Mert hivatalos Nemzeti Oldal™ nyelven a „stratégiai partner” ugye azt jelenti, hogy Vona Gábor Hu Csin-tao-val közösen koszorúzná meg a Tiananmen téren a tankot, Hegedűs Tamás pedig eközben lopná ki a Koronát a Parlament kupolatereméből
A főiskolán hallottam valami olyasmit, hogy a gyanú még nem vád, az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet, míg be nem igazolódik annak ellenkezője.
A rongypáncélokon ma megtörik a zuhogó eső ereje. A gyászba vont őszi tájon háborgó villámok fényét tükrözi a feltépett ajkakra forrasztott üvöltő szótlanság.
Érdekes jelenség, amikor államosítás miatt aggódnak a balos csinovnyikok és sameszaik. Márpedig aggódnak, jaj, megint aggódnak. Méghozzá hangosan. Mert amióta Orbán Viktor végre bejelentette, hogy a kormány állami ellenőrzés alá vonja a Mal Zrt.-t, rögtön, mint visszhang zengett az ajvékolás, hogy itten kitört a kommunizmus. Persze ezen csak az lepődött meg, aki ezidáig Észak-Koreában raboskodott. [...]
1992-ben, a berlini fal leomlása és a Szovjetunió összeomlása után Francis Fukuyama amerikai politikai író még azzal a gondolattal kacérkodott, hogy elérkeztünk a történelem végéhez, mert a liberális demokrácia - szerinte legalábbis - egy globális konszenzus tárgyává vált. Nyilvánvalóan éppen az ellenkezőjének lehetünk a tanúi.