A neonácik mellett, de nem velük…

Fölfelé és lefelé, ide, meg oda bugyborékol a honi politikai és közéleti reterát a Rudolf Hess iránti szimpátiatüntetés miatt annak ellenére, hogy semmit sem tud róla senki.

Függetlenül attól, kinek mi a véleménye a nemzetiszocializmusról, történelmi tény, hogy Rudolf Hess semmilyen bűnt nem követett el.

Rudolf Hess, a második világháború alatt szerepet játszó politikusok közül az egyik legkülönösebb és legérdekesebb egyéniség. Munkássága során egyik legfontosabb feladatának tartotta, a tartós megértés elősegítését és létrejöttét a német, illetve az angol nép között. A háború kitörése Hess-t komolyan megrázta, politikai pályafutása során mindvégig igyekezett kivédeni, illetve konszolidálni a kialakult kritikus helyzetet. Ezt bizonyítandó Portugáliában és Svédországban működő tisztviselőkön keresztül titkos erőfeszítésekbe kezdett, hogy béketárgyalás kezdődjék Németország és Anglia között, ám a békeajánlatot Churchill nem fogadta el, amit Hess utoljára 1940 júniusában, Franciaország legyőzése után tett, pedig Hitler 1940 májusában azért állíttatta le a páncélos előrenyomulást Dunkerque-nél, és nem mért légi csapást a távozni készülő angol expedíciós hadseregre, hogy elősegítse Angliával a kompromisszumos békét.

Ugyanakkor megjegyezendő, hogy Churchill kormányának több tagja egyezkedni akart Hitlerrel. Látván a helyzetet, a megrémült Roosevelt kanadai segítséget kért, hogy megállítsa az angolok titkos megegyezési kísérletét. Churchill pedig kíméletlen és (finoman szólva) úriemberhez méltatlan eszközökhöz folyamodott annak érdekében, hogy megakadályozza az R. A. Butler által előkészített megbékélést.

Két nappal azután, hogy Churchill kijelentette: „sosem fogjuk megadni magunkat”, Lord Halifax Svédországon keresztül jelezte Berlinnek, hogy Anglia rövidesen békeajánlatot tesz, amit a windsori herceg is támogatott.

Hess 1941. május 10-én egy Messerschmitt 110-en Skóciába repült, és miután ejtőernyővel földet ért, és néhány héten keresztül tárgyalásokat folytatott vezető angol politikusokkal, Churchill utasítására (angoloktól nem meglepő módon), mint „háborús bűnöst” börtönbe vetették, a nürnbergi koncepciós kirakatperben pedig életfogytiglani börtönre ítélte a „Nemzetközi Katonai Törvényszék” (ami valójában nem volt egyéb, mint a győztesek leszámoló testülete). Végül Hess-t (feltehetőleg) a brit titkosszolgálat ölte meg a spandaui börtönben 1987-ben, ugyanis Gorbacsov a nyitás jegyében gesztusként szabadon akarta engedni őt, mihelyst a szovjetekre kerül a sor az őrségben (a győztesek ugyanis végig vetésforgó szerint adták az őrséget Spandauban, ahol Hess volt az egyetlen fogoly 1966 óta.). A britek ezt nem hagyhatták, mert kiderült volna, hogy ki akart békét 1941-ben, és ki borította lángba Európát.

Félreértés ne essék, nem mosdatni akarom a náci Németországot, még a végén én is megkapnám e jelzőt (hűha!), pusztán történelmi tényeket szerettem volna letisztázni annak érdekében, hogy a népség is tudja, kiről, miről is van szó.

Szóval ennek az embernek a tiszteletére kíván szombaton emlékezni feltehetőleg néhány száz neonáci. A rendezvény bejelentéséről szóló, az azt tudomásul vevő kérelmet a rendőrség immár a tizedik alkalommal utasította el. Túl azon, hogy a fenti történelmi kiselőadás tükrében semmi közünk nincs Rudolf Hess-hez, ráadásul az egész felvonulás egy abszurd paradoxon, van itt valami, ami miatt a dolog mégiscsak sántít! A „problémát” pedig úgy hívják: Szólásszabadság. Eme alkotmányos jogot az úgynevezett rendszerváltás reggelén szögezte ki a templom ajtajára a demokratikus ellenzék a néppel karöltve, mint jogos, szent és sérthetetlen alapjogot. Ezzel együtt leszögezésre került az is, hogy Magyarországon többé nem lesz sem nemzetiszocializmus, sem kommunizmus. Stimmel. Ne is legyen!

De ameddig kommunista körök állami segítséggel és rendőri védelem alatt éltethetik tömeggyilkos „hőseiket”, amíg hatalmas fesztiválokat szervezhetnek a mellükön vörös csillaggal, addig nem mehetünk el szó nélkül a kettős mérce, a hipokrízis állami szintre emelése mellett.

Mert, mint ismeretes egy hónappal, ezelőtt Zánkán az MSZP ifjúsági tagozata vendégül látta a világ szocialista ifjúságának színe-javát. S e könnyfakasztóan meghitt és összetartó vörös mulatságon bizony tiszteletüket tették a kommunista fiatalok is. A politikailag hiperkorrekt német, meg francia szocik mellett csodásan megfértek Hugo Chavez és az Eudardo Rózsa-Florest kivégeztető Evo Morales rezsimjének ifjú hívei, épp úgy, mint az “afrikai szocializmus” tömeggyilkos kisdiktátorainak ifjú gárdistái. Pólóikon pedig együtt mosolygott Marx, Lenin, Castro, Mao, és Sztálin is. E néhány derék legyén szép tevékenysége nem igényel többet százmillió áldozatot, de büszke viselőiket ez láthatóan nem nagyon zavarta.

Ahogyan politikusainkat, és hivatásos megmondóembereinket sem. A zánkai nemzetközi bolsevik meeting-et ordító csend övezte. Érdekes módon még az úgynevezett jobboldal sem eresztette ki a hangját, mint most. Nem hallhattuk tőlük, hogy “miért kell ezt, és miért épp nálunk, és miért nem tesz valamit a kormány…”

Következésképpen: Vagy mind a kettőt, nácit és kommunistát tessék egyformán üldözni, vagy tessék békén hagyni mindenkit. Olyan nincs, hogy ennek lehet, annak meg nem lehet.

Felhasznált forrás:
http://barikad.hu/node/34293
http://hu.metapedia.org/wiki/Rudolf_Hess