Arisztokratikus jobboldal - a déli eszme aktualitása
Mi a jobboldal? A kifejezés Nyugaton klasszikusnak számító és általánosan bevett értelmében a jobboldal a konzervatívok politikai pártjával azonosítható, azon emberek összességét foglalva magába, akik saját érdemükből sikeresek, vagy akik jó helyre születtek és ebből következően semmiféle szükségét nem érzik annak, hogy átalakítsák a társadalmat.
A baloldalt viszont az elégedetlenek vagy idealisták együttese alkotja, akik a jelen társadalmat igazságtalannak vagy rossznak tartják, olyannyira, hogy azt vagy demokratikus reformokkal, vagy forradalmi erőszakkal akarják megváltoztatni. Jobb- és baloldal ily módon egy elkötelezett magatartást jelent, egy olyan praxist, amely előzetes értékítéleten alapul.
Mostanra azonban Alain de Benoist Vu de droite (Jobbról látva) című korszakos könyvének hatására a nyugati politológiában a „jobboldal” és „baloldal” kifejezés egészen másfajta értelmet nyert.
„Jobboldalinak nevezem azt a felfogást, amely a világ változatosságát és az ebből szükségképpen következő egyenlőtlenségeket jónak tekinti, az egyenlősítő ideológia kétezer éves diskurzusa által prédikált és megvalósított egyformásítást pedig rossznak”, fogalmazta meg a valódi, vagyis elvi jobboldal alapkövetelményét az európai Új Jobboldal vezéralakja.
Osztályozása szerint hitelesen csupán az egyéni képességek genetikai egyenlőtlenségének tulajdonított kiválasztódáson nyugvó elitizmus hívei tekinthetők „jobboldaliaknak” (amely szelekciót elősegíteni vagy gátolni fogja a környezet), „baloldaliaknak” pedig azok, akik azt az elméletet támogatják, miszerint minden ember egyenlő. Ez a hiedelem két rivális filozófia eredménye, amelyek a XVIII. században küzdöttek a lelkekért: egyrészt a minden emberben azonos ész karteziánus elmélete, másrészt a Belta-féle „tabula rasa” empirista elmélete, amely szerint egyedül a nevelés különbözteti meg az embereket, és egyedül a törvénykezés a népeket. Ez az
(újjobboldali) értelmezés tudományos vitát gerjesztett, és már nem csupán egy gyakorlatot jelöl.
Éppen most, az amerikanizált globalizmus mindent letaroló offenzívájának idején célszerű feleleveníteni azt a tagadhatatlan evidenciát, hogy a teoretikus jobboldal és az utópista baloldal közötti zsigeri ellentét „ősi” gyökerei nem is annyira a francia forradalom, mint inkább az amerikai Észak és Dél szecessziós háborújának, a „kék-szürke tragédiának” időszakából erednek. Ahhoz, hogy az ember déli legyen, nem kell okvetlenül magára öltenie Lee tábornok szürke köpenyét. Azzal, hogy déliek leszünk, egyáltalán nem válunk jenkikké. Délinek lenni annyit jelent, mint tisztában lenni azzal a torzulással, amelyet a jenki életmód, vagyis a modern világ térhódítása következtében szenvedtünk el.
Eredetében, mítoszaiban és küldetésében Amerika nem egy-, hanem kétarcú. Emlékezzünk James Hammond dél-karolinai kormányzó polgárháború előtti szavaira:
„Nincs és nem is volt soha a Földön két olyan nemzet, sem Karthágó és Róma, sem Anglia és Franciaország, amely ellentétesebb és megkülönböztethetőbb módon lett volna egymástól elkülöníthető, mint mi.” A déliek Amerikája Európa meghosszabbodása volt, ellenérzés és szakítás nélkül. A jenkiké ellenben Európa ellen épült, elfordulva annak hagyományaitól és szembeszegülve sorsával.
Az arisztokratikus és vidéki(es) Dél nemesemberek és hozzájuk hasonulni igyekvő közrendűek műve volt, a fiatalabb testvéreké, akik anélkül hagyták el túlnépesedett és túlzottan szűknek érzett óhazájukat, hogy megtagadták volna azt. Az ültetvényeken a gyapotot, az életművészetet és a hűséget „művelték”. A birtok nem volt egy tökéletes társadalom, hanem csak egy szerves közösség, egy kötelékből és védelemből összekötött élő csomó, s ugyanakkor egy önálló „élettér”, amelyben a társadalom és a szellem szabadsága gyökerezett. A spanyol és francia hatással is gazdagított Dél nem volt hajlandó Mammonnak hódolni, és abban hitt, ami tartós: a földben és a nemzetségben.
Északon a jenkik azoknak a leszármazottai voltak, akik gyűlölettel a szívükben menekültek el Európából, majd Nyugat felé folytatták a menekülést, és a Csendes-óceánnál megállni kényszerülvén manapság a decibelek üvöltésébe, a kábítószeres lebegésbe vagy a vallási révületbe menekülnek tovább. A hat új-angliai államot az I. Jakab és a két Károly uralkodása idején kivándorló puritánok népesítették be. A szecessziós háború bizonyítja, hogy prédikációjuk semmit nem vesztett szigorából. Bibliai frazeológiájukat, orrhangú akcentusukat, szögletes, makacs, számító és szüntelenül háborgó habitusukat ráerőltették az USA északi, középső és (jórészt) nyugati részére is. Az alapító atyák az új Ciont akarták felépíteni, az Utópiát, az Igazak társadalmát, amely egyenlőségpárti és tökéletes, vagyis álszent és türelmetlen. E fáradhatatlan moralizálók számára az emberi kiteljesedés mércéje a dollár, így tehát az emberek egyenlők, hiszen mennyiségi értékmérővel mérhetők.
„… ‘az egyenlőség akarása’ – ez légyen ezentúl az erény neve; és ‘valaminek csak hatalma van, rátámadunk majd kiáltásainkkal!’ Ti, egyenlőség prédikátorai, a tehetetlenség zsarnoki őrjöngése ordítozik belőletek im-ígyen az ‘egyenlőség’ után: legtitkosabb zsarnoki kéjvágyatok alakoskodik im-ígyen erényes szavak leplében! Magatokba fojtott önhittség, visszatartott irigység, talán még apáitok önhittsége és irigysége: lángként tör elő belőletek és mint a bosszú őrülete”, világította meg Nietzsche az egyenlőségmániások titkos mozgatórugóit (Im-ígyen szóla Zarathustra), és kritikájának éle azóta sem csorbult. Éppen ellenkezőleg.
Mára ugyanis a jenkik már az egész világon elterjesztették mohó üzletelő és korlátoltan pénzközpontú mentalitásukat. Közgazdasági fanatizmusuk által megfertőzve és egyenlősítő ideológiájuk kötelező hazugságának alávetve a modern világ rideg és elvtelen sivataggá vált. A déliek és a jenkik konfliktusa már csak azért is példaértékű, mert napjaink alapvető ellentétét testesíti meg: a két követhető utat. Senki sem állt egyébként derekasabban ellent a jenkiknek, mint a déliek, fegyverrel a kézben, az egyik legborzalmasabb háborúban. De még ennél is keményebben harcoltak élet- és gondolkodásmódjukkal – sokáig megtörhetetlenül.
Távolról sem annyira dekadensekként, mint azt egyfajta hamis legenda akarja sugalmazni, a déliek éppen egy olyan társadalomról tanúskodtak, amely képes volt összeegyeztetni a kifinomultságot a bátorsággal, a kultúrát az energiával, a becsületet a hűséggel. Talán ezek miatt a kimondottan arisztokratikus vonások miatt látott nyilvánvaló párhuzamot az amerikai Dél és az antik Spárta között Maurice Bardeche (és szentelte évezredeken átívelő szellemi rokonságuknak egyik klasszikussá vált művét), mert mint írja, „Spárta mindenekelőtt a világ egy bizonyos elképzelése és az ember egy bizonyos elképzelése. Ezért kelt félelmet.” Legalábbis egyesekben. Bennük viszont teljes joggal…
Gazdag István
Őszintén szólva Nietzschét szeretem. Nem nagyon látok bele az Észak-Déli konfliktusba, szerintem vannak jobb példák is az arisztokratikus-demonkratikus azaz a “mindenki egyenlő” vs. “vannak alacsonyabb és vannak magasabb rendű emberek/kultúrák” világnézetek összeütközések bemutatására.
Mindenkinek ajánlom Oswald Spengler magnum opus-át - A nyugat alkonya című művét, magyarul nehezen szerezhető be, de aki jól tud németül, akkor 2007-ben jelent meg a legutóbbi kiadása.
=jogokkal,kell szülessünk, de nem=képességekkel, milyen unalmas, és fejlődésképtelen lenne a világ, csupa = képességű palival!
Már a 94 választása írtam: nem lépek én, jobbra, balra/ nem lépek be, minden szarba!
Bocs, nem kekeckedni akarok és nem is idegen tőlem az ellenkultúra szellemisége, de ez akkora marhaság, hogy neki lehet támaszkodni. A jenkik szerették a pénzt, a déliek nyilván nem… Ebben csak annyi van, hogy minden konfliktusban úgy látják, hogy MI igazak vagyunk és jók, odaát meg patás ördögök vannak.
Hogy lehet úgy elemezni az USA fejleményeit és a vén Európához való viszonyt, hogy nem vesztegetünk egy szót sem arra, hogy a túlnépesedett, erőforrásszegény Óvilág kivándorlói egy szűzföldet találtak ott, ettől lehetett az ő országuk olyan “korlátlanul” erős - egy ideig, míg fel nem zabálták a szűzföld friss energiáit, beleértve termőtalaját. Az amerikai világbirodalom e legnagyobb szűzfüld következménye volt, most zajló bukása a szűz megbecstelenítéséé. (kimerült)
A rabszolgákról nem esett szó e Dél-dicsőítésben…
Egy nagyon más értékelés Amerikáról, a Nyugati Civilizációról, amiben mellesleg megemlíti a szerző az Észak és Dél egyik legfőbb konfliktusát, miszerint a telepesek Északon is, de főleg Délen az ültetvényeikkel olyan gyorsan kimerítették a szűzföldet, hogy versenyeztek, az újonnan bekebelezett nyugati territóriumuk melyikhez csatlakozhatnak, az ültetvényes, rabszolgatartó Délhez, vagy az ezt tiltó Északhoz:
http://bobkocsaba.ingyenweb.hu/a_nyugati_civilizacio_rovid_tortenete.htm
Jason Godesky: A Nyugati Civilizáció rövid története
“a déliek éppen egy olyan társadalomról tanúskodtak, amely képes volt összeegyeztetni a kifinomultságot a bátorsággal, a kultúrát az energiával, a becsületet a hűséggel.”
Talajkimerítés, rabszolgamunka! Északon ugyanaz, más jogi keretek között…
Máshol kéne keresni a konzervatív ideálokat.
Spártáról pedig nekem nem a Dél, hanem Izrael ugrik be…
Leszünk helóták?
Minden hasonlat természetesen sántít, de azért megjegyezném, hogy amíg az Aténi demokrácia (ahol mellesleg csak a lakosság cca. 10% volt polgárjoga) rendszere sokkal rövidebb ideig bírta, mint a “fasiszta” Spárta, amely évszázadokon át nem változott.
Természtesen igaz, hogy Amerika sokkal jobban tudott fejlődni annak köszönhetően, hogy saját kontinensén nem volt komolyabb riválisa.
Mondjuk ami a Délieket illeti a rabszolgatartást nem tekintem jó dolognak, elsősorban azért, mert ez hosszabb távon a rabszolgatartók “ellustulásához” vezet - leszoknak a munkáról, mert mindent a rabszolgákra bíznak, ez volt a sorsuk a rómaiaknak is.
‘ „Jobboldalinak nevezem azt a felfogást, amely a világ változatosságát és az ebből szükségképpen következő egyenlőtlenségeket jónak tekinti, az egyenlősítő ideológia kétezer éves diskurzusa által prédikált és megvalósított egyformásítást pedig rossznak”, fogalmazta meg a valódi, vagyis elvi jobboldal alapkövetelményét az európai Új Jobboldal vezéralakja. ‘
Ebből az következik, hogy a hazai vadprivatizáció (lopás) haszonélvezői, közte Gyurcsány, Bajnai, vagy Offshore-Simor az Új Jobboldal hősei? A köztük és többségünk közötti egyenlőtlenség pedig a világ sokszjnűségének természetes következménye?
Nem igazán érted, ahogy látom… Ajánlom figyelmedbe: http://ellenkultura.info/a-francia-uj-jobboldal-nouvelle-droite-ideologiai-alapjai/
Nagyjából ahogy új olvasgatom a cikkeket arról az új jobboldalról, akkor az szűrődik le nekem belőle, hogy egy a francia forradalommal szembeni “Status quo ante”-ra törekedik. Azaz a jogegyenlőségen kívül egy antiegalitariánus társadalmat kíván létrehozni, gyakorlatban előnyben részesítenék mondjuk pl. a Horthy-féle Magyarországot a mai Magyar Köztársasággal szemben, mert volt egyfajta választási cenzus (vagyoni, műveltségi …).
Nagyjából így van.
Belenéztem és kb. első érzésemet támasztja alá. Ezek az “új jobboldaliak” vagy kik ráérős tojásfejűek, akik szeretnek az íróasztal felett agyalni és elméleteikre ráhúznak valamilyen történelmi példákat, aminek ugyan semmi köze hozzá, de hozzápofozzák.
A nagy mumusuk az egyenlősdieszme, csak azt felejtik elm hogy soha nem a kártevők propagandafrázisai okozzák a bajokat, azokat csak fügefalevélnek használják. A nagy szabadságegyenlőségtestvériség dumával olyan felforgatók léptek fel a francia forradalom idején, a munkásosztály-proletariátus blablával olyanok a marxista felforgatások idején, akik leszarták az egyenlőséget is, meg a melósok sorsát is.
Ezek az újjobboldalos agyasok meg készpénznek veszik a dumát és az ellen szegezik fegyverül a saját egyenlőtlenségkultuszukat, amire tényleg örömmel csaphat le, mint ideológiai fegyverre a világ összes tolvaj, rabló, maffiózó politikusa, bankára, uzsorása. Csoda, hogy bajnai és gyurcsány még nem nevezték ki magukat új jobboldalinak. Nem lennének úttörők, valahol a “neokonok” is így születtek.
Hülyeségeket félretéve, én személy szerint választási cenzust vezetnék be - aki nem fizet adót és nincs valamilyen végzettsége annak ne legyen választójoga. Magyarországon kb. csak a lakosság 1/3 dolgozik, ezek tartják el a maradék 2/3-ot. Választáskor pedig mit látunk? Emeljük a nyugdíjat, emeljük a gázártámogatást, emeljük a csp.-t ….
Ha legalább valami haszna lenne, de az emelt csp. például nem vezet több gyerekhez, kivéve a társadalom deviáns és antiszociális rétegeiben. Ezt mihamarabb meg kell szüntetni, a portfolio.hu-n volt egy érdekes cikk a nyugdíjakról, ajánlom mindenkinek. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a szociális hálónak álcázott piramisjáték nagyon gyorsan véget fog érni.
Még mindig ott tartunk, hogy cenzus esetén pl. libajnainak lenne szavazójoga, egy általa csődbejuttatott nyomorgó volt libatenyésztő családfőnek, illetve soknak viszont nem…
Egyes olvasói reagálásokból - így a tiédből is kedves Arma Gedeon - és barátok, ismerősök megjegyzéseiből tapasztalható, sokan nem értik, mi az Új Jobboldal, miben más, mint a „többi”. Tévhitek, félreértések hangzanak el róla, amiben nyilván mi is hibásak vagyunk. Ezért jobb későn, mint soha alapon, a rendelkezésre álló keretek között vázolnám az Új Jobboldal alapelveit, a pars pro toto jegyében. Kezdjük a kialakulásánál.
Az Új Jobboldal az 1960-as évek forrongó francia és olasz egyetemein, diákok között alakult ki. Mindmáig legjelentősebb képviselője Alain de Benoist. Az Új Jobboldal nem utolsósorban reakcióként alakult ki az akkori baloldali, marxista mozgalmakra, ideológiákra. Mint minden jobboldali elmélet (vagy ahogy magát nevezi: gondolatiskola), ez sem új utópiát kreált, hanem a múltban kereste meg egészséges szellemi gyökereit, hogy abból építkezve szóljon a jelenhez. Az Új Jobboldal tehát csak nevében új. E gondolatiskola szervezeti formát is öltött – Groupement de Recherche et d’ Études pour la Civilisation Européenne néven, vagyis GRECE.
Az Új Jobboldal politikája metapolitika, vagyis nem vesz részt a napi politikai harcokban, „egy lépéssel hátrább” levő kérdésekkel foglalkozik. A szervezetnek szinte minden európai és más fehérek által lakott országban van tagsága. Számuk sok ezer, szinte mind értelmiségiek. Olyan szellemi irányzat ez, amely Európa nemzeteit vissza akarja vezetni eredeti (értsd: nemzeti) és Európát megteremtő gyökereihez, teremtő és éltető mítoszaihoz. Aminek nem a nacionalizmus az oka, hanem Európa utóbbi, közel 1600 éves történetét meghatározó, Európát szellemileg, erkölcsileg s lassan gazdaságilag is tönkretevő ideológiákkal szembeni védelem, azok meghaladása, az európai nemzetek öntudatának, vitális erejének helyreállítása. Szükséges, hiszen e mintegy másfél ezer éves kezdet Carl Sagan szavaival „olyan volt, mintha az egész civilizáció valamiféle saját magára kiszabott agyműtéten esett volna át.” Ha sokaknak ez ma már érthetetlen is, de azért egyre többen érezzük honfitársaink gondolkodásában ezt az agyműtétet. A zsidókeresztény eszme által megalapozott, az azt továbbvivő szekularizált ideológiák (kommunizmus, szocializmus, liberalizmus stb.) , egyes univerzáliák (haladás, egyenlőség, igazság, emberség) félrevezető eszméinek, a maguk egyszerre totalitárius és nivelláló, nihilista értékrendjének áldozatai Európa népei. E korszak történelme pedig nem más, mint mint ezeknek a gyökereikben azonos ideológiáknak a harca. A középkor vallásháborúi éppen úgy erről szóltak, mint a múlt század két világháborúja. E háborúk nem szóltak többről, mint a madáchi „i” betű körüli bonyodalmak. Csak kárt okoztak. Európa népeinek ki kell törniük e messianizmusok ördögi köréből. Nem lehet úgy harcolni az egyik totalitárius ideológia ellen, hogy közben egy másikért lelkesedünk, mert annak vége – látjuk – a nemzetek teljes kivérzése. Tehát mindegyiktől meg kell szabadulni. Gondolkodásunkban vissza kell térni azokhoz az alapokhoz, amikor az európai nemzetek még mentesek voltak ezektől a megnyomorító rögeszméktől, melyek kivétel nélkül gyönyörű jövőt ígérnek, csak az addig soha be nem fejeződő és járhatatlan út véres. Az pedig, hogy egy messianisztikus ideológia kifáradva a szebbik (értsd: toleráns, karitatív) arcát mutatja, még nem mentesíti bűnei alól, s tanítása sem lesz attól pozitívabb. Arról nem beszélve, hogy fel is éledhet tetszhalálából, miként napjainkban a judeo-iszlám.
Az Új Jobboldal semmilyen messiási tant nem fogad el, nem hisz az evilági és a túlvilági megváltó mitológiákban, nem hisz a történelem végében, főleg nem e mese képviselőiben, mivel a kezdetről se tudunk többet, csak hogy nyilvánvalóan volt. A tudásra épít, a hitet magánügynek tartja. A történelemnek nincs se értelme, se célja. „…új értékek föltalálói körül forog a világ: halhatatlanul forog (Nietzsche).
Az Új Jobboldal 2000-ben közzétett manifesztuma részletesen ismerteti e gondolatiskola konkrét társadalmi, gazdasági, ökológiai nézeteit. Magyarul is olvasható Alain de Benoist: Zarathustra nyomában c. esszékötetének függelékében. Európa „archetípusa” a Római Birodalom. Európáról szellemi és politikai értelemben csak azóta beszélhetünk. Az Új Jobboldal filozófiailag a Szókratész előtti görög bölcseletig megy vissza. Platón ugyanis az a filozófiában, mint a zsidókereszténység és a judeo-iszlám a vallások között. Platón ideatana a metafizika kezdete, innen indultak el az univerzáliák tobzódásai gondolkodásunkban éppen úgy, mint hétköznapi életünkben. E felismerésben az Új Jobboldal nem volt kezdeményező, hiszen Nietzschétől kezdve, aki az egész XX. századra rávetette árnyékát, s egyelőre a XXI. is rabja maradt, majd őt követve többek között Heidegger is a preszokratikus gyökerekig nyúlt vissza. De az egész európai szellemi életben, a múlt század első felében igen erős érdeklődés kezdett megnyilvánulni az antikvitás, pejoratívan: a pogányság iránt. A totalitárius gondolkodás kutatói közül Karl Popper csak Platónban találja meg e gondolkodás kezdetét. Hannah Arendt szintén igen szemérmes, s egyetlen rossz szava sincs neki se a monoteizmus és a totalitarizmus összefüggéseiről. De a kiváló Karl Löwith se vitte végig e kérdést, mikor a történelem és az üdvtörténet kapcsolatát elemezte. Talán a kérdés tisztázásának veszélyessége miatt fogadta meg S. Beckett tanácsát: „Bújj el, mielőtt puskavégre kapnak…” Platón ideatana valóban az egyik gyökér, a zsidókeresztény tanítás „fogalmi tisztázásában” volt lényegi szerepe. Viszont figyelemre méltó, hogy a kereszténység jelentkezéséig a platonizmus teljesen periferiális jelenség volt a késő hellenizmus korában az epikureizmus, a sztoicizmus vagy a szkepticizmus mellett, s csak a kereszténység erősödésével együtt nőtt meg a platonizmus jelentősége. A nász pedig Augustinus által valósíttatott meg az V. század elején. Érdekes színfoltja még e viszonynak, hogy később minden eretnekség, reformáció és egyéb tisztaságmániák voltaképpen a judaista gyökereken kívül mindig a platonista elveken nyugodott. Különösen az arisztoteliánus tomizmus győzelme után.
Az Új Jobboldal szellemi megalapozói között kell természetesen említeni Nietzschét, akit korábban „csak” a modernitás kritikusaként tartották számon, de ma már nyilvánvaló, hogy ő a teljes emberi lét analitikusa. Julius Evolához való viszonyunk is meghatározó. Ő tényleg mint a modernitás kritikusa fontos, de például a demokráciához való viszonya számunkra nem eléggé árnyalt. Itt említjük meg, hogy az ultrajobboldalnak is van képviselője Magyarországon. Ami tőle elválaszt minket, az a jelen megszólítására való képtelensége, sznob nyelvezete, visszavágyódása a feudalizmus világába, parttalan Habsburg-imádata, teokratikus és totalitárius vonzalmai stb. Viszont Antigonéval valljuk, hogy a halottakat el kell temetni, s a II. világháborúnak akkor lesz vége, ha a háborús bűnösként meggyilkoltakat kivétel nélkül tisztességgel eltemetik. Rokonaiknak, tisztelőiknek ugyanis joguk van ehhez. Aztán ki-ki kedve és ízlése szerint elzarándokolhat ahhoz a sírhoz, amelyikhez akar. Rehabilitálásukra pedig nincs szükség. Nem bűnösebbek gyilkosaiknál.
Az Új Jobboldal a hagyományoshoz képest pozitívabban viszonyul a felvilágosodáshoz, különösen Voltaire, Holbach, Diderot felvilágosító gondolataihoz. Viszont elzárkózik a Rousseau-féle szentimentális gügyögéstől. És a civilizációnk iránti aggódás miatt egyértelműen szemben állunk az azt ma legjobban fenyegető globalizmussal és judeo-iszlámmal. Az antikvitáshoz való pozitív viszonyulás, az abban való megújulás a múlt század elejétől megfigyelhető nálunk is. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Kerényi Károly, Hamvas Béla, Németh László, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor mind e sorba tartozik. Bartók Bélától Gulyás Pálig pedig egy olyan vonulat is van nálunk, akik a magyar ősmúlt felé fordultak, annak „tiszta forrásából” (Bartók Béla) merítettek.
A magyar kultúrára jellemző, hogy általában szépíróink szolgáltatnak időről időre előremutató gondolatokat. Jelen esetben is így van. Határ Győzőnek az európai civilizáció krízisére vonatkozó nézetei közel állnak az Új Jobboldalhoz, miként Kunszabó Ferencnek a szerves társadalomról írt gondolatai is. S hogy mennyire nem szellemi import az Új Jobboldal, hanem sui generis a legautentikusabb magyar földből is kinövő gondolat, idézzünk néhány sort a mintegy tíz éve elhunyt marosvásárhelyi költő, dráma- és regényíró Székely János posztumusz filozófiai művéből (A valódi világ, 1995.), mely érdemtelenül, bár érthető okokból maradt eddig visszhangtalan: „ – Hegel bámulatra méltó tisztánlátással azt válaszolta, hogy ő a gondolkodás törvényeit alkalmazza a valóságra. (Hát látják kérem, milyen pontosan tudta, milyen óriási, milyen minősíthetetlen gazságot követ el!) –Társadalmi haladás nincsen. A »progresszió« a hatalmi aspiráció fedőneve, semmi egyéb. – Az emancipáció azonos a kultúra felbomlásával. Éppen a kultúra felbomlását nevezzük emancipációnak. – A hatalom az elosztás monopóliuma. – A »nép« tehát sohasem arról dönt, hogy uralkodjanak-e rajta egyáltalán, hanem csak arról, hogy melyik érdekszövetség uralkodjék rajta. – … a demokrácia vagy manipulativ ideológia, vagy illúzió. Az emberi társadalom mindig hierarchikus szerkezetű, szervező elve mindig a (nyílt vagy demokratikusan leplezett) dominanciaharc. – A kommunizmus a kereszténység utolsó (önfelszámoló) eretneksége. – A kapitalizmus éppolyan képmutató és gyalázatos rendszer, mint a kommunizmus. De legalább funkcionál. – Önkritikát gyakorlok. Azt hittem, ezerhatszáz évig tart ez a téboly, mely negyvenöt évig megkeserítette, megrontotta, tönkretette az életemet… A kereszténység (eszmei-világi) uralmához képest ez igazán csekély idő. – (Ceausescu kapcsán) Sohasem gondoltam volna, hogy úgyszólván szemtanúja lehetek egy rituális gyilkosságnak. Az első dinasztiák idején az egyiptomi fáraót megölték, mihelyt életereje csökkent, és új, életerős fáraót instrauáltak. Most is: mihelyt gyengének (megdönthetőnek) bizonyult, rögtön megölték a dominánst. „Szükségből”– persze. Egészen olyan benyomást keltett, mint amikor a bukott vezérkant széttépi a kutyafalka. De azért, gondolom, senki sem képzeli, hogy nem támad újabb vezérkan, akinek – így vagy úgy – meg kell majd hódolni! Az emlőshorda és az emberi társadalom hierarchikus szerkezetű. ” A liberális, baloldali körökben manapság igen népszerű posztmodern gondolkodás dez-illuzionizmusa, kiábrándultsága az ideológiákból, látszólag közel áll az Új Jobboldalhoz. De ez különösen honi képviselőinél nem igaz. Kiábrándultságuk ugyanis csak csalódás, kétségbeesés részükről korábbi balos nézeteik bukása miatt. Ha más nem, aktív politikai működésük továbbra is bizonyítja messiási tudatukat. Elvük az, ha már utópiáik csődöt mondtak, akkor csináljunk minél nagyobb káoszt, hátha kijön belőle valami. A magyarság egykori vezetői ezer évvel ezelőtt feladták a nemzeti öncélúság eszméjét, s univerzális eszme szolgálatába állították. Ellentétben sok tőlünk nyugatra levő keresztény hatalmi központokkal, még lelkiismeretes alattvalóknak is bizonyultak.
Mára kialakult helyzetünk, gondolkodásunk jól bizonyítja e fejlemény tartósságát, mert minden ilyen eszméért, mindig többet áldoztunk, mint amit onnan kaptunk. De a magyarság létezett már a kereszténység előtt is, tehát mind térben, mind időben tágabb fogalom. Antall József állítólag keresztény Magyarországot akart, a maiak liberálisat, az Új Jobb-oldal pedig magyar Magyarországot szeretne, mivel se a kereszténység, se a liberalizmus nem képvisel nemzeti érdeket. Ugyanis mindkettőnek „magasabb szempontjai” vannak. A liberalizmus esetében ez mindenki számára világos. A keresztény valóságot egy-két igen szomorú példával világítjuk meg. A moldvai római katolikus csángóknak 1622 óta nincs magyar nyelvű papjuk. Ennek az az oka, hogy a Vatikán anno úgy döntött, szüksége van az ortodox román tengerben katolikus románokra. Ennek pedig legkézenfekvőbb módja, ha az ottani katolikus magyarok elrománosodnak. A Vatikán célja egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz. E cél érdekében utasítja el a magyarországi klérus is a papok küldését. Jellemző, hogy az amúgy tiszteletre méltó Márton Áron erdélyi püspök is „magasabb szempontokra” hivatkozva tagadta meg a segítséget a csángóktól. De érdekes módon a többi történelmi egyház (evangélikus, református, unitárius) se kívánja betölteni a kínálkozó űrt. És a szintén igen tiszteletreméltó Mindszenty bíboros is „magasabb szempon-tok” miatt volt kénytelen emigrálni. Útjában volt a vatikáni boszorkánykonyha érdekeinek. Pedig magyar szempontból az lett volna jó, ha a követségen marad, állandó emlékeztetőül a magyarság helyzetére. Vagyis aki keresztény vagy liberális stb. Magyarországot akar, az a nemzetet idegen érdekeknek kívánja alárendelni. Az Új Jobboldal nem ismer el mást, csak nemzeti érdeket, s a nemzetek feletti Európa helyett nemzetek Európájában gondolkodik. Az „emberiség”, az „igazság” és egyéb „megfontolások” nem mások, mint hatalmi érdekek szolgálatába állított hazugságok. Nincs emberiség, csak konkrét ember, valamilyen nemzetűnek, fajtájúnak stb. születik mindenki. Igazság is csak helyhez, időhöz stb. kötve létezik. Vagyis az Új Jobboldal szerint vissza a nemzeti öncélúsághoz, vissza a gyökerekhez! Mást úgyse tehetünk, ha életben akarunk maradni.
Értelmiségi cenzus a megoldás. Akárki, aki nem tudja, ki a köztársasági elnök, hány párt ül a parlamentben és kik a vezetőik, illetve nem végzett el nyolc elemit, nincs helye a közügyekben.
“Akárki, aki nem tudja, ki a köztársasági elnök, hány párt ül a parlamentben és kik a vezetőik, illetve nem végzett el nyolc elemit, nincs helye a közügyekben.”
Teljesen jogos. De akkor:
Akárki, aki nem tudja, hogy kell szántani-vetni, nem kap kenyeret.
(én se kapnék…)
Egy kiélezett tanpéldában bunkókám, az eccerű ember, de nem igazán mai fiatal eccerű, hanem egy sokat látottabb fajta, legyintve tudomásul veszi, hogy nem szavazhat az úri huncutságokról és megy mondjuk megfejni a tehenet. Tojásfejűkém pedig korgó gyomorral megy szavazógombot nyomogatni, mjg fel nem fordul…
A való világban nem így megy, mára már a tömeg nagy része is egyre kevésbé végez bármi praktikusat és egyre kevésbé ért ilyenekhez. (de rég vágtam és pucoltam csirkét…).
De kinek a bűne a tömeg elzüllése? A tömeg, ha nem a csőcseléket, az alvilágot értjük rajta, hanem azokat, akikből a legtöbb van, hagyományosan, történelmileg mindig felfelé igazodott, a felette állók példáját igyekezett követni. Modern korunk lealjasító “tömegkultúrája”, amely az alvilági, börtön- stb. szubkultúrákat tette meg követendő példának divatban, zenében, bármiben, tipikusan nem a tömegízlés terméke, ezt nem alulról követelték ki, ezt szűk elitcsoportok intézték így felforgató ideológiák és rövidtávú haszon alapján.
A felforgató ideológiák pedig nem egyszerű népfiak fejében születtek, nem is értek rá régen ilyenre a sok meló mellett, ez unatkozó elitgyerekek szellemi terméke.
A cenzus ezért nem oda céloz, ahonnan a baj jön. Ettől még nem mondom, hogy a jelen, formálisan népképviseleti rendszer jó lenne, sőt.
A hosszú szöveget még csak most fogom elolvasni…
A brüsszeli bürokratákat épp arról ismerjük, hogy fejből fújják az összes idióta adatot arról, hogy melyik vacak bizottságuknak ki az elnöke, stb, melyik paradicsomgömbölyjtő rendeletüknek mi a száma, melyik Európai Egyesült Állatok felé mutató egyezmény mikor lépett életbe, de ettől még nem ők a felelős döntéshozó és előkészítő mintaképei.
Kicsit furcsa logikai bukfenc egy, az utópikus ideológiákat elvető világnézet követőjétől, hogy a közéletben való részvétel jogát olyan iskolai végzettséghez kötné, amelyet csakis a ma uralkodó utópikus ideológiák agyakba mosására szolgáló iskolákban lehet megszerezni.
A cenzus csak leszűkjti a létszámot, automatikusan a szűkített szavazótáboron belül lennének felkészült, felelős és azon a csoporton belül felkészületlen csőcseléknek minősülő egyének. Mond valamit a “Kortestanya” c. festmény?
A történelem nem is osztályharcok története, de nem is kizárólag ideológiai kűzdelmeké, a civilizáció története erőforrásokról, azok feléléséről is szól. Ennyiből nincs örök körforgás, már Platon is megörökjtette az ókori Hellász szörnyű természetpusztulását. Az iraki sivatagból sose lesz már “Termékeny Félhold”. Ha ezt kihagyja az Új Jobboldal a számjtásból, nem látja a legfontosabbat.
Két külön dologról beszélsz. Attól még, hogy én nem tudok szántan, vetni, még nem jelenti azt, hogy ne szavazhatnék. Ennyi erővel a paraszt se olvasson újságot, mert én viszont azt tudok. Tévedés a kettőt összehasonlítani. Vannak dolgok, amit mindenkinek tudnia kell. Nem a brüsszeli bizottságok elnökségének kell tudnia a nevét, hanem hogy melyik párt van benne az Európai Néppártban. Ha valaki nem tudja, hogy ki a kormányfő, akkor nem mehet szavazni. Miért is mehetne? Közügyi kérdésekben alapfokon legyen tisztában minden szavazatra jogosult, úgy ahogy a szorzótáblával, vagy az ABC-vel. Ha nincs, megbukik, jövőre próbálkozhat újra. Ha pedig nem ért hozzá, ne csinálja.
Nem tudom, miért gondolod, hogy a műveltségi cenzus bevezetése utópisztikus volna. Utópisztikus dolog a liberális demokrácia, látszik is, hogy nem működik, lévén abból adódik, hogy a szabadságot összekeveri a szabadossággal. Az oktatás átalakítása és a művelődés prioritásának elősegítése természetesen praktikusan következik - és eképpen meg is előzi - a cenzusi elképzeléseket. Ahogy sejtem, te viszont abból indulsz ki, hogy “úgyis”, megy “úgyse”. Vagyis van egy szűk asztaltársaság, akik a világot sakktábláról irányítják, velük pedig harcba szállni érdemtelen. Ezen elképzelés mentén viszont a vitának sincs értelme. Ha nem így gondolod, úgy mea culpa.
A cenzus természetesen leszűkíti a választásra jogosultak számát, de miért is engednénk választani olyanokat, akik saját életükről nem tudnak felelősen dönteni, nemhogy egy ország sorsáról? Inkább döntsön kevesebb okos, mint sok hülye, nekem ez az álláspontom.
A tömeg lealjasodása megint egy másik dolog, ami bár átfedi a szavazati kérdést, más úton megoldandó. A jelenségért egyértelműen a kereskedelmi média az elsődleges felelős. Ennek megoldására kell egy új és szigorú médiatörvény, ami a kereskedelmi csatornákat kötelezi a társadalomromboló műsorok megszüntetésére, vagy éjszakába való űzésére. A nappali programok pedig tartalmasak, értékesek és ismeretterjesztőek legyenek (hozzáteszem, nem az éjjel-nappali Fellini vetítésekre és NGC produkciók vetítésére gondolok). Ennek átfogó, a kultúrát általában is érintő kidolgozásával pedig meg is oldjuk az általad említett prolisodási problémát.
Az Új Jobboldallal kapcsolatos megjegyzésedhez: A történelem ciklikusan ismétlődő, nem pedig lineáris, mint ahogy azt egyébként hiszi a kommunizmus, vagy a kereszténység, iszlám, liberalizmus stb. Az erőforrások felélése pedig éppen ezen gondolkodásmódnak köszönhető, nem gondolkodva azon, hogy előttünk van egy rakás újabb generáció (ennek igazolása végett idézek egy hétköznapi közhelyet “egyszer élünk”, vagyis ezen elv mentén miért is gondoljak másra.)
EZ PEDIG AZ EZREDIK (1000.) HOZZÁSZÓLÁS A HONLAPON
Kedves Dániel, én szorgalmasan elolvastam a te cikkedet, javaslom, olvasd el te is a Nyugati Civilizáció Rövid Történetét. Egy rövid, összecsapott művecske, de nem is rossz.
Amit te hangoztatsz, annak a lényege a kiválasztottságtudat. Csak mi kevesen vagyunk képesek nagy dolgok véghezvitelére, a közéletben való részvételre, az aljanépséget ettől távol kell tartanunk. Nem emlékeztet téged ez az egyik általad elvetett kulturális közeg alapeszméjére, amelytől egyébként nyilván nem laptalanul eredezteted az utópisztikus haladáseszmét és társait? Nekem büdös minden “választott nép” gondolat.
Bocs, hogy belerondítok a blogodba, vagy mibe, ha gond, abbahagyom…
Nincs ebben semmi “választott nép” gondolat. Egyszerűen intelligensebb vagyok Fekete Pákónál. Mégis én ülök itthon forint nélkül, Pákó meg milliomosként valami luxuslakásban. Nem irigység ez, egyszerűen (ments isten, hogy Pákó legyek) csak az igazságérzetemet bántja és értetlenül állok a dolog előtt “miérttel” a zsebemben. Ugyanis megfordult a világ és nem az “erősebb”, intelligensebb egyed kerül tovább, hanem a gyenge, hülye és egyébként életképtelen. A társadalmi kiválasztódás az, ami a liberalizmusnak és a kommunizmus (nem mellesleg a kereszténység) egalizmusának köszönhetően eltűnt, illetve megfordult, ellenére annak, hogy ez teljesen természetellenes. Márpedig a természeti törvények a mai napig élnek, léteznek, s mivel nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róluk, itt tartunk, egy egyenlősködő és abszurd világban, s nem értjük, mi történik.
Abból indulok ki, hogy nem vagyunk egyenlőek és nem is voltunk soha azok. Mint mindenhol az életben, vannak dominánsabbak. Emberi mivoltunk és magasabb intellektusunk viszont arra kötelez, hogy mindezzel ne éljünk vissza, hiszen ezzel semmivel nem lennénk többek a náciknál, vagy a kommunistáknál. Azonban ahogy én nem vagyok egyenlő egy földművessel (és vica versa), úgy én sem vagyok egyenlő Papp Lajos szívsebésszel. Viszont ha a parasztot lenézem, elnyomom, stb, akkor én nem eszem, és ha nem eszem, nem tudok cikket írni Papp Lajos cselekedeteiről. Mindenkinek tudnia kell, hol a helye. Ez persze nem jelenti a társadalmi mobilitás elvetését, sőt. Egy paraszt is feljuthat a szívsebés-professzor szintjére, ha azt kiérdemli.
A látszat és a kegyetlenségnek tűnő szavak ellenére nem az. A természeti törvényeknek és a természetes társadalmi struktúrák felelevenítéséről beszélek, amibe bőven belefér akár a humanizmus is. Nem vagyok Tajgetosz-párti, “öljük meg a gyengéket”, “az együttérzés a gyengeség jele” típusú állat, sőt, éppen ellenkezőleg, de nem is akarok valakit előnyben részesíteni azért, mert “más”. Ne akarjunk olyan dolgokat magunkra és másokra erőltetni, amik természetellenes.
Pákó megszületett valahol egy afrikai országban és egyfajta karriert csinált egy távoli , nagyon más kultúrájú országban. A nyelvet tűrhetően megtanulta. Vacak áruja van, de van erre (is) kereslet e távoli országban. Ő már bizonyította, hogy tud alkalmazkodni, sikeres lenni. Menj el te az ő országába és mutass fel valamit. Ha sikerül, akkor mondd, hogy intelligensebb vagy tőle. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy nagyra becsülném azt a “kultúrát”, aminek egyik “sztárja” lett. De a társadalmi kiválogatódásban eddig Pákó messze nem szerepel rosszul.
Mellesleg a te örök (”örök”) körforgásodnak épp az az egyik lényeges velejárója, hogy egész civilizációk, vagy legalább uralkodó elitek kényelmesednek bele a jólétbe, hatalomba, és rendszeresen átveszik felettük, helyettük a hatalmat vagy külső barbárok, vagy belső lenézett, elnyomott aljanépségek. Ezért van a feltűnő körforgás. Tehát a felsőbbrendűségükre büszkéket az általuk a közélettől távoltartandónak véltek győzik le. “Pákók”.
“Pákó megszületett valahol egy afrikai országban és egyfajta karriert csinált egy távoli , nagyon más kultúrájú országban. A nyelvet tűrhetően megtanulta. Vacak áruja van, de van erre (is) kereslet e távoli országban. Ő már bizonyította, hogy tud alkalmazkodni, sikeres lenni.”
Nos, ezen mondatod után, azt hiszem nincs tovább miről beszélnem veled, eddig is feleslegesen koptattam a klaviatúrát… au revoir!
Hát én inkább az adócenzusnak vagyok a híve mint az értelmiségi cenzusnak, bár szerintem lehetne kombinálni, esetleg bevenni a pakliba még a fegyveres erőket, hogy azoknak legyen választójoga akik “fizetik, védik és értenek” a rendszerhez.
Amúgy tényleg valaki azt gondolja, hogy a Libás fizet adót? Szerintem a vagyonának 99% valaki másra van írva és kint van Cipruson vagy más adóparadicsomban. Na meg aztán úgy se mászkál olyan sok milliárdos az országban, hogy egy tömeget alkosson. Aki finanszírozza a rendszert az a középosztály, akin a rendszer segít azok a nyuggerek, “segélyesek” meg a “kiválasztottak”, sajnos Magyarországon ezek vannak relatív többségben, 3 millió nyugger, 842 ezer rokkantnyugdíjas, csak ez kétszer annyi mint a Jobbik szavazóbázisa az EP választásokon. Szerintem, ha megnéznénk, hogy kire adják a voksukat a cigók meg a nyuggerek, akkor többségében az MSZP jönne ki.
Teljesen egyetértek, valóban az szavazzon, aki adózik. Ez is legyen feltétel, ahogy a műveltség is, aminek egyik feltétele a nyolc általános és egy nagyon rövid tesztkérdés alapvető közéleti-politikai kérdésekről.
Hát ja, még az első háború előtt voltak választási cenzusok, később aztán kiterjesztették a választójogot. Minél nagyobb a tömeg, annál nagyobb a tömegpártok támogatottsága.
Churchill egyszer azt mondta, hogy a demokrácia a legrosszabb rendszer, kivéve az összes többit, amit már eddig kipróbáltunk. Én viszont azt mondom, hogy a demokrácia elleni legjobb érveket az egyszerű/átlagos választópolgárral való beszélgetés nyújtja. Tessék, lássék! Mit gondol egy egyszerű ember a költségvetésről? Az iskolaügyről, a nyugdíjrendszerről … stb. Na és ezek kezében van hatalom …
“Na és ezek kezében van hatalom …”
Az egyszerű emberek kezében??? A hatalom???
Igen, az ő kezükben. “MINDEN NEMZETNEK OLYAN KORMÁNYA VAN, MINŐT ÉRDEMEL./ HA VALAMI OKNÁL FOGVA OSTOBA, VAGY KOMISZ EMBEREK ÜLNEK EGY BÖLCS ÉS BECSÜLETES NÉP NYAKÁRA, / AKKOR A NÉP AZOKAT A SILÁNY FICKÓKAT MINÉL HAMARABB A POKOL FENEKÉRE KÜLDI./ DE, HA EGY HITVÁNY KORMÁNY HUZAMOSAN MEGMARAD A HELYÉN, AKKOR BIZONYOS, HOGY A NEMZETBEN VAN A HIBA./ AKKOR AZ A NEMZET ALJAS VAGY MŰVELETLEN.”
Sárközy most fenyegette a cseheket a lisszaboni szerződés ügyében. Nem a cseh és nem a francia tudatlan, adót nem fizető bunkók próbálnak európai nemzeteket belekényszeríteni egy szuperállam-falanszterbe. A cenzus se a Sárközyktől, se a Bilderbergesektől, se más főszarháziktól nem venné el a szavazati jogot, de nem is szavazataik által manipulálnak. Ez a szavazósdi egy felszín aminek semmi gyakorlati jelentősége nincs. Egy török szultánnak is figyelembe kellett vennie a nép hangulatát, hiába nem volt senkinek szavazójoga.
Hát, most azért megkérdőjelezném, hogy mi köze volt a “török” népnek a török szultánoz mondjuk a 16. vagy 17. században, és mennyire kellett figyelembe vennie a nép hangulatát (inkább a népek hangulatát, mert azért az Oszmán Birodalomban volt belőlük több is ….), de ezt most hagyjuk.
Nézd, az EU vezetősége töketlen, csak azért tud valamit valakire rákényszeríteni, mert az még töketlenebb. Most mi lesz ha elfogadják a Liszaboni szerződést? Világvége? Ló….rt - amíg az EU-nak nincs olyan hatalma, hogy ki tudja kényszeríteni az akaratát, addig csak arra számíthat, hogy a tagállamok egyszerűen lusták és kényelmesek, majd ha tényleg valami konkrétumról le fog kelleni mondani, akkor fogunk majd látni szerződésszegéseket …
A jog, csak arra szolgál, hogy egy bizonyos status quo-t, egy közmegállapodást szentesítsen, ha nem áll mögötte valamiféle erő, akkor nem ér semmit. Ugyanez vonatkozik a (béke)szerződésekre is - amíg valamiféle politikai/katonai/gazdasági erő áll mögöttük, addig be is lesznek tartva, fordított esetben az ellenkezője igaz.
Ágoston Dániel, már rég akartam kérdezni, de most hogy céloztál Holbach “felvilágosító gondolataira”- szóval ez az úr mennyire nagy hatással volt/van Rád?
HK! Összetett kérdés, mert sok esetben egyetértek vele, de rengeteg esetben nem, így a materializmusában sem, lévén én magam a tradicionalista iskola híve vagyok. Hozzáteszem, a “hagyományos” jobboldalhoz képest pozitívabban viszonyulok a felvilágosodáshoz, különösen Voltaire, Holbach, Diderot felvilágosító gondolataihoz. Viszont elzárkózom a Rousseau-féle szentimentális gügyögéstől. Nem feltétlenül értek egyet a Holbach báró féle haszonelvűségének gondolatiságával sem, bár annak egy bizonyos fokával igen (így az általa leírt a közjó szeretetétével igen), de én az öröm maximalizálását illetően epikureista vagyok. Holbachot érdemes olvasni, rám hatással volt pl. a kereszténységet illetően, és a tudományos megközelítéseket preferáló gondolatiságával, de mint már említettem, tradicionalista lévén, nem feltétlenül értek egyet minden gondolatával, de legalább ennyivel igen.