Csak semmi hazugság – Interjú Brády Zoltánnal, a KAPU főszerkesztőjével

Mióta vagy újságíró? Újságírónak készültél?

Már gyerekkoromban újságíró akartam lenni. Munkáskolóniában nőttem föl a Lenin kohászati művek közelében, s azt hajtogattam játszótársaimnak, hogy főszerkesztő leszek. Kiröhögtek.

Gondoltad volna 1989-ben, a lap indításakor, hogy megéri a húsz évet? Ilyennek képzelted el? És az országot?

Biztos voltam, hogy a lap megéri a húsz évet és még talán többet is, mert ha nem így éreztem volna, hozzá sem fogok. Nem ilyennek képzeltem el a lapot, az új technikákkal összeolvasztva szerettem volna “felfejleszteni” – tehát videó, internet, stb. Sajnos csak külön-külön sikerült, mert azért gyártottunk dokumentumfilmeket is, és csak most kezdjük fejleszteni honlapunkat is… Mindez a pénzhiány miatt nem jött össze, mert a függetlenséggel nem párosul a pénz, és nem voltam hajlandó elkötelezni magam egy pártnak sem, és egy gazdasági közösségnek sem. Az országot meg nem így képzeltem el, még részeg pesszimizmusomban sem. Tragédiám, hogy öregségemre terveztem, hogy családi házam gyönyörű virágoskertjében fölépült szaletlimban írom a könyveimet és forgatókönyveimet. Ezekből csak éhen lehet halni ebben az országban. Ezért hetvenévesen is még dolgoznom kell. És a lap előtt álló csődtől rettegek, s félek, hogy ez be fog következni, mert néhány hirdetőnk becsődölt… hiába vagyunk a legnagyobb példányszámú folyóirat még úgy is, hogy az internetre teljes terjedelmében föltesszük a lapot.

Miben fejlődött sokat a sajtó és miben nem az elmúlt húsz év “sajtószabadsága” hazánkban?

A sajtó nem fejlődött, hanem romlott. Sajtószabadság a nyolcvanas évek végén, és a kilencvenes évek elején volt hazánkban. Aztán a lapok elszegődtek pártokhoz, és megfeledkeztek az objektivitásról, oktatási rendszerünk hülyesége miatt képzetlen, butácska újságírók szolgálnak javarészt, s ez nagyon jó az elbutított lakosságnak.

Az első rendszerváltó folyóirat főszerkesztőjének mi a summázata az 1989-es váltásról?

1989-ben nem volt rendszerváltás. Csak egy példa: Lendvai Ildikó, midőn az Új tükör főmunkatársa voltam (a párt részéről ő felügyelte az irodalmi lapokat) egy ügyész társaságában bejött a főszerkesztőhöz, Fekete Sándorhoz, hogy rúgjanak ki. Azóta is minden nap látható a képernyőn – Ő a rendszerváltásom etalonja.

Van igény még a Kapura? Mitől más ez a lap mint a többi folyóirat? A KAPU jobboldali újság?

Több mint húszezer példányt lehetne eladni folyóiratunkból, de sajnos nincs annyi pénzem a nyomdára. Folyóiratunkba olyanok írnak főleg, akiknek az írásait más orgánum nem hozná le. Mert kilógnak a szürkeségből. A jobboldaliságot inkább úgy fogalmaznám át, hogy konzervatív lap vagyunk, és ez azt jelenti, hogy a régi értékeket vesszük figyelembe, tehát magas színvonal, magyar fogalmazás, szélsőségmentesség, objektivitás… Csak semmi hazugság.

Edu a Kapuban verseket, prózákat, publicisztikákat egyaránt kitűnően írt. Miért a Kapuba? Hogyan ismerted meg őt?

Rózsa-Flores Eduardo világlapok után került hozzánk, ő választott minket. Előtte szétnézett a magyar sajtóban, és úgy találta, hogy lapunkban sajtószabadság van. Erről részletesebben ír a Szolgálatban című kiadványban, mely a KAPU huszadik évfordulóján jelent meg, „Benyomtam a kaput, besétáltam, és maradtam” címmel. Edut úgy ismertem meg, hogy bejött hozzám. Aztán testi-lelki jó barátok lettünk – még magánügyekben is segítettük egymást, azzal dicsért, hogy egyetlen ember vagyok a világon, akit főnökéül el tud fogadni. Hál’ Istennek más munkatársunk is mondta ezt.

Edu harcos vagy inkább művész lélek volt-e? Romantikus vagy filozófikus alkat volt? Miben volt a tehetsége?

Edu minden volt. Az utolsó romantikus szabadságharcos-költő, aki nemcsak fegyverrel, hanem laptoppal is harcolt a valós vagy vélt igazáért. Hisztérikus, szürke polgárok számára elviselhetetlen ember volt, de élmény volt minden korrekt és nem korrekt cselekedete és szava. A legnagyobb tehetsége az volt, hogy mindent, amit kigondolt, meg merte csinálni.

Ki volt Edu a magyaroknak (a magyarságnak)? Ki szeretett volna lenni?

Edu hős szeretett volna lenni. Sokat tett érte, és a magyarokért, hisz’ nem véletlen, hogy Szentlászló nevű magyar településen szervezte meg nemzetközi brigádját a szerbek ellen. A kisebbeket szerette védeni.

Őszödtől Santa Cruzig: hogyan érezte magát a mai magyar valóságban?

Óriási csalódása volt, hogy az őszödi beszédet nem tudtuk “szétteríteni” mert a főszerkesztők gyávák és hitetlenek voltak. És mikor bevallottuk, hogy mi szivárogtattuk ki, támadásokat kaptunk, hogy polgárháborút akartunk kirobbantani. Akkor mondta, hogy csalódott apai szülőhazájában, megy, segít anyai szülőhazáján. Előtte egyébként a politikától megundorodva, budapesti lakását feladva egy Nógrád-megyei faluba települt, de ott is mozgalmárkodott, mert kezdetben a Fideszt, aztán a Jobbikot segítette. Legkedvesebb emlékeim, amelyek hozzá fűződnek, a dumálásaink voltak, s akkor borultunk össze a legjobban, mikor kiderült, hogy a munkánk, a riportunk kedvéért volt, hogy mindketten álcázásul női ruhába öltöztünk. Ez a történet most olvasható a KAPU-ban.

Mi maradt félbe Edu után?

Az életműve. Könyvei, riportjai, versei, publicisztikái őrződnek az elmúlt tizenévekből a folyóiratunk hasábjain és könyvespolcunkon – és könyv és film raktárunkban.

Több gyászhír is nyomasztja a KAPU szerkesztőségét mostanában, ráadásul a megjelenés is bizonytalanná vált. Van még hited folytatni?

Valóban nyolc állandó szerzőnk halt meg az elmúlt 2 év alatt. Hitem volna folytatni a lapot, de nincs hozzá pénzem, úgyhogy nem tudom, meddig marad életben a KAPU.

Forrás: Barikád.hu