A Kuruc.info és az ő humorérzéke
Talán nem túlzó, ha azt állítom; a Kuruc.info szerkesztőségének annyi a humorérzéke, mint egy hámozott narancsnak. Tipikus példái annak az injekciós marharépa bandának, amelyik semmiféle önkritikát nem képes gyakorolni, viszont másokon módfelett jól szórakozik. Tüntetéseken ezek általában 60-70 éves kivénhedt horthysták, így talán még elkeserítőbb a helyzet kurucékra nézve.
Ha azt mondom, hogy – példának okáért – az általuk oly’ vehemensen védett kereszténységnél kevés nagyobb marhaság született e földön – amely nem mellesleg effektíve kommunisztikus ideológiákat hordoz magában, amire egyébként a középkorban egy vallási diktatúra épült -, akkor valószínűleg hápogva hüledeznek a félsötét szobáikban mohásodó székükben, azon gondolkodva, hogy melyik zsidó állhat a dolgok mögött. Egyik sem és tájékoztatásul közlöm én sem vagyok az, viszont amit fentebb állítok az tény, nem is beszélve arról, hogy a kereszténység zsidó gyökerű, tehát újfent egy olyan érv, ami azt bizonyítja, hogy a korlátlanul magyar portál egy héber reprodukciót védelmez hangosan. Bezzeg, ha akármelyik másik kultúrát venném hasonlóképpen a számra, akkor rendkívül jól mulatnának. Ilyen az igazi, tapló, minden homort nélkülöző paraszt.
Megjelent a Barikád.hu oldalon egy írás, ami kurucék szerint magyarellenes és magyargyűlölő. Elárulná nekem bármelyik kokaintól lúgozott agyú kretén, hogy mi az anti-magyar a tárgyalt cikkben (tévedés, e mondatnak nagyon is van értelme)? Elárulom: Semmi! Hány angol háborodhatna fel azon, amit a Monthy Pyton stábja elkövetett a Gyalog Galoppban, mégsem hallja senki Nick Griffin-t azon puffogni, hogy mennyire anti-brit John Cleese, vagy Terry Gilliam.
De nekünk csak ez jutott. Egy semmit nem érő szennylap, ami silány minősége, színvonaltalansága, némi pofátlan tabudöntögetése – ami csupán elszórtan tartalmaz használható gondolatokat – és végtelen primitivitásának köszönheti azt, hogy a legolvasottabb internetes portálok egyike a magyarok közül. Hogy ki és mi áll mögötte azt sokan tudják, kevesen pedig nem, és ez éppen elég ahhoz, hogy levonhassuk azon következtetéseinekt, hogy M. Balázs és társai miért is borzolják eképpen a magyar közéletet, miért képtelen elkapni őket az NBH, vagy a MOSZAD, netán a feltámadott KGB és miért fűződik érdeke a szoc-lib hatalomnak ahhoz, hogy ők fékevesztett elmebetegek módjára rohangáljanak föl, s alá a világhálón, minden alapot megadva arra, hogy a valóban nemzeti és valóban radikális tábort egyszerűen lenácizzák. Tudom, holnap már én leszek a Gusztos Péter fartúró ügynöke, de kérdem én és mindenki válaszoljon őszintén a kérdésemre: Van épeszű ember ezen kerekded sárgolyón, aki bármi hitelességet is ad a Kuruc.info-nak? Na, ugye… Épp ezért talán még dicséretként is felfoghatom, ha megkapom ezt a titulust. Javaslom, hogy ne is olvassa éppen ezért önjelölt kurucainkat senki és tartsuk észben, hogy mennyire tökmindegy, mit is írnak e fentebb emlegetett adjon provocateur-ök, de közben tegyük fel a kérdést: miért is utálják őket egyre többen és egyre jobban? Ja, persze! mindenki zsidóbérenc lett.
Nos, innentől kezdve pedig nincs értelme azon vitatkozni, hogy milyen cikket is írt a Barikád.hu.
Olvassa el mindenki a TOP 10 – Nemzeti vállalkozásokat, amelyek még nem valósultak meg és vígadjon azon, hogy nincs még hazánkban McTáltos, Árpád Pláza, Vagy Pannon Puma GSM, annak pedig külön örvendjünk, hogy a Kuruc.info nem humorportál lett…