Havi augusztus, 2009
Mi a baj a pénzzel?
Az, hogy nincs. Meg az, hogy van. „Mammon” – ahogy a Biblia nevezi – egyike világunk azon hamis, de valóságnak hitt fikcióinak, ami leginkább cselekvésre ösztönzi (bár sokkal inkább kényszeríti) az embert, s ezen cselekedetek, felbukkanása óta a legszélsőségesebb opciókig, jóformán már mind megmutatkoztak. Megjelenése óta az emberi irigység, a szegénység (és az ebből fakadó [...]
Olvass tovább!Rohanunk a forradalomba?
Nem szükséges krizeológusnak lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk: a társadalom életkörülményei drámaian romlanak az utóbbi időben, a kormányzat azonban – az emberi psziché legelemibb szabályait figyelmen kívül hagyva – láthatóan fel sem méri, hogy ez a helyzet hova vezethet. Pedig Robert Cialdini, az arizonai egyetem társadalomlélektan tanárának A befolyásolás lélektana (Magyar Pszichológiai és Egészséglélektani Társaság, 1999) [...]
Olvass tovább!Képzavar
Rosszindulatú, gonosz és csúnya dolog szőrszálat hasogatni egy olyan csapat sikerén, ami 14 év után újra hozzájárult a magyar sikerhez és kijutott a BL-be. Nem is szeretnénk ezt tenni. Éppen ezért kommentár nélkül szeretnénk őszintén gratulálni a Loki sikereinek és annak minden tagjának, akik mindentől függetlenül járultak hozzá az ország halovány fényének erősítéséhez. De azért [...]
Olvass tovább!Agy, rém
Sokad magammal együtt magam is értetlenül állok a nagy garral és még nagyobb médialihegéssel végrehajtott óriási “leleplezés” előtt. A cigány áldozatokat követelő sorozatgyilkosokról beszélek, persze. Már mindjárt elöljáróban leszögezem, e gyilkosságokról ugyanaz a véleményem, ami az “elfogatás” előtt. Egy percig sem hiszem, hogy ez így van, ahogyan most Draskovics és Bencze mondja, egy percig sem [...]
Olvass tovább!Tudósok szerint a DNS minták könnyen hamisíthatóak
Izraeli tudósok sikeresen demonstrálták, hogy lehetséges DNS minták hamisítása, ezzel jelentősen aláásva a bűnügyi bizonyítás aranymércéjének tartott eljárás hitelét. A tudósok olyan vér- és nyálmintát készítettek, amelyek nem a donor DNS-mintáit tartalmazta. Bebizonyították, hogy lehetséges bármely személy profiljának megfelelő nyomok előállítása, ha hozzáférünk a bűnügyi DNS-mintabankhoz, és ehhez nem is kell mintát venni a gyanúba [...]
Olvass tovább!Tibor hívja Józsit
- Halló, tessék! - Szervusz Józsikám, Tibor vagyok. - Üdvözlöm, örülök a hívásának, hogy szolgál a kedves egészsége! - Remekül, remekül és azt is el kell mondjam, egyre jobban érzem magam. - Ennek nagyon örülök! Miben segíthetek Uram? - Hallom, sikerült elfognotok a cigányvadászokat. Jól értesültem? - Ööö, nos igen, valóban elfogtunk hat embert Debrecenben. [...]
Olvass tovább!Sztrapacska, demokrácia
Hát, a bevezető ilyenkor fölösleges. Hogy a Magyar Köztársaság elnökét nem engedte területére lépni – illetve elfogadhatatlan körülmények és feltételek mellett lett volna lehetséges csak – a Szlovák Köztársaság nevű bábállam, ez már untig ismert mindenki számára. Ahogyan az is: itt nem Sólyom Lászlót, hanem a magyar nemzetet, Magyarországot alázta meg ez a “sztrapacska-demokrácia”. (copyright [...]
Olvass tovább!Benkszterek akcióban
Május 8-án megrendítő csapásban lehetett részük mindazoknak, akik bármiféle disztingválás nélkül, ab ovo elutasítják valamennyi összeesküvés-elméletet. Ezen a napon ugyanis a közélet tisztaságáért létrehozott amerikai központ (CPI) igazgatója, Bill Buzenberg bejelenti, hogy a bankok, amelyeket állításuk szerint meglepetésszerűen ért a pénzügyi rendszert alapjaiban megingató jelzáloghitel-válság, valójában mindent megtettek annak érdekében, hogy a nagyon magas kockázatú [...]
Olvass tovább!Négy hónapja – Eduardo emlékének
„Én a halálban csak a boldogságot látom, míg a zsarnokság alatt csak a boldogtalanságot” Ha volt rád jellemző sor, akkor ez az volt. Gyermekkorod óta másért sem küzdöttél, mint az igazságért, a szabadságért. Szemét egy világ. Arra tanítottál, hogy küzdjek, és én így is teszek… a haláloddal. Napok óta küzdöm vele, mert semmi értelmes magyarázatot [...]
Olvass tovább!