Kaptam, továbbítom, közzéteszem. A neten már annyi helyen találkoztam vele, hogy szabad prédának minősül. Jellemző, hogy fontosságához mérten alig, vagy egyáltalán nem esik szó róla, ugyanúgy fű alatt terjed, suttogva, mintha továbbra is félni kellene. Vagy kell is? Elolvasni kötelező. (György Attila) Íme: Egy volt szekuritátés mesél a román titkosszolgálat módszereiről. Sok ismert emberről, az [...]
A jó életbe már, hát kit nem visznek el mostanában a rendőrök? Én nem tudom, ez az egész az öszödi beszéd következménye, vagy az is csak része volt a folyamatnak. Az elmúlt időben több fejes bukott le súlyos bűncselekményekkel, mint tyúktolvaj, ami nem azt jelenti, hogy a tyúktolvajok elfogytak, csak éppen konkurrenciájuk akadt. Hajjaj, volt [...]
(Jó, a poén valóban nagyobb lett volna két héttel a letartóztatás után, de addig úgyis lecsapta volna valaki) No de lássuk a mondhatni prófétai szövegeket! (Szemezgetések) “Hiába mondták, hogy vigyázzak, Mert ő az a Szabó János, Rossz híre van, ismeri az egész város.” “…Lehet, hogy többé soha sem simogat, S nem nekem súgja a titkokat, [...]
2002-ben a finn származású, de olasz állampolgárságú Soile Lautsi, aki az Ateisták és Agnosztikus Racionalisták Uniójának tagja, azzal a kérelemmel fordult a helyi iskolához, melyben fiai tanultak, hogy gyermekei védelmében távolíttassák el a feszületeket az iskola épületéből. Az olasz Oktatási Minisztérium mellett később számtalan más társaság is elutasította az asszony panaszát, aki végül a strassburgi [...]
(Férfitársaimhoz, kik talán jobban értik) Tévedésekkel és felfordulással teli világunkban stabilan tartja magát az a malőr, miszerint pisilés után kezet kell mosni. Ezt az alapszabályt szüleink még gyerekkorunkban nevelik belénk, mi pedig rendes gyerekekként mindennek eleget is teszünk. Azon viszont később sem gondolkodunk el, hogy e jelentéktelennek, ámbár végtelenül hasznosnak tűnő szokásnak és alapvetésnek van-e [...]
(…és Szentesinek igaza van.) Természetesen nemcsak a másik oldalon vannak idióták, félműveltek, hazaárulók, megalkuvók, a jelzőket tessék tetszés szerint bővíteni. Ha így lenne, túl egyszerű lenne, és túl könnyű. A mi oldalunkon, azaz jobboldali, nemzeti-radikális, adott esetben szélsőjobbos-fasiszta-náci, (jelzőket tessék tetszés szerint bővíteni) körökben sem. Igen, van közöttünk is hülye. Van önfeláldozó hazafi. Van milligrammnyi [...]
Úgynevezett antifasiszta szervezetek tüntetést szerveztek a kirekesztés, a gyűlölet és az erőszak ellen “Fasisztákkal nincs párbeszéd” jeligével. Ott voltunk. Nem is mondunk többet, csak mutatjuk. A filmen látható rendőrtiszt egyébként ugyanaz, aki két évvel ezelőtt parancsot adott a Bombagyár közösségi blog Clark Ádán téri tüntetésének törvényellenes feloszlatására. A törvényellenes jelzőt nem mi találtuk ki, hanem [...]
Szabálytalan időközönként szinte divat Amerikában az iskolákban – és nemcsak ott – ámokot futni. Rettenetes dolog, hirtelenjében nem is lehet tudni, mi borzalmasabb, az emberi veszettség következményei, vagy az azt kiváltó embertelen világ. Magyarország nyilván felzárkózott ehhez is, most egy Ábel (nomen est omen: az elidegenedett ember a nagyvárosi rengetegben…) nevű gyereket tartóztattak le, aki [...]
Elmebeteget fogott a rendőrség, olvasom a lapokban. Egy fiatalember azt tervezte, hogy 9 mm-es Berettájával halomra lövöldözi vélt vagy valós riválisait az egyetemen, majd magával is végez. Szerencsére a fejére térdeltek, mielőtt eljutott volna a megvalósításig. Kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll szegény. De ez nem volt akadálya, hogy egy nagy teljesítményű, az Egyesült Államok [...]