Az elveszett cigányság nyomában

A szociológia meghatározása szerint „cigány” az, akit környezete (leginkább a „nem cigányok”) annak tartanak.

Ezt az életképes meghatározást azonban a jelenlegi hatalmi rendszernek sikerült a feje tetejére állítania.
Hivatalosan cigány az, aki cigánynak vallja magát, már ha egyáltalán hajlandó válaszolni erre a kérdésre a népszámlálás során.
Mivel ez teljesen önkéntes alapon történik, és az állítást semmivel nem szükséges alátámasztani, így a népszámlálás nemzetiségi, és etnikai részére vonatkozó számadatai bizonyíthatatlanok és értékelhetetlenek.

A rendszerváltás után ugyanis különös intézkedések történtek a magyarországi kisebbségekre vonatkozóan.
Az állam és a rendőrség hivatalosan nem készíthet statisztikát a cigányság létszámáról.
Szakértők szerint a magyarországi cigányság létszámát a népszámlálás 200 000 főre becsülte, ami a fennálló törvények, és a népszámlálás módja miatt sokkal nagyobb, 5-600 ezer fő.
Megállapíthatjuk tehát, hogy egy bizonyíthatatlan szám, és egy megalapozatlan „saccolt” érték áll rendelkezésünkre.
Ha elvontabban közelítjük meg a dolgot, akkor egy eredmény, amelynek helyességére semmilyen bizonyítással nem rendelkezem, akkor azt sem állíthatom teljes biztonsággal, hogy a helyes eredmény, az általam kiszámoltnál nagyobb.

Miért ne lehetne jóval kevesebb?

Egyedül egy tól-ig határt húzhatunk meg, amihez bizonyítható számok szükségesek.
Ez a két szám pedig a 0, és a 10 000 000.
A magyarországi cigányság létszámának ezen értékek közé kell esnie, a 0 érték pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy valójában nem is léteznek.

Sokan most az agylágyulás tüneteit vélik felfedezni a cikk íróján, pedig a jelenlegi magyar törvények nyújtotta keretek között valóban csupán ilyen pontosság engedhető meg teljes biztonsággal.
Úgy is mondhatnánk, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei valóban a cigányok, mégpedig azért, mert a 90-es évek eleje mintegy misztifikálta, sőt, szabályosan eltörölte ezt az etnikumot Magyarország kisebbségi palettájáról.
A következő adatok arról tanúskodnak, hogy a 90-es évekbeli, és a mostani politikai elit történelemhamisításban való felbujtás, vagy bűnrészességgel vádolható, aminek fő elkövetői a cigányok, akik feltételezhetően mit sem sejtenek arról, ahogy átrobogott fejük fölött a fennálló hatalmi rendszer tehervonata.

Nemzetiségiek számának alakulása Magyarországon:

Cigányok: 1970: 325 000 fő
1980: 380 000 fő
1990: 142 000 fő

A rendszerváltás során tehát 238 000 fő, vagyis az 1980-ban mért létszám 67%-a eltűnt.
Ha figyelembe vesszük azt a mindenki által elfogadott tényt, hogy létszámuk évtizedek óta folyamatosan növekszik, a 67%-os csökkenés rendkívül különösnek mondható.

Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy a magyarországi cigányság összlétszámát, számarányát, települések szerinti létszámát és számarányát, a cigány elítéltek létszámát és számarányát nem állapíthatjuk meg biztosan.
Nem tudjuk hányan vannak, nem tudjuk mivel foglalkoznak, nem tudjuk kik ők, csak azt, hogy évszázadok óta jelen vannak a Kárpát-medencében, és hogy részét képezik a magyar nemzetnek, kultúrának és bűncselekményeknek egyaránt.

Hivatalosan a bűncselekmény elkövetőjének származása semmilyen jelentőséggel nem bír az eljárás során, így a cigányok által elkövetett bűncselekmények számáról, vagy annak arányáról elvileg semmilyen statisztikát nem tartanak számon.

„A bűnnek nincs színe” D.T.

Ennek ellenére a tudósítások gyakran megnevezik a cigányok által, és a cigányok ellen elkövetett bűncselekmények résztvevőinek származását.

Mivel a cigányok által elkövetett bűncselekmény során az elkövető származása a tapasztalat szerint valóban nem bír jelentőséggel, addig a cigányok ellen elkövetett bűncselekmények kapcsán mégis kiemelt fontosságúnak tűnik.

Ezek alapján azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a származás megállapítása csak a sértett esetében fontos.
Ez a megállapítás azonban nem állja meg a helyét az Olaszliszkán történt lincselés ismeretében.
Ahogy azt a tárgyalást vezető bíró is megemlítette: „Üsd a magyart!” kiáltással oltották ki a cigány elkövetők a tiszavasvári tanár életét.
Ennek ellenére rasszista indítékról szó sem esett.

„Nyílt rasszizmus:

Egy intézmény vagy személy tudatosan és vállaltan kötelezi el magát egy csoport vagy annak egy tagjának negatív diszkriminációja iránt annak bőrszíne, látható rasszjegyei miatt, és ez mind kommunikációja, mind cselekvései során megnyilvánul.”

Mivel minden ember besorolható valamelyik rasszba, így hibás az elgondolás, miszerint rasszista indíték csak egy adott országban élő kisebbség, vagy annak tagja ellen, a többséghez tartozó személy által elkövetett bűncselekmény esetében lehetséges.
Csak ráadás, hogy mivel a cigányság számarányát nem lehet bizonyítani, így a kisebbség fogalmának használatát sem igazolja semmi. Miért ne lehetne többség?

Ezek után vizsgáljuk meg a másik meghatározást, amely szintén felvet néhány problémát.

„Cigány” az, akit környezete (leginkább a „nem cigányok”) annak tartanak.”

A legfontosabb kérdés, amely sokakat elgondolkodtat, hogy mi alapján tart valakit a környezete cigánynak?

Ennek meghatározása rendkívül összetett. Nem a nehézsége, hanem az egyszerűsége miatt.
Általában első ránézésre, vagy az első megnyilvánulás után már el is tudjuk dönteni.

Az arc felismerése egy bonyolult agyi tevékenység.
Ha felismerünk valakit, az nem a pisze orra, csúcsos álla, magas homloka miatt sikerül.
Mint a pénztárnál a kódleolvasó, csak egy pillantás, és már végbe is ment a felismerés folyamata.

A felismerésben a született képességek mellett nagy szerepe van a tanult ismereteknek is.

A tanult ismeretek lényege is az összképben rejlik, de nagy részét képezi a gyakorlat, ez a képesség akár hosszú évek alatt jöhet létre.

Hogy megértsük a probléma különösségét, azt, hogy mennyire bonyolult, és banálisan egyszerű is egyben, egy hasonló problémához kell segítségért folyamodnunk, ez pedig a nemek felismerése.

Korábban az öltözködés és a hajviselet rendkívül egyszerűvé tették ennek eldöntését.
(Lányoknak hosszú haj, szoknya, fiúknak rövid haj, nadrág)
Napjainkban azonban ezek a társadalmi konvenciók fellazultak, sok lány hord nadrágot és rövid hajat. Tehát ez alapján nehéz lenne megállapítani a nemüket.
Ezek után már csak a másodlagos nemi jellegekre támaszkodhatnánk. Tankönyvi meghatározással élve, a fiúk izomzata és szőrzete erőteljesebb, mint a nőké.
Az előzőhöz hasonlóan, itt sem általánosíthatunk. Ma már egyre elfogadottabb a férfiak körében az arcon kívül egyéb testrészek borotválása, főként a hónalj, a láb, és a mellkas, így a szőrzet alapján történő beazonosítás sem elegendő.

Az arc különbségei is kevés támpontot adnak a nemek felismerését tekintve.
A hivatalos meghatározás szerint a férfiak erőteljesebb vonásokkal rendelkeznek.
Azonban nem ritka eset, hogy egy férfi finomabb, míg egy nő erőteljesebb arcvonásokkal rendelkezik

Az alkat kialakulásában legnagyobb szerepet a sportolás, vagy a fizikai munka játszik.
Korábban a komolyabb izomerőt igénylő sportok űzői szinte kizárólag a férfiak közül kerültek ki. (pl: Súlyemelés)
A nők egyenjogúsági törekvései ugyanis a sportot is elérték.
Nagyon sok lány választ hobbijának, vagy hivatásának férfiasnak tartott sportokat, amely nemcsak testfelépítésére, hanem gyakran személyiségére is hatással vannak, egyszerűen fogalmazva „elférfiasodnak”
(Szerencsére a jelenség nem minden esetben jár ilyen következményekkel, ugyanis sok női sportoló igyekszik férfiasabbá vált testalkatát ellensúlyozni finomabb gesztusaival, vagy nőies öltözködésével)

Habár számos kivétellel találkozhatunk, a nők személyisége, viselkedése, szóhasználata is egyre kevésbé különül el a férfiakétól.
A nők egyre határozottabbak, egyes nők pedig agresszívak, és előszeretettel használnak vulgáris kifejezéseket a mindennapi kommunikáció során.

Nem kívánok állást foglalni az említett jelenségekkel kapcsolatban, csupán érzékeltetni próbáltam a nemek felismerésének folyamatát, és annak nehézségeit.

Aki hajlandó volt idáig elolvasni ezt a cikket, abból valószínűleg most, vagy már korábban kiszakadt a következő mondat: „Mégis mi értelme ennek az egésznek, hiszen amióta az eszemet tudom, első ránézésre meg tudom állapítani valakinek a nemét, semmi szükségem a fent említett részletes elemzésekre”

Úgy gondolom, hogy ezek után felesleges is lenne belekezdenem a „Hogyan állapíthatjuk meg valakiről az etnikai hovatartozását” című rész ismertetésébe.

Ezekkel a képességekkel ugyanis egy szellemileg egészséges ember már élete korai szakaszában rendelkezik.
Természetesen kivételek mindig akadnak, néha nem könnyű megállapítani valakinek a származását, mindenesetre számos olyan esetről tudunk, amikor egy kistelepülés teljes lakossága, beleszámítva a népszámlálást közvetlenül végző személy cigány származásúnak tartott egy családot, akik a kérdésre nem vallották magukat cigánynak.
Ebből kifolyólag, a környezet véleményére alapozott számarány elmélete a szakértőkhöz hasonló nagyobb saccolt eredményt támasztaná alá, amelynek bizonyítása az ember veleszületett, és nyilvánvaló képességein alapulnak
Mint ahogy egy személyleírás készítése során, mikor a szemtanú egy erős testalkatú elkövetőről számol be, a nyomozó nem kételkedik a tanú azon képességében, hogy különbséget tud tenni egy csont sovány, és egy izomkolosszus személy között, az esetek többségében az etnikai hovatartozás megállapítása sem ütközik különösebb nehézségekbe.

A sötétben tapogatózás azonban nem lenne szükségszerű. Ha egyes politikai csoportok szándékosan nem képviselnék a bizonytalanság, és a bizonyíthatatlanság céljára irányuló életképtelen törvényeket, a helyzet talán egészen máshogy alakulna.
A napjainkban, politikusaink által divatosan hangoztatott „Cigánykérdés”-re nem találhatunk választ egy elsötétített szobában.

Hogy is várhatnánk azoktól a cigánykérdés megoldását, akik még a cigányság kisebbségként való beállítását sem tudják igazolni, csupán kétes eredetű számokkal dobálóznak?

A vasfüggöny lehullt, helyette elhúzták a demokráciának nevezett önkényuralmi rendszerünk fekete színházi függönyét, a nézők várnak, a függöny mögött zajlik az igazi előadás, mi pedig, magyarok, és a cigányság tisztességes része így is csak fizetünk érte.

Alternatíva?
Az EU több tagállamában nem tiltja törvény az etnikai és nemzetiségi kisebbségekről való statisztikák készítését, valamint nem kizárólag az adott személy állítását veszik figyelembe származására vonatkozóan.
Ennek a módszernek az átvétele nem oldana meg minden problémát, csak egy apró lépés lenne a probléma megoldása felé, de az első lépés megtételének elmulasztásával a célba érkezés esélyét is elveszítjük.
Egyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy rasszista a magyar, de az ellenkező irányba haladást számos katasztrofális eset jelzi, ezért tanácsos lenne visszafordulni, ha egyáltalán már nem túl késő.

Kisvillon