A kommunizmus gyermekbetegsége

A legtöbben ma már úgy gondolják, hogy Vlagyimir Iljics Uljanov – ismertebb nevén V. I. Lenin – nem sokkal volt több, mint agresszív „értelmiségi terrorista”, kiváló szervező, a Nyugat titkos ügynöke, akit az orosz cári rendszer megbuktatásával bíztak meg (kik is?), s aki ezt végre is hajtotta, létrehozva a Gonosz birodalmát, a Szovjetuniót. Majd meghalt a Krupszkajától szerzett vérbajban, de az is lehet, hogy koholt pártutasításra Sztálin mérgeztette meg: amikor már nem viselte el a nagybeteg agyhúgyköves dirigálását, puccsot szervezett ellene. Nos, meg fogom mutatni, hogy Lenin ennél sokkal több volt.

Sokkal több… Ideológiai síkon szinte prófétának tekinthető.

Lássuk hát művein keresztül – egy kicsit másképp!

Lenin a filozófiai füzeteiben írt egy tanulmányt, Materializmus és empiriokriticizmus címmel. Igen, ez az a kimondhatatlan című mű, melyben a szubjektív idealistákkal vitatkozik, akik szerint az anyag nem is létezik, csupán az ember érzeteiben, érzékszervei által. Leninnek mai szemmel is tökéletesen igaza van, hiszen saját szemünkkel láthatjuk, tapintásunkkal érezhetjük, sőt mi több, a tudományos ismereteink alapján is megbizonyosodhatunk felőle, hogy az anyag létezik. Bár… azért vannak intő jelek. Mert mintha például az arany és egyéb nemesfémek fokozatosan eltűnnének, s így vagyunk például a drágakövekkel is – közvetlen és átvitt értelemben egyaránt. De általánosságban is nő a hiány, ugyanis a használható, értékes élelmiszerek, gyógyszerek stb. is mintha szintén eltűnőfélben lennének, illetve ha kaphatók is, többszörös áron. Észrevétlenül mindent ellep és „pótol” az amerikai vagy japán licenccel gyártott távol-keleti bóvli. A tucat és a kacat technikai civilizációját, kapitalizmusát építjük. Emellett azt is tapasztalhatjuk, hogy minden eltűnik, ami mozdítható. Lopnak mindenütt minden szinten – egyre inkább a fejétől bűzlik a hal –, fáradhatatlanul és következmények nélkül. Ám leginkább a pénzek tűnnek el, elsősorban az államiak. Egyesek bőröndszám hordták el a beszédhibás „fedett magyar Démoszthenész” bankjából a pénzt, s a pénztárosokat büntették. Mások még nagyobb tétekben játszanak – a bankjegykibocsátás korlátozása és a pénzforgalom ellenőrzése érdekében kitalálták a bankszámlapénzt, vagyis személytelen utasításokra írogatnak ide-oda milliárdokat, bármiféle tényleges fedezet nélkül. Minden szinten. Ám az egyszerű polgárok soványka filléreit is buzgón nyilvántartják, ezekre ma is maradéktalanul érvényes az „anyagmegmaradás” klasszikus törvénye. A fillérek sorsa tételesen nyomon követhető, mindaddig, amíg minden el nem tűnik a bankok, a multik vagy az állam relativisztikus bendőjében…

Társadalmi tulajdon, hitelek, adó, életszínvonal, minden…

Sej, Iljics, sajnos kezdünk szubjektív idealistává válni! A pénzünk már papíron, sőt, laptopon sem létezik! S hamarosan majd csipet is ültetnek a bőrünk alá, mint kétlábú, kivert kutyáknak, mely egyszerre lesz „törzskönyv”, illetve „bankszámla”.

Lenin 1915-ben írta Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka című művét. Ma, immár közel 100 év távlatából, azt kell mondanunk: látnok volt. A világkereskedelmet és a világpolitikát szupranacionális monopóliumok és bankhálózatok uralják; hatalmukat ma még jobban nyögik a sarokba szorult, ezer sebből vérző (költségvetésű) nemzetállamok, mint a kapitalizmus hajnalán a felvilágosult, ám a bankároknak végletekig eladósodott európai dinasztiák. Az USA, mely dollárjával és spekulációjával a mai világpénzrendszer fenntartója, s „Fed”-ezetlen pénzével az egész világgazdaságot, a pénzforgalmat, a tőzsdét irányítja-manipulálja, jogot formál a világ legfontosabb energiahordozójának, a kőolajnak kizárólagos birtoklására, és törzsi háború ürügyén meg is hódítja a legnagyobb nyersolajlelőhelyeket. A világpénzfunkció és az erre alapozott hitel- és bankmonopólium működtetése révén uralja a világ pénzügyi rendszerét, ami mindenekelőtt lehetővé teszi, hogy óriási extraprofitot realizáljon minden nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi tranzakcióból, s emellett mélyen áron alul szerezhesse be önnön szükségleteinek „Fed”-ezésére a nagyvilág legértékesebb kincseit, erőforrásait, beruházási javait, technológiáit, agyvelőit és fogyasztási cikkeit. Kiteljesedő világuralmát tehát a legerősebb pillérekre építi: a dollárra (a világpénzre), a kereskedelmi és pénzügyi extraprofitra, a politikai befolyásra, a tudás- és technológiafölényére, de legfőképpen a fegyverekre, a haderő monopóliumára, a folyamatos háborús fenyegetésre, amit sajátos módon a terrorizmus elleni védekezési reflexként „átértelmezve” leplez.

Lenin előre látta a világimperializmust.

Kína sem tehet mást, mint betársul.

Lenin 1917-ben, a „Nagy Október” évében írta az Állam és forradalom című filozófiai értékű művét, melyet manapság nem sűrűn idéznek egyik oldalról sem. Nem véletlenül! Ebben ugyanis megjósolta az állam elhalását, mely tétel korábban is, most is rendkívül kínos minden pszeudo- vagy kriptokommunista filozófus és államférfi számára. Még hogy az állam, annyi tehetségtelen, ám hatalom- és pénzsóvár technokrata egyetlen egzisztenciális mentsvára, csak úgy elhaljon? Filozófiai és reálpolitikai nonszensz! Az állam az emberi civilizáció korai, nélkülözhetetlen „találmánya”, ergo az elhalásáról értekezni nem más, mint gátlástalan anarchizmus. Hiába „papolnak” a liberálisok reggel, este meg éjjel a kisebb, korlátozott hatáskörű államról; a legújabb balliberális koalíció 2006-ban minden korábbi propagandájával, érveivel és gyakorlati intézkedéseivel szöges ellentétben, hozzálátott az állam növeléséhez, az állami újraelosztás (az adók) fokozásához, az államtitkárok szaporításához, a tanulmánygyártás fellendítéséhez. Ámde amikor kétévi újabb ámokfutás után rádöbbentek, képtelenség egyszerre növelni az állami vízfej nagyságát, közben eleget tenni a maastrichti követelményeknek, majd még növelni a hitelfelvételt (az eladósodást) és a nemzeti teljesítményt (a GDP-t) is – hogy a békés lobbizásnak beállított intézményes lopás (ami a végső cél) mozgástere, eredményessége is még tovább növekedhessék –, nos, akkor rádöbbentek, létezik egy olyan megoldás, mely üdvözítő, „kompatibilis”, ez pedig a lenini út. Konkrétan: az állam megcsonkítása. Végső szorultságukban kitalálták, hogy nem az állam haszontalan tevékenységeit kell felszámolni, hanem a hasznosakat. Példának okáért, nem az utántöltős Gripenek beszerzését kell elhalasztani, hanem az ingyenes állami egészségügyet kell meghalasztani, hadd támadjon a védtelen népre például a peloponnészoszi influenza, a Grippe, hiszen ha a kórokozók győznek, majdcsak lecsökken az indokolatlan orvos-beteg találkozások gyakorisága. Lenin e szebb jövőt akként látta beteljesedni, hogy időrendben mindig az állam azon funkciói fognak előbb megszűnni, melyeket a proletárdiktatúra megfelelő szervei – a kommunizmus adott fejlettségi fokán – feleslegesnek ítélnek. Újmagyarra lefordítva: néhány tucat „panelproli” úgy döntött, hogy az állami egészségügy felesleges funkció.

Lenin tételének igazságát elsőként rajtunk próbálják ki.

Megszüntetik a magyar nemzetállamot.

Baloldaliság, mint a kommunizmus gyermekbetegsége című tanulmányát a nagy Iljics 1920-ban követte el. Meglátása maximálisan beteljesedett: a kommunisták mára maradéktalanul kinőtték ezt a veszélyes fertőző gyermekbetegséget. A felnőtt kommunisták már kivétel nélkül immúnisak rá; véletlenül sem kapják el, nem is szenved benne egy sem. Pártjuk nevéből először a „munkás” jelzőt hagyták el, majd minden mást is, ami az alkotó munkával kapcsolatos. Ma a felnőtt kommunistát arról ismered meg, hogy mindent tönkretesz, elpusztít, szétver, dezorganizál maga körül, csak arra vigyáz, hogy előbb mindent, ami használható vagy értékes, magáévá tegyen. Kedvenc előfordulási (vadász)területe az állami hivatalok és azok háttérintézményei, tanulmány- és pályázatíró, valamint -elbíráló közvetítő cégek, szocialista párt- és önkormányzati lobbik, ellopott állami vállalatok, bankok, szociális fontoskodó fantomcégek, off-shore cégek és a Kajmán-szigetek.

A baloldaliság a jobboldal „gyermekbetegsége” lett.

Lenin legkorábbi, vaskosan gyakorlati jelentőségű műve a Mi a teendő? [Sto gyélaty?] igen korán, 1902-ben született, hiszen már az előző századfordulón felismerte: a hatalmat nélkülöző politikus olyan, mint az öreg rocker gitár nélkül, vagy mint a géppisztoly nélküli ávós. Vagyis ha valaki alakítani kívánja országa jövőjét, annak előbb a politikai hatalmat kell megszereznie. Akié a hatalom, azé a pénz és minden cselekvőképesség, az ellenzéknek így nem marad más, mint a párolgó étel illata, vagy az aprópénz csörgése. Az alkotó ellenzékiség önellentmondás; olyan, mint a szociálisan érzékeny multimilliárdos vagy a növényevő oroszlán – fikció.

Tudományos kutatásaim eredményeként arra a végső meggyőződésre jutottam, hogy Leninnek a címben feltett kérdésre adott válaszában is igaza volt, s válasza egyetemes, így ma is érvényes.

Czike László

(Megjelent a KAPU márciusi számában)