200001-en szakértői kormányt akarnak
Gyurcsány elment, Orbánról nem tudni, mit akar, Bokros pedig nem vállalta. 200001 szabad, demokrata szavazó szakértői kormány felállítását akarja. Ezen rendkívül felelősnek hangzó fizetett politikai hirdetéseket lehet olvasni szerte a városban. Különösebb elemzést a dolog nem érdemel.
A kérdés viszont, hogy milyen szakértőkből kívánja felállítani azt a
bizonyos szakértői kormányt a szeretve tisztelt SZDSZ, megér két mondatnyi diskurzust. Jelen helyzetünkben szadeszék úgy képzelik el “szakértői kormányukat”, hogy “független” szakértőkkel töltenék ki a megüresedett, politikusok által vezetett tárcákat, s ettől lassan, de biztosan kikerülnénk a globális válság örvényéből. Itt megintcsak kitérhetnénk a mi és kik okozták valójában a válságot, s kik voltak, akik már a válság előtt is válságba sodorták Magyarországot, de tényleg nem akarunk mi ilyenekkel foglalkozni. Mindenki tudja, aki meg nem az… tudjuk, milyen.
Szögezzük hát le röviden: Olyan, hogy szakértői kormány nem létezik, noha ügyes (mert népszerű) húzás, valójában nem egyéb, mint liberális politikai blöff. Szakértői kormány felállításának esetében a pártok delegálni fogják saját “szakértőiket” az újonnan megalakuló kormányba és már adtunk is a múmiának egy remekbe szabott pészmékert. Eszdéeszék azt is rebesgetik, ha nekik nem fog megfelelni a kormány következő felállása (ergo, ha nem az ő szájuk íze szerint fog alakulni a helyzet), akkor jön a mindent elsöprő előrehozott választás (újabb blöff, persze: melyik egyszázalékos libsi akarná, hogy a következő választásokon kiessen a patkóból ez globális helytartótanács?)
Persze jöhet az előre hozott választás is, amit nyilván a Fidesz fog megnyerni, de a helyzet a világ csodájára, továbbra sem fog javulni, mivel a jelenlegi hibás és elhazudott rendszer kiépítésében vastagon benne vannak és lesznek eztán is. A rendszer alapjaiban rossz, ergo akármilyen – a jelenlegi globalista, demokratúrát kiszolgálni és fenntartani kívánó – kormány is kerül a hatalom élére, az saját dugájába fog dőlni, mi pedig csak szívunk tovább, mint a torkos borz. Szívesen látnám, ha ez a neoliberális, vöröskapitalista, diktátor kormány végleg eltűnne, de a rendszer nem fog változni a másik neoliberális, ál-jobboldali, globalista párt hatalomra jutásával sem. A rendszert alapjaiban kell megváltoztatni és úgy tovább lépni egy nemzeti érdekek és emberi értékek mentén megvalósuló, valódi demokrácia felé. El kell döntenünk, hogy melyik oldalra állunk. A sajátunkra, vagy az ellenoldalra.