Az utolsó tánc

Kínai közmondás: „Tévedésből be lehet valakit börtönözni, de szabadon engedni nem”.

Jaj, de kutya jó kedvem van! Végre véget ért a 2009-es év és eljött az epedve várt 2010-es esztendő, mely minden bizakodás szerint véget vet nyolc esztendő zavarba ejtően abszurd és kártékony uralmának.

Ám e nehéz esztendők cudar tekintete mégis visszamered ránk. Gy. Ferenc a Szemlőhegyi úton csinál továbbra is úgy, mint egy önkéntes száműzetésbe vonult mártír remete, H. Györgynek a dutyiban is jár a fizetés, közben könnyes szemekkel panaszkodik az eljárásra, mondván ő biz’ nem olyan rossz, mint a csúf, gonosz Budaházy, mégis úgy bánnak vele, Z. János perét pedig úgy húzzák, mint anyóka, meg apóka a répát, hátha közben elfelejti az istenadta nép, miért is áll bíróság előtt a János. Mellette tanúként megjelenik Sz. Péter, M. Attila és a szent remete. Egyelőre még tanúként. Oh, hogy Kádárt nem lehet kivenni a sírjából! Illetve de…

A szétrabolt Magyarország sebei tetemre hívnak annyi hazugság és csalás után! Persze Abszurdisztánban már az elszámoltatás említése is rögtön felveti a szélsőségesség, a gyűlöletbeszéd gyanúját, a vagyonelkobzás és a börtönbüntetés pedzegetése pedig a leggyalázatosabb, a liberális eszmékkel össze nem egyeztethető képtelenség mifelénk. A hatalom korrupt politikájának következményeit nálunk nem az elkövetőknek kell viselni, hanem az egyszerű állampolgároknak. Csuhaj! Ez aztán a tánc!

A magasságos Úristen kegyelméből (már, ha nem haragudtunk meg rá azért, hogy nem nyitotta ketté  a földet 2002 és 2010 között minden szoc-lib alatt) beköszöntött az az év, amikor végre megkérdezik a népet, ugyan mit is akar. A kérdés csupán az, hogy mennyit számít a népakarat? Tegyük fel, hogy megválasztjuk a furtonfurt tiltakozó, de semmit sem cselekvő parlamenti szóellenzéket. Lesz abból bármi is, amit idáig brekegtek? Szolgáltatnak-e végre igazságot, végrehajtják-e az eddig elhazudott rendszerváltást? Mert a hatalom és a parlamenti ellenzék mezei cseréjével csak pészmékert adunk a múmiának.

Mondanom sem kell, kevesebbért is akasztottak már embereket Európa utcáin, mint amit nyolc év alatt elkövettek itten a köpönyegforgató álszocialisták és álliberálisok, így a legkevesebb az elszámoltatás, valamint a vagyonelkobzás favorizálása és záros határidőn belül történő véghezvitele. Hogy, hogy nem, a legnagyobb ellenzék csupán mostanság kezdte el kommunikálni a számonkérést. Programjának ezt a milliók által várt részét ráadásul attól a parlamenten kívüli párttól nyúlta le, amelyikről az EP választásokat megelőző időkig alig tudott valamit a közvélemény. Majd e módszer rendszeresítésével a Fidesz sajátjaként dobta be a közéletbe a cigánybűnözés, a multik hazai rabló hadjáratának, és a politikai bűnözés kérdéseit. Még örülhetnénk is ennek, ha mindeközben nem vetélytársának tekintené, nem szidná és szélsőségesezné folyton azt a pártot, amely a Gyurcsány-Bajnai metamorfózis pillanatában, félretéve a pártpolitikát, összefogást, együttműködést sürgetett, aminek vége egy combos kussolás lett.

Mire is számíthatunk hát ezek után a Kövér László vágyálmában élő többségi Fidesz parlamenttől? Eljöhet-e az igazság pillanata, és néhány kirakatperen, pár felfüggesztett börtönnel „sújtott”, volt párttitkáron kívül a többi bűnös kormánytagnak és kollaboránsnak is jut akár egy cella is Szegeden? A biztonság kedvéért, ahogy Építész is javasolta a Mátrixban: vissza kell térni a forráshoz. A forrás pedig esetünkben a Jobbik nevű, a politikában módfelett alulbecsült, ám a választók körében annál népszerűbb párt, amely anélkül, hogy teret kapott volna a médiában, már évekkel ezelőtt kinyitotta a száját és kimondta, hogy bizony töke van a menyasszonynak!

A közvélemény-kutatások alapján három pártnak, a Fidesznek, a szocialistáknak és a Jobbiknak van esélye a parlamentbe való bejutásra. Pokorni alelnök úr máris deklarálta, hogy az elszámoltatás kétélű dolog, ahogy mondta: „most Bajnait meg Gyurcsányt utálják, de fél év múlva majd minket, ha ezeket az indulatokat felkorbácsoljuk”. Ergo a tisztességes, a közéletet, az állampolgárokat szolgáló kormányzás szóba sem jöhet? És mi az, hogy fél év múlva? Már most is, ha nem fognak tenni semmit az igazságtétel ügyében! E mondatok fényében bizonyosan szükség van az új erőre, egy olyan pártra, amelyik nap, mint nap követeli az igazságot a parlament falai között, indítványozza a szocialista, liberális kollaboránsok és megvesztegethető utánfutóik vagyonelkobzását, és zárkába költöztetését.

Nyolc év rablás, elhazudott rendszerváltás. Egy kicsit igen mohók voltak. Nem tudni, hogy a szemük volt-e nagyobb, vagy a szájuk, de igen nagyot faltak belőlünk. De nem történt nagy bajuk. Ők nem bűnhődtek, ők nem vesztettek semmit. A békés módszerváltás közepette behívták a multikat a legyengített és zavarodott magyarság nyakára, privatizáció címen szabadrablást rendeztek, felvettek Isten tudja mennyi nemzetközi hitelt, amiből az idők során aztán gennyesre lopták magukat. De volt ebben az országban egyetlen állampolgár is, aki kérte őket erre? Nem valószínű (és tekintsünk el a kádári időkbe révülő néniktől). A magyar baloldalnak 1945 óta nem kellett tartania semmiféle következménytől. Ők csak röhögtek a képünkbe. Mi magyarok pedig ahelyett, hogy fellázadtunk volna, reálpolitikusok, politikailag korrekt liberálisak voltunk! Volt egyszer egy Kossuth tér, de azt meguntuk és hazamentük. Jól ki volt ez tervelve. Jelszó: szabad országban a szabad ember azt teszi, amit szabad! Liberálisnak lenni pedig mindenkinek kötelező.

De liberálisak voltak-e ők, mikor sajtójuk, mely a mi szervezkedésünkre kórusban kiáltotta a fasizmust, akkor amikor egyhangúan tagadták le a terrort a letiport magyarság minden próbálkozása ellen 2006-ban?

Liberálisak voltak-e ők, mikor kitagadták, lenácizták a Jobbikot és minden sajtóorgánumot, mely a magyarság mellett föl mert szólalni? Miért nem üvöltötte akkor a Népszabadság, az ÉS, a Népszava, s a többi a liberalizmust, a mások jogait a szabadságjogokhoz?

Liberálisak voltak-e ők, mikor politikai megbízhatóság ürügyén minden becsületes magyart kidobtak állásából, s minden hatalmi állásba, minden jóllakással járó helyre szocialistákat, liberálisokat, legtöbbször pedig rövid nadrágos cionistákat ültettek? Liberálisak voltak-e, mikor megöltek, eltiportak mindent, ami magyar múlt, magyar jogcím az élethez, magyar lélek volt, s exaltáltak mindent, ami zsidó? Hol volt akkor az Iványi? Miért nem kiáltotta: testvérek vagyunk, értsük meg egymást? Hol volt a Népszabadság, az ÉS, a Népszava, meg a többi? Miért nem hirdették a megértés politikáját?

Tudom, tudom, ezek a gyűlölet és elfogultság kérdései. Agonizáló magyar, verd össze a bokád, vigyorogj és hajtsd nyakad a liberális tiló alá, mert máskülönben a Helytartóság megharagudni méltóztatik. Csuhaj, gyere Gordon, hozz magaddal még pár százezer multi és mutyi céget, amíg csak lehet. Óriási bizniszre van itt még kilátás! Tízmillió magyar kaphat koldusbotot. Tízmillió koldusbot! Ez aztán az üzlet! Aztán meg a hasznot az offshore cégek söprik be és a százszázalékos nyereségből tán még a meg nem értett mártír, Gy. F. márványszobrára is futni fogja! Ripityom, gyere be, reálpolitika az ölembe! Nem, nem, és nem mennek ők innen el, míg egy deka felzabálni való magyar vagyonra van kilátás. Ihaj, csuhaj! Sose halunk meg! De hál’ Istennek a közönség se hülye, egyre kevesebben tapsolnak már a műsorhoz. Lassul már a tánc.

El kell keserítenem a koldusbotgyártókat: 2010-et írunk. Nemcsak az idők, az igények is változnak, új, interaktív műsorra szomjas a nép, olyasmire, ami végre nekik, értük szól. Vegyük hát kezünkbe a távirányítót, és sürgősen váltsunk csatornát. Ha jól választunk, a nagyméltóságú helytartótanács hamarost sápadt lesz, és reszketni méltóztatik! Ha jól voksol a mélyen tisztelt publikum, új erőt, szebb jövőt hozhat a tavasz Magyarországnak.

(Megjelent a Barikád magazin januári hónap, első heti számában)