – akkor alighanem több is lenne.

Mielőtt ijedtében összecsinálná magát a mai magyar népnemzeti(nek öndeklarált) oldal, gondoljon a két világháború között hál’ Istennek minden csonkaországi közintézményben kifüggesztett kormányprogramra.
“Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában”.

Ugyanígy kifüggesztették, ugyanilyen “diktatúra” eredményeként.
Ugye, azzal semmi baj nincs? Hát ezzel sem. Ugyanarról szól.

Döntsük már el, a nemzet javáért küzdünk-e, vagy egymás ellen.
Persze, ez is illúzió, ezért hiszek mégis inkább a tekintélyelvűségben.