Mindaddig, amíg a nemzetközi jog nem sújt le teljes erővel azokra, akik mindig is az „isteni törvényt” fitogtatták szélsőséges céljaik kivitelezésében, biztosítva lesz az erőszak eszkalációja.
Attila tehát többet nem közöl az Ellenkultúrán, és ennek elmondása szerint paradox módon az olvasóközönség az oka. Részéről nem sértődés ez, egyszerűen csak azt tartja a legjobbnak, ha nem közöl ott, ahol az olvasók nem fogadják szívesen az írásait.
Mert ha tetszik, ha nem, a világ megismerésében az egyik legjelentősebb előrelépést a természetes kiválasztódás elmélete, s annak fejlődése jelentette.
Lehet, ez lesz az a bejegyzés, amivel egyszerre sértem meg keresztény, muszlim, és zsidó barátaimat, hasonlóképpen azokat, akik a demokráciában hisznek, és azokat is, akik nem. Egyiptomról van szó , illetve az éppen ott zajló kormányváltásról-polgárháborúról, bárminek is nevezzük, ami most ott van. Hogy gyorsan a lovak közé csapjak: olyan mindegy nekem, hogy Egyiptomban most [...]
Szerafim pireuszi metropolita úgy gondolja, hogy országa anyagi problémáiért a világ zsidósága felelős, a cionista összeesküvés célja pedig Görögország és az ortodox kereszténység leigázása lenne. A vezető görög tévécsatorna, a Mega TV reggeli műsorában Szerafim kifejtette, hogy a cionizmus igyekszik lerombolni a családi értékeket az egyszülős családmodell és az azonos neműek közötti házasság propagálásával. A [...]
A Bombahír nyílt vitát rendezett a sajtótörvény ellenzői és támogatói között, ám a Kossuth téren oly magabiztos liberális demokraták közül csak Bakács Tibor "Settenkedő" merte vállalni a megmérettetést. A beszélgetésből kiderül, mi ennek az oka
Ez a vén kommunista a megváltozott körülmények ellenére is nyíltan meri vállalni álláspontját. Akármilyen hülye, vagy gazember is, ezt talán becsülni is lehet benne!
Eurázsia javában szervezkedik a dollár monopóliuma ellen. Kína és Oroszország nemrég megállapodott, hogy egymás közötti árucseréjükből száműzik az amerikai valutát, ami felért egy kvázi-hadüzenettel
Van nekünk egy zenekarunk Sopronból, amely ide s tova 13 éve tépi a húrokat és építget valami olyasmit, amely alighanem a világhírnév felé repíti őket, mi pedig úgy véltük, ideje megkérdezni nagyszerű magyar folk metal zenekart, a Dalriada-t önmagukról, zenéjükről